A rutinmagány kórképei és formagyakorlatai

Falusi Márton: Kiöltözünk és bemosakszunk. Magyar Napló, Budapest, 2020.

Miért visz bűnbe a megszólítás, s miért változatlanul hálátlan a megszólított szerepköre? Mióta és meddig normalitás a formakényszeres viselkedés? Hogyan gyorsíthat le a szapora szorongás? Lehet-e több vagy épp kevesebb két felnőtt közt, mint kölcsönös függőség, ha „távolról áthevít, föllelkesít, / együtt élve egyre messzebb taszít” (Zuglischer Manó és a szabadság, 80.)?

Falusi Márton Kiöltözünk és bemosakszunk című kötete meglehetősen heterogén terepre kalauzol, kórházakban, konditermekben bolyongunk, betérve templomokba és szórakozóhelyekre. A két, egymással dialogizáló ciklus hasonló egzisztenciális kérdéseket feszegető önreflexív gyakorlatai kölcsönösen kiegészítik egymást, miközben az orvoslás, a színészkedés és a költői formagyakorlatok hasonlóságait boncolgatja. A belső utazások kátyús ideg(en)forgalmi útjain hagyomány és modernitás kéz a kézben jár. A vízhez és az elmúláshoz kapcsolódó asszociációk hálójában a keserű kiábrándulás vergődik. A test esetlen, tehetetlen, a kóros egészségügyi problémák pedig elkerülhetetlenek. Az otthon és a közösség tere újból és újból megsemmisülni látszik az áldozathozatal és kitartás időkeretében. Biztonságos kötődés helyett pusztulás ragaszkodik az énhez, s bármennyire is küzd ellene a lélek, „szó szót követ a karambolhoz / elég egy hirtelen fékezés / ha összetorlódik évre év / bekövetkezik a baleset” (Őrség, 15.). Hiába próbálja (újra)értelmezni a történteket, a szavak és szúnyoghálók takarítása közben képtelen megszabadulni a múltat idéző zuhanyfüggönytől, mely a kitakarhatatlan veszteségek emlékét őrzi (Gnómák, 8.).

A kötet a találkozások, búcsúzások és magányok összemérhetetlenségéről, a történelem megbonthatóságának cáfolásáról, egykori és mai társadalmak, írói és olvasói nemzedékek éles kritikájáról szól. A maszkok és különbségek ellentmondásos viszonyában világossá válik, hogy az ellentmondó állítások kizárólag egyszerre érvényesek, és hogy a valóság súlya, súlytalansága nemcsak a szavakban, hanem bennünk is van (Zuglischer Manó és a valóság súlytalansága, 90.).

‍

‍