.svg)
A Nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely; áldjon vagy verjen sors keze, itt élned halnod kell.
Magyar hazánk egyik legnagyobb és legfilozófikusabb költője írta ezeket a sorokat a tizenkilencedik század elején.
Ezt megelőzve Herder német tudós bejelentette, hogy a kis népek, a kevés nyelvet használó nemzetek el fognak tűnni a történelem forgatagában.
Vörösmarty és előtte a nyelvújítók éppen ez ellen a jóslat ellen tiltakoztak. Az egész reformkor tulajdonképpen egy óriási fölbődülés volt a herderi jóslat ellen.
Hiszen a Kárpát-medencében megtelepedett magyarság nemcsak szellemileg egységes öntudattal rendelkezett ekkor, hanem egy közel ezeréves hazára tekintett vissza, amelyet némi időszaki kivételekkel nyelvileg is uralt.
A tudósok ma is vitatkoznak a Honfoglalás kezdetéről, menetéről, milyenségéről a 9. században. De itt volt László Gyula, aki archeológiai leletek alapján megállapította, hogy volt egy elő-honfoglalás vagy részleges betelepedés korábbi századokban is. És hogy állunk a hun–magyar rokonsággal? Milyen lenne az?
Hiszen Attila óriási és igen vegyes seregében magyarok is harcoltak.
Miért nem furakodott be vagy nősült be ezekből legalábbis néhány száz a Kárpát-medencébe?
Mi lehet az igazi helyzet? Nyelvileg van néhány apró hasonlóság a kunnal. Annál több a finnugorral, az ős grammatikai szerkezet, a hangsúly is. És a törökkel mi a helyzet? Türkökkel összeszorulva élt a magyarság sokáig, Lebédiában, majd jött a 15-dik századi török elleni sikeres védekezés, és egy századdal később a vereség. Sakk a töröknek, matt a magyarnak.
De ez nem volt susztermatt. Erdély fél-önállóságot kapott, Magyarhon 3 részre oszlott, az egyik a Habsburgok védőszárnyai alatt.
Aztán a nemzetközi csapatok kiűzték a törököket. Hogy mondták a Memento Libertate c. versben? Ne búsulj, kenyeres, ez sem tart örökké.
Százötven év alatt sem lettünk törökké.
Aztán a törökből időközben barát lett. Rákóczi nem maradt meg németpárti hercegnek, hanem kuruc vezér lett, majd Erdély ura is, majd a világtörténelem kereke fordult egyet, sőt a harctereket ellepte a pestis. A labancok győztek a csatatéren. A vicc szerint Rákóczi időnként megfürdött a Rodos-tóban.
1848 szellemileg őrá tekintett vissza. 1956 pedig 1848-ra. 1989 pedig 1956-ra. Mi pedig 1989-re pislogunk.
Ám a földindulások, az ínségek, az okkupációk, a birtoklások alatt és után a magyar népesség egy része fölkerekedett, ki azért, hogy a büntetést elkerülje, mint én, ki azért, mert külföldön jobb megélhetést keresett és néha talált. József Attila írja – és kivándorolt Amerikába másfél millió emberünk.
A negyvenes években közel ugyanennyi. Trianon persze szétszaggatott mindent.
Ötvenhat során és után 200 000 ember távozott – negyvenezer visszatért. A világhírű Nobel-díjasok kettő kivételével mind külföldön éltek, haltak.
Az áramlás tovább folyik. Ti itt jobbára áramlók vagytok. Az anyaország lakossága 10 millió alatt van, és csak azért tartja magát még így valahogy, mert az elszakított országrészekből sokan idevándorolnak, holott a kettős állampolgárság ereje sokakat már magyarkodásra késztet. Egyébként ez volt a legpozitívabb politikai cselekedet, magyar téren a huszadik században.
A kivándoroltak jó része külföldön marad, a lányok közül sokan külföldi párt választanak, a fiúk olykor vezető állásokat kapnak idekint. Ám ereinkben jól buzog a magyar kultúra. Ez a kultúra az elmúlt évezredben magába szívta a Kárpát-medence egyéb népeinek kultúrzamatát is. Ebből vagyunk. Vörösmarty Mihály Szózatának két sorát átalakítom imigyen: A NAGYVILÁGON BELÜL van már számunkra hely, áldjon vagy verjen sors keze, kultúránkkal élnünk kell.
Hogyan mondta József Attila: Árpád és Zalán, Verbőczi és Dózsa kavarog a szívben.
A világ globalizálódott, és itt, és így is helyt kell állnunk nekünk magyaroknak. Erre valók az írországi magyar napok is.
