.svg)
Cs. Kovács Katalin: Arc(más)ok árnyékában. Avalon Kiadó, Kolozsvár, 2015.
A gyász lelket, személyiséget sorvasztó hatásáról szól Cs. Kovács Katalin regénye. A történet röviden: a negyvenes éveiben járó János (Johann) autóbalesetben elveszti feleségét (Jennyt) és megszületendő gyermekét. Aki tudja, mit jelent Erdélyből áttelepülve nyugaton élni, az azt is tudja, mit jelent ilyen helyzetben a család – vagyis mit vesztett el valójában Johann.
A férfi igencsak mélyen vackolja bele magát az ürességbe, mégiscsak tesz egy-egy kitörési kísérletet. A regény legizgalmasabb része, amikor Johann átváltozva – Frau Johannaként – felszabadultan flörtöl Bécs cukrászdáiban, nők társaságában fecseg. Az olvasó is fellélegezhet: a sok önmarcangolás után végre egy kis játék, humor! A transzvesztita-lét viszont csúfos véget ér, és ezzel a történet is ellaposodik. Morális kategóriákban kezd el gondolkozni az eddig érzelmeket festő elbeszélői hang. Rablótámadás áldozataként Johann(á)t immár az erkölcsi jó és rossz határai foglalkoztatják. Mert a nőként való szerepjátszással egész lényét lealjasította, tönkretette. A morál nézőpontja a regény végéig kitart, sőt a lezáráshoz vezető fordulathoz a moralitás adja a hátszelet. Miután anyósa is özvegy lett, Johann feltámad hamvaiból, felbuzdul benne a segíteni akarás, és ezzel együtt el is ítéli eddigi életét! Nem kétséges, hogy a vég felől olvasva elkomolytalanodik a regény lényegét jelentő érzelmi szál. A bűn nézőpontjából nem, vagy csak részben érthetjük meg az érzelmek saját úton kanyargó logikáját.
Erényként könyvelhetjük el a hangnem következetességét. A lélek mélységeiben otthonosan mozgó, kissé szépelgő, de finom árnyalatokban zsongó hangot. Ami egy üdítően emberléptékű, ha úgy tetszik, régimódi szövegvilágba viszi el az olvasót. A könyv nagyon hisz az érzelmekben, abban, hogy van valami lényegi az emberben, ami bár sérülékeny, mégis ez teszi az embert emberré. Az olvasót könnyen elcsábíthatja ez a hangnem, kinek-kinek saját vesztesége helyett beszélhet. Éppen azért, mert a narrátor beleélően, mint egy áttetsző üveg mutatja meg főhőse lelkivilágát. (Nem mint egy tükör, ami távolságot feltételez!) Nincs tehát semmiféle olvasót eltávolító irónia. Minden mélyen átélt, megszenvedett a regényben. Aki spekulatívabb, ironikusabb, akár intellektuálisabb élményre vágyik, az első mondatoknál fanyalogva teszi majd le a könyvet. Viszont a szenvedésre fogékony, érzelmes olvasó, aki a narrátori hang csábításának is szívesen átadja magát, nem fog csalódni.
