A magyar irodalom gardróbszobája

Rejtő Jenő második alkalommal Gábor Magda gépírónővel kötött házasságot, akinek – az íróhoz hasonlóan – ez nem az első frigye volt. Az irodalomtörténet sosem tud nyugton ülni, hanem izgága módon azt hiszi, ha könyökig túr bele a kissé felelőtlen alkotók magánéletébe, attól neki jobb lesz. Nyilván nem, de a pletyka mindenkit érdekel.

Szóval Magdának az első házasságában született egy kisfia. Ezt a kisfiút az édesapja 1935-ben magával vitte Brazíliába. Magda Budapesten maradt, és inkább újra férjhez ment az akkoriban igencsak sikeres Rejtő Jenőhöz. Senki sem vádolja ezért!

Magda fia és leszármazottjai tehát Brazíliában élnek. Én az unokájának írtam: esetleg megkérdezhetné az édesapját, hogy mégis mi történt anno; illetve ha előkerülnének eddig ismeretlen Rejtő-kéziratok, az igazán szenzációs lenne – mert az irodalomtörténet sosem tud a fenekén ülni. Az unoka készségesen jelezte, hogy az első adandó alkalommal kikérdezi édesapját.

Gondolom, megtette, mert azóta sem írt. A csend néha beszédesebb. Ezt a történetet hitelesen más senki sem fogja megírni, így tehát marad a regényes változat.

Tehát Gábor Magda borvörös ajakrúzzsal felvértezve vonult végig a Wesselényi utcán 1929-ben, miközben öntudatosan tekintett előre. Valahova a távolba meredt, és nem állt szándékában máshová nézni, mint a lét fodrosan végtelen kacagásába. Ebbe az átszellemült jelenségbe szeretett bele ott azon nyomban Mellinger György. Eltökélten üldözőbe vette a tüneményt, és ostromolta. Semmi sem tántoríthatta el, még Magda irodalmi szeszélyei sem.

– Én most nem tudok szerelemre gondolni – mondta a nő álmodozva –, H. G. Wells szövegének a fordítása teljesen felemészti az életem.

Mellinger csodálattal nézett rá, majd, amint lehetett, ünnepélyes keretek közt eljegyezte Magdát.

– A házasság – mondta a nő – oly távolinak tűnik, addig, amíg nem fejezem be W. Somerset Maugham fordítását, én képtelen vagyok bármi más megélésére.

De Mellinger György nem hátrált. Így 1930-ban a következő hír jelent meg a Pesti Hírlapban: „Házasság. Gábor Magda és Mellinger György június 29-én, vasárnap házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.)”

Mellinger György újdonsült felesége az egybekelés után is ugyanúgy a távolba meredt, mint amikor először pillantotta meg őt a férfi a Wesselényi utcában. Egy idő után azonban ez a magatartás már kevésbé tűnt annyira izgatónak, mint az első találkozásukkor, de igazán zavaróvá csak akkor vált, amikor megszületett a kisfiuk. Magdát ez sem zökkentette ki az álmodozásból és a távolba révedésből.

– Hol a rúzsom? – kérdezte, miközben feszes szoknyájának gyűrődéseit simította ki, óvatosan egyensúlyozva a tűsarkokon. A rúzs persze ott volt, mint mindig, a tükör előtt, csak Magda nem látta, mivel a világért sem nézett volna le. Nem volt szokása.

– Váljunk el – mondta Mellinger, aki valahogy ki szerette volna zökkenteni a feleségét ebből a narcisztikus szellemi révülésből.

– Jó – mondta Magda, akinek csak az járt az eszében, ha jobban tudna olaszul, akkor nem csak angol írókat sóznának rá. Olyan jó lenne valahogy Olaszországba kijutni – álmodozott magában.

– Gyurika velem marad – folytatta Mellinger György.

– Jó – válaszolta a felesége, aki még mindig azon rágódott, hogy vajon elég jó cím lesz-e A vörös ház rejtélye az új Milne-­regényhez.

Mellinger György először mérges, majd végtelenül elkeseredett lett. Így bosszúból fiával együtt 1935-ben Brazíliába ment, hogy minél távolabb kerüljön a Gábor Magda-féle varázslattól, amelyet akkor már nem igézőnek, hanem inkább mérgezőnek talált.

És mit érezhet az a fiú, aki sosem tudott olyan izgalmas lenni, hogy saját édesanyja meglássa őt? Ezt már csak ő tudná elmesélni, vagy a fia, a távoli San Paulóban élő Carlos Mellinger, aki azóta sem válaszolt a levelemre.

‍