„A múlt emlék vagy valóság”

Nemcsak kordokumentum Háy Jánosnak a pandémia első hullámában íródó szükségnaplója (Ne haragudj, véletlen volt), de elméleti szempontból is kérdéseket fogalmaz meg. „Hol a személyesség határa?”, idézhetnénk a szerzőt, hogyan működik a járvány elbeszélhetősége, miként kapcsolódhat össze a saját veszteségélményeinkkel, a házastárs elvesztésének tragédiájával, a múltunkkal, a gyerekkorral, a hétköznapi valósággal, a pénzzel, a jelenünkkel. A lejegyzések igazi súlypontja az utóbbi kérdés poétikai megválaszolásánál van. Az elbeszélhetőség mint lehetőség megközelítésemben kapcsolódik Meliorisz Béla Vagyunk örökké1 című, szintén idén megjelent kötetéhez: a szeretett társ halála egyféle közös tapasztalat a művekben, mindkettő fő jellemzője a melankólia (Háy János naplójának borítóján egy szomorúmanót láthat az olvasó a centrumban, a Nap és a Hold között, egyedül). A következőkben a járványügyi helyzettel kapcsolatos feljegyzéseket, valamint az ebben a szövegregiszterben íródó egyéb munkák sajátosságait tekintjük át (pontosabban csak egyet ebből a szakirodalommá formálódó anyagból, ami folyóiratközlésekből, körkérdésekből stb. áll össze). Háy szövege is ebből a léthelyzetből indul ki és lép rá fokozatosan a maga belső útjára.
A karantén mint szempont leginkább az első tartalmi egységben fő szervezőelv (ami csupán az első két-három „fejezet”), de lényeges – ez a rész fogalmazza meg első tapasztalásaink legalapvetőbb kérdéseit. A karantén kollektív élmény, de különbözünk-e a napok megélésében egymástól? Mit ad nekünk ma az ókori cinikusok példája, akik „életmódjukkal tüntettek a világ hamissága ellen” (7.)? Megnőtt az emberek „testigénye” a karantén idején, vagy kiszorítjuk végre a fölösleges kapcsolatainkat? Hogyan változik meg bennünk a lakás mint tér, ha egész nap együtt használjuk? S mi lesz, ha „lecseng a koronavírus” (180.)? Míg az első két fejezet Különbnek lenni és Felelősség címmel konzekvensen követi a karantén leírását, a következőkben távolodni kezd az aktuális valóságtól, az újfajta hétköznapiasságunkhoz kapcsolódó mozgásoktól, a témák egyre zártabbak lesznek. Végigvonul a felelősség szempontja – ebben szintén mindannyiunknak osztoznunk kell: „Felelős vagyok a világ egy kicsiny darabjáért.” (9.) Háy példázatokat használ, miközben a felelőst keresi is, ott munkálnak ezek mint kezdemények a beszélőben, de nincsenek kidolgozva.
Mondhatjuk-e azt, hogy a járvány „kontextusa” hasonlít a korábbi történelmi határhelyzetekéhez (ha a járványt történelmi eseményként értelmezzük), a 20. század történelmi és társadalmi traumáinak elbeszéléseihez (igaz, a történelem századok szerinti korszakolása már önmagában megtévesztő),2 vagy ezek irodalmi és önéletrajzi reprezentációihoz? Ha igen, akkor Háy János könyve „recepciótörténeti” és társadalomtörténeti mű, ami alkalmiságán felül segítette a szerzőt a gyászmunka szövegesítésében. Persze kérdéses, hogy fel kell-e mindent dolgozni (34.). A két meghatározott helyzetre való reflektálás során Háy is inkább kérdéseket tesz fel, melyek elsősorban az önmegértéshez vezethetnek el: „Önmagunk feltárása nélkül nem lehet megfogalmazni semmit a létről.” (28.) A lényeg, hogy megvalósuljon minden nap, olyan dologról is tudjon írni, ami most nekünk, mint „aktuális olvasóknak” (151.) közös tapasztalatunk. Egyéni sors kapcsolódik a közösségihez, s minden azon múlik, hogy képes vagy-e belehelyezkedni a műbe, hogy felismered-e a saját sorsodat benne.3 Ehhez igazodva a lejegyzett igazságok csak általánosságok lehetnek vagy filozófiai iskolák közismert parafrázisai. Háy vallja, hogy mindaz, ami a szövegen kívül van, lényegtelen, csak akkor tud meghatározó lenni, ha „megtaláljuk a szövegen belüli súlyát.” (27.) Az én és a világ viszonya ezen a felelősségen alapul, amit kevésbé „a tolakodó ellenség” (107.) jelenléte, inkább a naplóírás hátterében álló múltbeli történések mélyítenek el.
A Margó Fesztivál online beszélgetésében Háy János saját múltunk elbeszéléséhez fikciós elbeszélésként közelített,4 miként a történelmi események elbeszélhetőségének narratív kritériumai (Hayden White tanulmányainak megjelenését követően) is új szempontok alapján kell, hogy értelmeződjenek. Háy olyan nagy önéletírásokra utal ezzel kapcsolatban, mint Móricz Zsigmond, Márai Sándor, Garaczi László kanonikus művei vagy Knausgaard ismert sorozata. A Ne haragudj, véletlen volt referencialitásigénye is e kettős közelítésben keresendő. Persze, némi eltolással. Egyrészt ott áll a háttérben a latens kérdés, melyet az önéletírás nagy kutatója, Philippe Lejeune sokat vizsgált: mi a hitelessége egy szövegnek, „milyen emlékképeket hív elő az elbeszélő és mit hagy meg a felejtésnek.”5 Mi most nem térünk ki az önéletírói paktumelmélet vitatható vagy elfogadott szempontjaira, ahogyan a fenti fejtegetésnek sem ez a célja, inkább az érdemel figyelmet, hogy miképpen tudja feloldani az elbeszélő a műfaji jellemzők és a referencialitás problémáját a saját „írói stratégiájával”.6 Ennek fontos eleme, hogy megjelenik az elhallgató, szelektáló szerző, akinek meggyőződése, hogy írói szempontból a privát élet eseményei lényegtelenek. Ezért is választhatta formaszervező elvéül az eltávolítást, melyre az alcím is rájátszik: a szükségnapló megnevezés utalhat a keletkezési körülményekre, hogy a könyv felkérésre íródott, de a karantén által szabott szükségállapot munkájaként, vagy a gyászmunka folyamatába bekapcsolódó lejegyzésként egyaránt értelmezhetjük. A kettő összekapcsolását a címválasztás magyarázatai is alátámasztják. „Véletlen volt, hogy ebbe belekeveredtem” – olvashatjuk a szerzőtől, de mikor álmában megjelenik a felesége, Eszter, ugyanezt a mondatot ismétli.
Lényeges, hogy a naplóban nem napok vannak értelmezve, inkább témák. Megszületik egy „alternatív valóság”7 – miként a dr. Farkis Tímeának az ötlete alapján íródó Dekameron 2020 című kiadvány esetében, melyben az oktatás, a művészeti világ, a kultúra szereplői (Boccaccio művéhez hasonlóan, három úriember és hét hölgy) írnak egy-egy témára, kerülve a járványt és a politikát. A Margó Fesztivál keretében elhangzott online beszélgetésből tudjuk, hogy Háy az Európa Könyvkiadó felkérésekor hasonló kritériumot szabott, nem akarta, hogy benne legyen „a saját élet tolakodó jelenléte” (86.). Gyakoriak a kiszólások, ezek az önmaga által szabott határokra és kételyekre rímelnek. Csak időnként használ olyan elemeket, melyek beépítését szinte szükségszerűvé teszi „egy ilyen jellegű írás” (37.). Legjobb példa rá az Álom című fejezet vagy azok a szövegrészek, mikor láthatjuk a karantén és a belső karantén hozta egyidejű munkafolyamatot. Az ágyból átül a fotelbe, meglocsolja a virágokat, „leül az asztalhoz az üres székek közé” (150.). De szükségszerű kellékei ezek a naplóírásnak? A kérdést különböző stratégiákkal variálja: „mikor írom, már visszaültem, különben nem tudnék írni” (40.). Megtudjuk, hogy a csillebérci faházban keresztet farag, „Nem árulom el, kinek a sírjára.” (20.)
A mű kevés elbeszélt időt fog át a fülszövegben is emlegetett korszakhatárból, a feljegyzések április 17-től május 14-ig datáltak (húsvét időszaka van), az utolsó napok pedig széttördelődnek napszakokra, majd órákra. Míg a járványhelyzet momentumai a jelenhez kapcsolják az elbeszélést (csak néha van egy-egy nap eltérés a lejegyzés ideje és a történések ideje között), a betegség és az elmúlás a múltat hozza be. Megfigyelhető a forma-tartalom közös szólama: minél inkább adott a nyelv a történtek elbeszélhetőségéhez, annál inkább szétforgácsolódik az idő és jön az utolsó óra (lásd 23:00,Gurulóságy című fejezet). „Az otthonhoz kötött napirend” (45.) megengedi az emlékezést. Családi képsorok indulnak útjukra és lesznek a bontási folyamat részei. Háy igazodik ugyan a formai követelményekhez, alkalmazkodik a napló jelenidejűségéből adódó korlátokhoz, de mindvégig problematikusnak látja az időhöz való kötöttséget, az írás kényszerét, a „birkózást az idővel”. (47.) A könyv végén az utolsó fél perc is széttöredezik, a kórterem ajtaja előtt várakozó férfit látunk: „nem érdemes felemlegetni, mit érzett, mert úgysem lehet ugyanazt érezni, kevesebbet érezni meg nem érdemes.” (229.) Marad a bizonytalan bolyongás a rövidülő időben.

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt. Szükségnapló. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020. Jegyzetek:1 Jelenkor Kiadó, 2020.2 Vö. Gyáni Gábor: A 20. század mint emlékezeti esemény, Forrás, 41. évf. (2009) 7-8. sz. 3–15.3 https://index.hu/kultur/2020/08/25/hay_janos_interju_karanten_koronavirus_halal_terey-osztondij_ne_haragudj_veletlen_volt/4 Vö. Margó Irodalmi Fesztivál online beszélgetésén Háy Jánost Valuska László kérdezte. https://www.margofeszt.hu/hu/fesztival/program/hay-janos-ne-haragudj-veletlen-volt5 Vö. Margó Irodalmi Fesztivál online beszélgetése.6 Vö. Zombory Máté: Philippe Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló, BUKSZ, 2004, 265-268., 268.o.http://epa.oszk.hu/00000/00015/00035/pdf/09szemle06.pdf7 In: Dekameron 2020 Magyarország. Szerk. dr. Farkis Tímea, https://cedruskonyv.hu/Dekameron-­2020-Magyarorszag