.svg)
„de ha valaki vagy valami / megváltottnak érzi magát soraim olvastán / úgy az csupán / saját érdeme barátaim” (Király László: Ünnepek)
November 18-án, szombaton ünnepélyes hangulatban telt az este a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban. Minden érdeklődő, ahogy átlépte a küszöböt 18 óra után, rögtön érezhette: itt valami fontos történik. És hát valóban: valami fontosba, valami örökérvényűbe csöppent a vendég, aki éppen arra járt – Király László a 80. születésnapját ünnepelte.
Az Erdélyi Híradó Kiadó, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Helikon és a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány közös erővel dolgozott a rendezvény megszervezésén, kötetbemutatóval és a Helikon tematikus lapszámának bemutatójával tisztelgett a Kossuth-díjas költő előtt. Az eseményt Szántai János, az E-MIL elnöke nyitotta meg, köszöntve a nagy létszámú közönséget, kifejezve meghatottságát. Ezt követően Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét Grezsa Csaba főkonzul olvasta fel, Szentmártoni János államtitkár levelét pedig Szántai János.
Király László A legkönnyebb igazat mondani című beszélgetőkönyvét Fekete Vince és Lövétei Lázár László mutatták be, a hangulat megteremtése érdekében egy régi emléket idéztek fel. Annak idején egy napon épp a Helikon szerkesztőségében ültek, Mózes Attila kezében fagyi volt, Király Laci bácsi a Sétatér felől érkezett. Belépett a szobába falfehér arccal, és így szólt: „Szilágyi, írtam egy verset... Ha akarod, neked adom. De még le kell írjam!” Leült, körmölt, majd átnyújtotta a papírt Szilágyi István főszerkesztőnek, aki csak ennyit válaszolt: „Király, meg van véve!”
Ezután Fekete Vince kezébe vette az interjúkötetet, amely a születésnap alkalmából jelent meg az Erdélyi Híradó Kiadó és a Sétatér Kulturális Egyesület közös kiadásában. Rögtön megdicsérte a kötet ívét, majd arra kérte Király Lászlót, hogy olvassa fel A Kővadászok Klubja és Az almáskert című verseit. Király László őszinte, méltóságteljes hangjától még emelkedettebbé vált a hangulat, mindkét versét vastaps követte, valamint Fekete Vince köszöntő szövege, amely ehhez a két vershez kapcsolódott. Ezután Lövétei Lázár Lászlóhoz fordult, aki az interjúkötetben a kérdező szerepét tölti be: mi volt az ötlet, mik a szempontok? Hogyan indult, és hogyan alakult a beszélgetés? Lövétei elmondta, hogy Király Zoltán ötletének és a koronavírus adta bezártságnak köszönhetik a kötet megvalósulását. Az elején gyanakodott, hogy mire elég egyetlen nap – hiszen a könyv egy reggeltől estig tartó beszélgetésnek a lenyomata –, de Király Laci bácsi pontosan, jó tempóban válaszolt, így végül minden fontos témára jutott idő. Van egyfajta „vonzalom” kettőnk között – jelentette ki idézőjelesen Lövétei, felidézve az első, 1988 körüli találkozásukat, majd a későbbi ismerkedéseket: „verseket mondtunk és sírtunk”. Szerinte a szószátyár Mózes Attilával ellentétben Király Laci bácsi nem bőbeszédű, és ez már az első pillanattól szimpatikus volt neki. Felmutatott egy gyerekkori képet, jelezve, hogy a születésnapos költő külseje alig változott: Király László örök! Ezután megkérte az ünnepeltet, hogy olvassa fel a Dalvicc című versét.
Király Laci bácsi mesélésbe kezdett a nyelvjátékokról (is) szóló vers kapcsán: annak idején Páskándi Géza nagy szóviccgyártó volt, ezért időnként megjött az ember kedve, hogy ő maga is gyártson egy-egy szóviccet – ezt azonban Páskándi nem tűrte el. Fekete Vince a kötetbemutató záróakkordjaként feladott egy rejtvényt is: Mózes Attilával a 90-es években a szerkesztőségben voltak, készültek hazamenni, Mózes kezében cigaretta. Zsebébe nyúlt gyújtóért, de nem gyújtó került onnan elő, hanem egy nyúlfarok. Hogy került az oda? Az ügy azóta sem lett feltárva, írja meg mindenki a megfejtését versben, prózában, esszében, akárhogy!
A Helikon-lapszámbemutató kezdetével Karácsonyi Zsolt főszerkesztő vette át Lövétei Lázár László és Fekete Vince helyét, röviden összefoglalta a tematikus összeállítás folyamatát: felkértek költőket, hogy írjanak a Kék farkasok egyik motívumára, valamint prózaírókat, hogy írjanak az 1980. november 26. című versre. Így kapcsolódnak Király László életművéhez a lapszám következő szerzői: Antal Balázs, Demeter Zsuzsa, Gálfalvi György, Karácsonyi Zsolt, Márton Evelin, Molnár H. Magor, Papp Attila Zsolt, Szántai János, Száraz Miklós György, Varga László Edgár és Vida Gábor. Karácsonyi Zsolt fel is olvasta köszöntő vezércikkét: „Király László a világ, a költészet világának birtokosa” – majd szerkesztőségi anekdotákra kérdezett rá: hogyan kell gyorsan szöveget írni a lapszerkesztés sürgető tempójában? Király László ismét mesélésbe kezdett: régen az Utunk folyóiratnál péntekenként volt a lapzárta – nagy ritkán összeállt időben a lapszám, de általában nem, ezért a hétfőkön volt még egy legutolsó pillanat, amikor le lehetett adni a kész szövegeket. Ezzel a lehetőséggel Bodor Ádám szinte mindig élt, néha ő is, de ilyenkor ez a döntés a hétvége kárára ment. Szilágyi István főszerkesztő rendszerint meghagyott 33 sornyi terjedelmet az első oldalon, ez nagy kockázat és nagy bizalom: hiszel a szerkesztőkollegában, hogy hétfőig mindenképp megírja az ígért anyagot.
Ezt követően Király László az Utunk szerkesztőségében töltött első éveiről magyarázott: 1969-ben kezdte a munkát, ő volt az egyedüli, aki idegen nyelv szakon végzett, ezért rögtön rá is bízták a világirodalmi rovatot – a 10 oldalból egy az övé volt. Akkoriban sok műfordítás jelent meg Magyarországon, ez megnehezítette a dolgát, mivel nagyon kellett figyelnie, hogy ne ugyanazokat a műveket fordítsák. Az elején csak a környező szocialista országok vezető szerzőit tudták fordítani, de idővel jobban ki tudtak tekinteni, lefordítva más országok szerzőit is.
Az ünnepélyes est utolsó blokkjaként a Helikon tematikus lapszámából olvasott fel pár jelenlevő szerző: elhangzott Demeter Zsuzsa ajánlója/szubjektív recenziója az interjúkötetről: „Király Lászlóval nem lehet röviden beszélgetni, oda-odaszólni neki a gép mellől. Nem is érdemes, tegyük hozzá – melléülni, a szomszéd fotelbe, kérdezni, hallgatni.” Lövétei Lázár László Zarándoklás egy malomhídhoz című, a Kék farkasokhoz kapcsolódó versét olvasta fel: „s csak egy eltévedt jégmadár néz utánuk, / míg meg nem érkezik a lyukas malomhídra / egy űrruhás zarándok”. Papp Attila Zsolt esszében emlékezett vissza az ezredfordulóra: „Mellettem ülő lakótársam, aki akkor már tudta, hogy írogatok, odahajolt hozzám, és némi kajánsággal a hangjában azt mondta: na, akkor leszel te költő, ha egyszer ott ülsz majd Király Lászlóval egy asztalnál. Ezt a mondatot megjegyeztem magamnak. Mércének nem utolsó.” Szántai János Hídavatás a végeken című, Király Lászlónak dedikált versét olvasta fel: „Barátom, nevessünk! / Nézd, csoda vígan, / hosszú sorokban mennek / falvak, városok népei mind, / rönkké válva e kutya mód / nem forgandó sorsban.” Varga László Edgár egy fiktív történetet olvasott fel, amelyben kikérdezi Király Lászlót a titkosszolgálat: „Azt hiszi, hogy mi átengedünk a határon akár csak egy fél kutyát is? Azt hiszi, hogy nekünk bármi elkerülheti a figyelmünket?” Legvégül Király László olvasta fel a tematikus lapszám nyitóversét: „Hol vagyok? – – – – – / – – – – – Hol vagytok? / Hol vagyunk? Hová leszünk? / Hová lettetek?!” – mély bólogatások, tetszést nyilvánító hümmögések övezték Király Laci bácsi hangját versének olvasása közben.
A megható est végeztével nem volt meglepő, hogy hosszú sor kezdett kígyózni az ünnepelt költő asztalánál. Immár kötetlenül, éjszakába nyúlóan folytatódtak a mesélések, a történetek, amelyek mind-mind a kortalanság irányába mutatnak.
Az eseményen készült fotók a Helikon fotóarchívumában böngészhetők.
