.svg)
A 37. Bréda Ferenc Irodalmi Kört rendhagyó módon a Bulgakov Irodalmi Kávéház földszintjén tartották meg, május 20-án. A helyváltoztatás ellenére a hangulat ugyanolyan befogadó és nyitott volt, az új gondolatok, eszmecserék lehetősége fokozta mindezt. A csendes duruzsolás között készülődött az est meghívottja is, Fancsali Kinga, aki jelenleg az Utcáról Lakásba! Egyesület munkatársa, emellett első verseskötetén dolgozik. Az est moderátora Nagy Zalán volt, a vitaindítót pedig Horváth Benji fogalmazta meg.
Zalán a megszokott módon indította az estet, köszöntötte az egybegyűlteket, bemutatta a meghívottat és ismertette a szabályokat, kiegészítve az „aranyköpéssel”, miszerint „nincs rossz hozzászólás, jó viszont van”. A tartalmas és sokszínű vita érdekében ismét az Erdélyi Magyar Írok Ligája jóvoltából jutalomkönyv várta azt a hozzászólót, aki az est folyamán a szerző számára a leghasznosabb kritikát nyújtja.
Kinga verseinek két részes felolvasása között elhangzott a vitaindító, amelyben Benji a versekben megjelenő viszonyokról beszél, amelyhez nem csak két fél tartozik, hanem mindaz, ami őket összeköti, „a viszonyban megfordul a világ, a világban a viszony”. A családban levő kapcsolatok, ahol az apák „sivataggá perzselik az otthonos bőrt”, az anyák pedig, mint a föld erdőtüzei, megvilágítják azt az utat, ami egyszer véget ér. „Ez mégsem az én természeti katasztrófám” – e sor képviseli a biblikus bűntudatot, a bűnösség elutasítását. Végül a magzat, mely fel mer szólalni olyan témákról, mint paranoia, öngyilkosság, családi átok. A lírai énnek ketté kell szakadnia, és a viszony többrétegű lesz. Megemlíti az ellenállás másik formáját, ami a kapitalizmust és a klímaváltozást tematizálja, mint szorongás és szenvedés, egy lassú haláltusa. Megjelennek az átkok és tragédiák motívuma, amelytől a lírai én kénytelen eltávolodni a számvetés után, ezáltal lesz a a szöveg felszabadító. A versek elviselhetetlen feszültsége és a mottók mélyülő nyomasztása önelidegenedéshez vezet. A nyelv attól is felszabadító, ahogy az idő fogalmával bánik. Képesek a szövegek összefogni és megfordítani, újraértelmezni „az időt a dolgokban, a dolgokat az időben.” – „hónapokkal az erdőtűz után / az üszkös ágakat belepi valami zöld / levelek, de nem a fáké / világít a tűz emléke / a futónövények között.” (Égni fogunk)
Egy rövid szünet után elkezdődött a vita, a versek boncolgatása. Sorra érkeztek a vélemények, egymásba fonódtak a gondolatok, melyek végül egységesen adtak visszajelzést a költőnek.
A jeget Sánta Miriám törte meg, azt tanácsolta, hogy cseréljen bizonyos szórendeken, és egyszerűsítsen annak érdekében, hogy a szövegek érthetőbbé váljanak, ezzel többen is egyetértettek. Kiemelte a nyelv következetességét a napirendi pont című versben, amelynek elidegenítő, személytelen hatása teszi erőssé a vers mondandóját. Emellett kiemelte, hogy neki az Egy kétségbeesett emberben semmi szép nincsen sor tetszik a legjobban a boldog nihilizmus miatt, amely abban nyilvánul meg, hogy bár érdeklődéssel tematizálja, de nem internalizálja azt, és ez feszültséget kelt. Német Péternek a természetes és természetellenes szembeállítása tűnt fel, az orvosi és a jogi szaknyelv felbukkanása. A nagyon személyes dolgokat enyhén személytelen oldalról közelíti meg, és feltette a kérdést, hogy ez honnan ered. Ezután Benji Miriámhoz kapcsolódva reflektált arra, hogy amikor a vitaindítóban a felszabadításról beszélt, akkor az internalizálás problémájáról szólt, amelyből a versek ki tudnak végül lépni.
André Ferenc is hangsúlyozta, és enyhén kérdésfelvetésnek szánta, azt a feszültséget, amelyet a folyamatos ellentétek találkoztatása kelt, miközben érezhető, hogy ezek egy emberben egyszerre léteznek és nem kívánják kioltani egymást. Egyik pillanatban nagyon személyes, majd pedig átvált a nyelv személytelenbe, ezek váltogatása egyfajta külső reflexiót hoznak, ami ad egy csavart és összetartja az ellentéteket. Miriám kiemelte a nagyon erős képeket, amelyek megjelentek a versekben, és arra buzdította Kingát, hogy merjen képzelődni, mert képes megmutatni egy „horrorisztikus giccset”, anélkül, hogy azzá válna a szöveg.
Ezt követően kialakult egy kisebb vita. Miriám úgy érezte, hogy az Egy olasz múzeumban hotelszobára gondolok és a Proserpina hotelszobában múzeumra gondol című verseket egy ív segítségével érdemes lenne összehúzni, vagy akár egy csattanóval befejezni azt. Benji ezt cáfolta, mivel két külön téma van, ami bár egybenyílik, de különállóan adnak érvényt egymásnak: a második képes leépíteni az elsőt.
Váradi Nagy Pál felhívta a figyelmet arra, hogy ha az olvasó felteszi azt a kérdést, hogy „vajon itt mit akart mondani a költő?”, akkor nem győzte meg az olvasót arról, hogy mit akar mondani.
A terem hátsó része az „&” jelek funkcióját kezdte vitatni. Ennek mentén kiderült, hogy a gördülékenységen segédkeznek, ha következetes a használatuk és a költő jelentést ad nekik, úgy mint például a Proserpina hotelszobában múzeumra gondol című versében.
André Ferenc azt is előtérbe állította, hogy a szövegek eszközöket adnak (pl. a tűz motívuma) és nem moralizálnak, ezért igazán erős, mert ráhagyja az olvasóra, hogy milyen érzetet társít a fogalomhoz. Benji hozzáfűzte, hogy az apa alakja sem feltétlenül pusztító tüzet képviseli, és a megtisztulás akkor lehet érvényes, ha elfogadjuk a pusztítást.
Végül az utolsó szó jogán Kinga beszélt arról, hogy még vannak benne kérdések a versei kapcsán, ezért is hozta el őket, és át fogja gondolni, mielőtt kötetté szerveződnek. A személytelenség és személyes közötti váltás azért van, mert erős traumákról nagyon nehezen lehet személyesen beszélni és egy kicsit el kell távolodni tőlük alkotói szempontból. Törekszik arra valamilyen szinten, hogy kiszakadjon a személyességből és írásai bárkihez szólhassanak, ezért enyhén nyomasztóvá válnak. Arról is kifejtette véleményét, hogy a verseknek nincs akkora politikai ereje, ezért az aktivizmust az irodalmon kívül kell végezni, de ez nem akadály abban, hogy közéleti költészet létrejöhessen. Végszóként Nóra mondatát emelte ki, amellyel eldőlt a jutalomkönyv sorsa is: „Virágozzon a magzatirodalom.”
