A régiek felfedezésének örökkön szükséges voltáról

Fénylő arcok, múlt percekbe visszarévedő, örülő szemek vettek körül pár nappal ezelőtt a kolozsvári Zeneakadémián, amikor a Paul Richter életművéből nyújtott kamarazenei kóstolóról baktattunk le a stúdióterem lépcsőjén. Egészen biztos vagyok benne, hogy a házikoncert közönségének zöme Paul Richterről alig valamit tudva ült be a terembe. Nos, az „alig valamit tudva” és az „örülő szemek” között történt Richter-ismertető – Gebe-Fügi Renáta, Horváth Edit, Béres Melinda, Dénes Anna, Kardos Margit és Kurt Philippi jóvoltából – zenei lelkéhez közel engedve idézett meg nekünk egy brassói muzsikust, akinek életművébe nem kevesebb mint hat szimfónia, zenekari szvitek, fantáziák, szimfonikus költemények, nyitányok, kamarazenei opuszok, hangszeres versenyművek, vokális alkotások egyaránt belefértek.
Richter (1875–1950) nemcsak kortársa volt Richard Straussnak, de nagy tisztelője is. Míg Strauss a világ legjelentősebb koncertszínpadait hódította, addig Richter élete egész folyamán hűséges maradt Brassóhoz. Strauss és Richter persze nem tartoztak egyazon súlycsoportba, de a zenéhez és a zene méltóságához, szakmai becsületéhez egyformán igényesen, maximalista elkötelezettséggel viszonyultak. Paul Richter nagy tisztelettel és kitartó munkával érte el, hogy Richard Strauss vagy G. Enescu csakúgy koncertkörutakra szerződjenek a legfontosabb – kivált szász hagyományú – erdélyi városokba, mint Felix Weingartner, az osztrák újromantikus zongorista, zeneszerző és író. Másképp megközelítve: a lokálpatrióta Richter, amellett, hogy karmesterként, pianistaként, orgonistaként és zenepedagógusként egyaránt sokat teljesített, elkötelezett kultúraszervező is volt. Pedig ifjú éveiben (még a Honterus főgimnázium serdülő diákjaként) inkább az orvosi hivatás felé sandított – legalábbis a lipcsei Zenekonzervatóriumba való bekerülése előtti esztendőkben. Németországi tanulmányai végeztével, huszonöt évesen tért vissza Brassóba, hogy attól kezdve a fentebb sorolt vállalásait gyümölcsözően kibontakoztassa, s emellett a brassói férfi dalegyletet irányítsa, majd a „koronás város” kapellmeistereként (1904) és a filharmóniai társaság vezetőjeként (1918) állandó pezsgésben tartsa a város zenei-társasági életét. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a maga korában Richter a brassói zenei igények teljes spektrumát szolgáló szeretettel és vitán felüli performanciával tudta kielégíteni. (Egyetlen rövid szünet állt csak be brassói jelenlétében: egy egyéves szebeni intermezzó, amikor Richter a Hermania Zenei Egyesület igazgatói tisztét töltötte be. Voltaképpen ez volt a korszak legmagasabb és leginkább vágyott erdélyi zenei pozíciója. Kár, hogy Richter betegsége vetett véget neki.)
Karmesteri, de főleg főzeneigazgatói (1928) ténykedésének kétségtelen védjegye, hogy Wagner Abolygó hollandija vagy Bruckner 8. szimfóniája – amelyek, lássuk be, nemcsak nagy zenekari apparátust, de autonóm és határozott zenei koncepciót is igényelnek a dirigenstől kezdve az összes hangszeres zenészig – Brassóban a 20. század elején a zenefogyasztó közönség elé került.
Szíve mélyén Richter a szimfónia túláradó szerelmese volt. Amikor csak tehette, nagyzenekari koncertekben gondolkodott, és szerzőként is leginkább a hangszerek sokszínűségében, kimeríthetetlen polifón világában. A későromantikában érezte jól magát, de különös módon olykor a pentatónia hangzásvilágába tett elfogult és tobzódó kirándulásokat. A körmönfont, „fineszes” ellenpont megoldásai örvényként szippantották magukba, forma és összhangzat szövevénye egészen kimagasló alkotóvá tette a hazai tájakon. Különös ugyanakkor, hogy a romantikus módival némileg szakítva énekes-zenei alkotásaiban, kórusműveiben, liedjeiben a szerelmi tematika mintha perifériára szorult volna. Előszeretettel választott olyan szövegeket, amelyek a mélázó, intellektuális ború, a szépségsóvárgás, az indulás, úton levés – de sokkal kevésbé a megérkezés – lelki alapérzései jegyében születtek. Éjjeli utcák, beszédes csendek, álmodott birodalmak, a természet örökérvényű drapériája előtt kibontakozó benső helykeresés…
Minthogy nem tartozik a közismert szerzők sorába, nem a legkönnyebb vállalkozás a Paul Richter-művek keresése. Mégis, ha tehetik, próbáljanak a közelébe férkőzni. Könnyen meglehet, hogy csakhamar beleszeretnek.