A kényelmetlen műfaj

Csillag István: Te

Értő fülű zenész vagy zenehallgató számára nélkülözhető jó, zenéről beszélő/író számára szükséges rossz a zenei műfaj fogalma. Nem újdonság – áldás és átok kéz a kézben jár, a reformert és az eretneket is egy paraszthajszál (vagy csupán az őket értékelő) különbözteti meg. De akik számára e szükséges rossz – vagyis a műfaj – kikerülhetetlen tényező, azok olykor egy mindenhova betolakodó, lerázhatatlan és undok fráternek érzik, jobb esetben kavicsnak a cipőben. Szabadulni azonban kétségkívül nehezebb tőle, mint a kavicstól.
Meg persze azon is „múlik” a műfaj, mit nevezünk zenének. Ha a világ egyik legnagyobb internetes rádió-hálózatán, a Live365.com-on tájékozódunk, csupán 260 zenei műfajról fogunk értesülni az a capellától (!), a psy-trance-on és a speedcore-on át a zydecóig – természetesen szigorúan betűrendben. Azok a megveszekedettek viszont, akik Gérard Denizeau könyvét, A zenei műfajok képes enciklopédiáját ütik fel, meg kell hogy elégedjenek 75 körüli „műfajjal” a zsoltárénekléstől a toccatán és a szerenádon át az operettig – magától értetődőleg létrejöttük történeti időbelisége szerint. Hogyha hozzávesszük ehhez, hogy nem ritkán a zenében is érvényesülnek az ókori irodalom óta ismert műnemi tagolás (líra–dráma–epika) bizonyos sajátosságai, továbbá hogy a fent említett néhányka műfaj között a keveredések és átmenetek egészen megszokottak, a helyzetkép valósággal elkeserítő.
A popzene műfajvilága és a „nagy” zenetörténeti (komoly- avagy klasszikuszenei) műfajok családfája, mondanunk sem kell, korántsem hasonlít egymáshoz. De még nem is beszéltünk a jazzről (dzsesszről), amelynek mint többé-kevésbé jól meghatározható, olykor mégis amőbaalakú zenei nyelvnek ugyancsak kiterjedt műfajkészlete van a ragtime-tól vagy a dixielandtől a ­szvingen, bebopon, coolon át a fusionig és free ­jazzig. És akkor hol van még az egyes etnikailag-­regionálisan(-kulturálisan) determinált, autochton muzsikák – vagyis a népzenék – szinte áttekinthetetlen dzsungele, a vallási kultuszokkal összefüggő zenei nyelvek rendszere (vallásos zene, egyházi zene, liturgikus zene), az alkalmazott zenék különb-különb területeinek speciális műfajai!
Élek a gyanúperrel, hogy nem létezik olyan rendszerező szakember – „műfajológus” –, aki a zenei nyelvek mindenikében egyformán otthonosan és szabatosan tudná megkülönböztetni, definiálni-leírni (vagyis végső soron egyetlen átfogó tipológiába beosztani) a zenei műfajokat. Ami azt illeti, van is egy többé-kevésbé általános vélekedés arról, hogy lehetetlen a zenei nyelvek, műfajok, formák és stílusok szerinti, logikailag következetes besorolás. Akik ezt vallják, jobbára azzal is érvelnek, hogy az elméleti határok korlátozzák a zene fejlődését, így hát a műfajok szerinti szűkítésnek kontraproduktív következményei lehetnek magára a zenére nézve. (Ahogy Szabados György mondta volt: „Műfajban gondolkodni a rabság eléggé primitív formája.”) Ez a felvetés természetesen a teoretikusok és a gyakorló zenészek – szerzők, előadók, avatott hallgatók – közötti frontvonalat sejtetik, úgy vélem, nem ok nélkül.
Ám azt sem vonhatjuk kétségbe, hogy a zenéről – konkrét alkotásokról/produkciókról – való beszéd a zeneértés és -értelmezés (pallérozásának) fontos eszköze. Nem mondhatunk le arról, hogy pontosságra törő állításokat formáljunk meg a nyelvi racionalizációt nem ismerő zenéről.
Persze vannak hősiesnek mondható, ám alapvetően fölöslegességre ítélt kísérletek. Az Echo Nest például hosszas zenei gyűjtés és elemzés alapján létrehozott egy oldalt, amelyen nem kevesebb, mint 1387 zenei műfaj található. A netes felület egy algoritmus alapján generálja a lejátszott számokat, miközben „alkalmazkodik” a hallgatottabb műfajokhoz. Mi tagadás, a különböző zenei nyelvekben honos műfajok, stílusok elhelyezkedése a síkban meglehetősen homályosnak tűnhet, s bár valamiféle halvány rendszerszerűség feldereng, ember legyen a talpán, aki rájön, milyen logika szerint nyerte el egyik vagy másik műfaj (stb.) a neki járó helyet. Kevésbé nagyot akar harapni, és talán pontosabb eredményekre is jut a Google interaktív Music Timeline oldala, amely hallgatottság, népszerűség alapján térképezi a műfajokat. Itt viszont rögtön az az otrombaság szúr szemet, hogy könnyűszerrel levont zenei-zeneelméleti következtetések derenghetnek fel – valójában pusztán kereskedelmi alapú adatfeldolgozás alapján. Ami nyilvánvaló tuskóság.