A menekülés bungee jumping – Márton Evelin Farkashab című kötetének bemutatójáról

„Archív napló, énregény vagy micsoda?” – érdeklődik Mărcuțiu-Rácz Dóra Márton Evelin legújabb, Farkashab című kötetéről. A 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten június 10-én, a Bulgakov Kávézóban került sor a kötet bemutatójára. Márton Evelint Mărcuțiu-Rácz Dóra kérdezte a kötet műfaji határairól, életrajzi vonatkozásokról és eszképizmusról.

Nagyjából fél év telt el Márton Evelin Solea Minor című kötetének bemutatója óta, a Könyvhéten pedig legújabb, 2022-ben megjelent Farkashab című kötetéről beszélgetnek a Bulgakov egyik termében. Mărcuțiu-Rácz Dóra hozzáteszi, ezt a „termékeny írói időszakot” hat évnyi hallgatás előzi meg. Arra kíváncsi, hogyan is készült el ilyen rövid idő alatt mindkét kötet? Márton Evelin nevetve jegyzi meg, nem kell attól félni, hogy elárasztja könyveivel a könyvpiacot, az, hogy a Solea Minor után rövidesen megjelent a Farkashab, a véletlennek köszönhető. Mindkét kötet egy-egy felkérésből indult, hozzáteszi: ha tetszik egy ilyen felkérés, képtelen abbahagyni az írást. A Solea Minor kiindulópontja a Látó 30. születésnapjára írt szövegrészletek voltak, a Farkashab szövegrészlete Az utolsó indiánkönyvbe került be, megelőzte egy másik, 30 éve szabadon című projekt. 

‍

A kötet alcíme alapján archív napló, fülszövegében énregény, Mărcuțiu-Rácz Dóra szerint kicsit életrajzi, kicsit fiktív, ismerősen otthonos és mégis egzotikus szereplők és terek rajzolódnak ki. Arra kíváncsi, hogy a kötet főhőse, akit rendszeresen „kicsi indián”-nak becéznek, mennyire rokonítható a szövegek írójával? Mennyiben inspirálódott a szerző saját gyermek- és fiatalkorából, milyenek a kétvízközi indiánok? Márton Evelin szerint mindenki inspirálódik a saját élettapasztalataiból, ezek mindig beszüremkednek az írás folyamatába. De a Farkashab történetei nem csak az övéi. A kötetben megjelenő helyek viszont mind olyan terek, amiket ő is látott, előfordult ugyanakkor, hogy gyerekként sokszor elszökött, vannak tehát életrajzi kapcsolódások is a történetben. Mărcuțiu-Rácz Dóra szerint „bolyongást, megérteni vágyást, fájdalmas szembenézést látunk itt az élettel”. Márton Evelin ennek kapcsán megjegyzi, ha berajzolhatnánk egy térképre az útvonalainkat, ahol elhaladunk életünk során, és amelyeken másokkal is találkozunk, már mindjárt meglenne a saját indiánösvényünk. „Én így fogom fel az életet” – állítja.

‍

Mărcuțiu-Rácz Dóra szerint sokfajta menekülési útvonal, eszképizmus jelenik meg a kötetben. Arra kíváncsi, hogyan menekül – ha menekül – a szerző a hétköznapok elől? A menekülés Márton Evelin szerint bungee jumping, zuhanás. Cseberből vederbe kerülés. Ő inkább fejben szokott menekülni, eljátszani a menekülés gondolatával, de hozzáteszi, az is „nyilvánvaló, hogy nem lehet elmenekülni az élet elől”.

‍