A mítoszhoz való közelítési módok

Sulyok Bernadett: Ami örök és ami mulandó. MMA Kiadó, Budapest, 2021.

Sulyok Bernadett Ami örök és ami mulandó című könyvében Kodolányi János mezopotámiai és bibliai témájú tetralógiáját (Vízözön; Új ég, új föld; Az égő csipkebokor; Én vagyok) elemzi. Mielőtt azonban belevágna a munka ezen részébe, tisztáz, illetve felelevenít néhány, a szerzővel kapcsolatos tényt, amelyből kettőt említek. Az egyik az, hogy Kodolányi János meglehetősen nehéz természetű ember volt, a másik meg, hogy munkássága súlyához viszonyítva feltűnően korán kikerült az irodalom fősodrából. Ezt a két adatot azért emeltem ki a többi közül, mert az egyikből közvetlenül vagy közvetve következhet a másik, és az – irodalmi szempontból külsőségnek számító – adatok elhomályosítják az igazi értékeket. Érezhetően erre is próbálja felhívni a figyelmet a könyv írója, anélkül, hogy fényezni akarná Kodolányi nevét. Sulyok Bernadett úgy közelít a szerzőhöz, hogy miközben megmutatja a jó és a rossz oldalát is, arra biztat, próbáljunk meg felülemelkedni mindenféle ideológiai áramlatokon. Ennek alapvetően egy, de annál fontosabb oka van. Ezek az ideológiák fertőzik meg az embert oly mértékben, hogy tekintete elhomályosul, s többé nem látja a lényeget.

Kodolányi mind terjedelemben, mind pedig mondanivalóban jelentős életművén belül a kiválasztott tetralógia önmagában is egy külön világ. Súlyának megfelelően vezeti fel a témát a kötet szerzője, adatokkal szolgálva arról a folyamatról, amely ezeknek a mítoszregényeknek a megszületéséhez vezetett. Sorrendbe véve előbb az író második világháború utáni pályájának alakulása kerül terítékre. Majd a mítoszértelmezések európai és egyénre szabott változatai következnek, amely Kodolányi esetében az örök emberi témákról való személyes költői látomást jelentik. Magának a tetralógiának a felépítéséről kiderül, hogy tulajdonképpen a mítosz kérdéséhez való négyféle megközelítésről van szó. Sorrendben a mitikus történet szatirikus, ironikus, heroikus-tragikus és dialektikus parafrázisát olvashatjuk. Zárszóként ízelítőt kapunk arról, milyen jelentőséggel bírnak a mítoszregények Kodolányi életművében.

A kötet elején olvasható figyelmeztetésből kiderül, hogy Kodolányi bizonyos szempontokból idejétmúlt. Témáihoz s önmagához sem illően olykor egyenesen szószátyár. De a választott tárgy, a mondanivaló mélysége, az alapos adatolás, s annak a történetekbe nem fölöslegesen terhelő módon való beszövése feledteti a hibákat.

Ha már megtörtént, hogy annak idején sikeresen csúsztatták Kodolányit mellékvágányra, talán azt a tényt, hogy az utóbbi legkevesebb húsz évben alig beszéltek róla, írásait kezdték elfelejteni, jó irányba is fel lehet használni. A kedélyek csillapodhattak, a salak leülepedhetett, tiszta lappal lehet közelíteni a magvas művekhez. Ehhez a gondolathoz szolgál fontos argumentumokkal ez a könyv.

‍