.svg)
A 15. Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 23-án a BBTE sátorban egy olyan beszélgetésnek lehettek részesei az érdeklődők, amely során a fordíthatóság és fordíthatatlanság kérdéskörét járták körbe a meghívottak. Kiss Zsuzsánnával műfordítóval és fordításkutatóval (Károli Gáspár Református Egyetem) Benő Attila nyelvész (Magyar és Általános Nyelvészeti Intézet vezetője) beszélgetett. A jelenlevők nem csupán elméleti szempontból közelíthették meg a fordítás műfaját, hanem gyakorlati megoldásokkal is bíbelődhettek, szabadjára engedve képzeletüket, kreativitásukat, amint ez máskülönben egy jártas műfordítótól is elvárt.
A nyelvi játék fordíthatóságára irányult a beszélgetés, hiszen ezek átvitele egyik nyelvből a másikba kihívásnak számíthat még egy gyakorlott fordító számára is. Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban Kiss Zsuzsanna a fordítást a kötélen táncoláshoz hasonlította, hiszen az idegen nyelvből származó anyagot szét kell szedni, ha jobban tetszik, akkor le kell rombolni és sok esetben át kell mindet alakítani. Az idegen nyelvből fordítandó nyelvi játékot úgy kell átvinni egy másik nyelvbe, hogy az mind tartalmilag, mind pedig formailag megegyezzen.
A fordító számára valóban vannak pillanatok, amikor valamely része a szövegnek fordíthatatlannak bizonyulhat. Kiss Zsuzsanna kihangsúlyozta, hogy ilyen esetben is, de általánosságban is elmondhatjuk, hogy a fordítás háttérmunkát igényel, amely során az adott társadalom kultúráját, történelmét is vizsgáljuk. Ugyanakkor Benő Attila elmondta, hogy már Arany János idejében is bizonyos volt, hogy a nyelvi játék megőrzése a cél, aminek érdekében a fordítónak nem szabad csupán a tartalmi azonosságra hagyatkoznia. Kiss Zsuzsanna szerint a fordítás teremtés, hiszen a kreativitásunkra hagyatkozva alkotunk újra bizonyos darabkákat a szövegben. A fordítónak egyszerre szabadnak és fegyelmezettnek is kell lennie, meg kell találnia az arany középutat a kettő között, hogy az idegennyelvben szereplő nyelvi játék egy másik nyelvben is természetesnek hasson és funkciója se változzon. Viszont, példának okáért, Étienne Dolet idejében ez másképp volt, hiszen a fordítónak nem volt szabadsága, és amikor Platónt fordítva egy kötőszavat változtatott meg, amiatt is akasztás volt a büntetése. A mai fordítók ilyen szempontból szerencsések, hiszen szabad kezük van, új identitást hozhatnak létre, ami mindössze csak testvére kell legyen az eredetinek. Benő Attila szerint a műfordító egy társszerző, mert valamilyen szinten újraalkotja az eredeti szerző művét.
Ezt követően, példák segítségével olvashatták a jelenlévők, hogy némely szerzők, mint Arany János, Nádasdy Ádám, Szabó Lőrinc vagy Lévay József milyen eljárásokat alkalmaztak amikor lírai és komikus elemek vegyültek egy-egy Shakespeare írásban. De előkerültek román szerzők is, Kiss Zsuzsanna a saját Nichita Stănescu versének a fordítását is magyarázta. Kiderült, hogy a nyelvi játékoknak számos megfelelő, szellemes fordítása létezhet. Arra a kérdésre, hogy mikor jó egy fordítás, azt a választ kaptuk, hogy akkor, amikor az visszaadja az eredeti szöveg által teremtett hatást vagy benyomást, tartalom és forma szintjén is.
