A név kátyú, vaddisznódagonya, omladék, szerelem – 35.

Hogy épp Eszter (akihez a vágyódáson kívül szinte már semmi köze sem volt a panelben töltött este után) családjának Fehérvár közeli nyaralójának komódjából kerülnek elő W. Marcell Chicagóban (és nem Brazíliában, ahová állítólag menekült) feladott levelei, a harmincas évek második feléből, az még ahhoz képest is teljesen valószínűtlennek tűnt, mint hogy P. Lajos íróasztalának fiókja valaha is kinyílik, és egy áhítatos pillanatban láthatóvá válik Villax Karolina naplója, már ami megmaradt belőle, az elharapott megjegyzésekből következően.

Tomboló nyár volt, július közepe – igen, így szokták mondani, szólt közbe Villax Karolina, apám mondogatta mindig, polgármesterként is felemlegetve tímárkodásának stációit: az áztatást, törést, szőrtelenítést mésszel, kutya-, tyúk- vagy galambürülék páccal, amely a bőröket igen rugalmassá, nyújthatóvá teszi, a cserzést szömörcével, gyakran tölgygubaccsal is. A timsóval, kutyaürülékkel és szömörcével puha kordován, szattyánbőröket megdolgozván, a szőrtelenítéskor nyert juhgyapjút aztán a Bakonyban a csapók vették meg, a birkagyapjút pedig a kapcások. Ilyenkor, júliusban jött aztán a pokoli Bullenhitze, hogy csak nyögve dűlt végig apám a pápai szófán, amely szókapcsolaton nagybátyám, a zirci főapát mindig jót derült, nem bírva az irtóztató hőséget. A halálom és feltámadásom, pontosabban a szöveglétem érzékenyebbé tett az emlékezet ilyen apróságai iránt.

Szóval kutya meleg volt, és W. Imre ott ácsorgott E. mellett az udvaron. Nem kellett volna itt lennie, hiába a vékonyka mosoly E. arcán, a törékeny test, amely hozzá simulásában másra emlékezik, a rekedtesen lágy hang, „na gyere, ne feszengj itt nekem”, már csak arra volt ereje, hogy a távozás lehetőségeit mérlegelje, minél hamarabb szabaduljon innen. Az izzó bádogeresztől az udvar végében zizegő sásig, az oly magabiztosnak tűnő testvérekig, akik fél szemmel E-t lesték szüntelen, mit művel ezzel a katatón alakkal, minden arról tanúskodott számára, hogy a világ csodálatos gazdagsága, fényeinek és árnyainak meg-meglebbenő, a legszebb arcot takaró fátyla épp előle rejtve marad. És hogy ez most már örökké így lesz.

Villax Karolina elnézett valahová messzire, a trieszti partokig, ahol mezítláb állt a vízben, és zöld övével megkötötte összefont haját.

Kovacsics Mária, W. Imre csáktornyai dédanyja horvát altatódalt dúdolva ült egy elvarázsolt kertben, ahol nincs fájdalom, és várta, hogy hivatalosan is hírt kapjon a legkisebb fiáról, aki eltűnt az orosz fronton, hogy aztán 20 év múlva Budapesten, a Baross utcában bontsa ki remegő kézzel a nyilván eltévedt levelet, és olvassa hitetlenkedve az unokaöccsének, P. Lajos szomorú költőnek írt sorokat: „Drága P!! Ezt jegyezd meg. Nem vagy te költőnek olyan nagy, hogy én a kurvád legyek (én, ha kurva vagyok, akkor minőségi kurva vagyok). És igazán ebből a szempontból nem is kell sírjak, mert Isten mindig gondoskodott rólam, mint például most is, hogy lehetővé tette a számomra, hogy írógépet vegyek magamnak. A múltkorokban írtam arról, hogy itt milyen drága egy írógép. Akkor nagy volt a keserűség a szívemben, de a remény…”

A remény ismeretlen egyenlet az életemben, lépett oda W. Imréhez E. apja és a kezét nyújtotta, odasandítva a verandára, ahol a felesége feküdt a piros kempingágyon, aminek rugói minden mozdulatra fájdalmasan nyikorogni kezdtek. Enyhületet csak a színtiszta kiábrándulás hozhat, bármilyen báj is lelkesíti akár a lányom arcát. Az ablakpárkányról leemelt egy könyvet és olvasni kezdte: „Hamarosan eljön itt az idő, amikor az unokám már csak vágyakozhat a búvármadár sírása, a lazac húsa, a fenyőtűk suhogása vagy a sas rikoltása után. És nem barátkozhat majd ezekkel a teremtményekkel, a szíve vágyódással lesz tele, és akkor átkozni fog engem. Mindent megtettem a levegő tisztaságáért? Eleget tettem a vizek beszennyezése ellen? Hagytam, hogy a sas szabadon repüljön? Megtettem mindent azért, hogy az unokám boldogan éljen?” Találtam neked valamit, ha már te is a boldogtalan vágyakozók közösségét gyarapítod, gyere velem, E. addig kikeresi a menetrendből, mikor megy a legközelebbi busz Fehérvárra. Egyébként ezek Dan Deorge törzsfőnök szavai voltak.

A régi kúria vastag falú szobájában kilátástalan csönd fogadta őket, legalábbis W. Imre úgy érezte, mintha kiszakadtak volna a valóság keretei közül, és egy másik, időtlen dimenzió üdvözölte volna síri némasággal. A szemközti falon, amennyire a homályban kivette, mert az eleve szűk ablakokat függöny takarta, szinte a teljes felületet kitöltő, különös tablót látott: nagyapja rejtegetett, majd születésnapjain sorra előkerült és ajándékba kapott térképei miatt első pillantásra felismerte az 1944 januárjában készült hadászati abroszt, a visszacsatolt területekkel, amikből kétségtelenül – ha csak nem zavarták össze teljesen az érzékszerveit a fény- és hangviszonyok – folyamatosan és letagadhatatlanul vér szivárgott a térkép aljáig, ahol eltűnt a semmiben. E. apja nem hagyta sokáig dermedten állni, hanem beljebb lökte, a szoba tabló melletti falánál álló komódhoz, és valami ismeretlen, szitáló hangon, nyöszörögve kihúzta a fiókját, és egy paksaméta levelet kivéve W. Imre kezébe nyomta. Nem tudok ezekkel mit kezdeni, súgta most már érthetőbben, apámé volt, a feladó Wirth Marcell Chicagóból, neked talán jelent valamit.

W. Imre gondolattalanul csúsztatta a leveleket a hátizsákja zsebébe, és míg kivánszorgott a szobából, képtelen volt levenni a tekintetét a térképről, amiről most már azt is sikerült megállapítania, hogy nem csak „úgy” folyik belőle a vér, hanem a nagyobb városokból, hol sűrűbb, hol vékonyabb patakokban, „a felejtés ritmusára”, fűzte hozzá E. apja, kilökve őt a vakító fényre.

E. törékeny teste megfeszült, amikor búcsúzóul átölelte, és elfordította az arcát, mikor megpróbálta megcsókolni. A lestrapált Ikarus busz lomhán szárnyalt a kihalt országúton, olvadt viaszt csöpögtetve a megolvadt aszfalt kátyúiba, mint Psziché Ámor meztelen karjára éjszaka. W. Imre elővette a megszámozott leveleket és olvasni kezdte az elsőt, amit 1939. július 9-én adott fel Marcell, a pecsét tanúsága szerint a chicagói főpályaudvarnál lévő postahivatalban.

‍