A kavicsok hűvöse amint áthaladsz. Első altatódal nemzedékemnek

Herman Levente munkája

(Răcoarea pietrişului la trecerea ta. Primul cântec de leagăn pentru generaţia mea)

1.

Sírsz, sírsz, hogy vegyek neked egy műanyag szívet, egy

tiszta, ezüst bypass-t, egy miniatűr röntgengépet,

egy miniatűr kobaltsugárzót, egy bontatlan szikét.

Sírsz, sírsz, a ház alapzatába rejtek neked egy halom

fapasztillát, egy delfint, egy elefántfarkat, három fogolymadarat

és egy gyémántludat.

Sírsz, sírsz, mert adok neked egy kis gázmaszkot, egy molotovkoktélt,

egy menyétbőrrel foltozott, ősz tigrisbundát, egy levágott ujjat, egy gépfegyvert, egy húsos gyümölcsöt,

egy elhordott pizsamát, egy hagymát, egy majomlábat, egy rinocéroszfarkat,

egy fülbevalóra festett, apró Soutine-t, az első szerencsétlenséget: pontosan.

Sírsz, sírsz, kölcsönbe adom magam mindenhová, veszek neked

egy szép teveszőr parókát, egy vesét, egy májat, három orvost, akik

megműtenek téged vastagbélpolippal.

Sírsz, sírsz, rákos leszel, eszel. ciánt. iszol.

ciánt. lélegzel. ciánt. hánysz. ciánt.

veszek jegyet a színházba,

rodeóra, balettre. Megyünk operába és moziba.

Meghasadsz, a szíved

meghasad.

Sírsz, sírsz, egy millió koporsó elfér pontosan 162 könyvoldalon,

egymillió pont elfér az én elmémben, megveszem őket,

megveszem őket neked.

Sírsz, sírsz, veszek neked egy elnököt, egy parlamentet, egy iskolát, aszfaltot,

amire lépj, veszek zoknit, amivel az aszfaltra léphetsz,

amivel orvoshoz mehetsz, amiben bűzleni fog a lábad, veszek neked pázsitot, ami csak a tied, hogy vad repülőket

termessz benne,

hogy megszelídítsd a halált, sírsz, sírsz, megveszem neked a halált, hogy

felülj rá, hogy meglovagold, hogy nevet adj neki, hogy úgy hívd:

Mirabela.

2.

Ez Superman, ez a „gyönyör” szó, egészben,

egyenesen. Ez a történelem, ez az emlékezet, ez a hamisság

és a hamis használat.

Ezek vagyunk mi, ezek a többiek,

ezek azok, akik ölnek.

Ez Franciaország, ott a Földközi-tenger, ott van Anglia, Németország, USA és Oroszország, Kína és Észak-Korea.

Ezek mind összeköttetésben állnak, beazonosítottak, összekapcsolódnak, feszültségről beszélünk.

Nézd figyelmesen és meglátod mindegyikük háta mögött: a halált.

Ez egy főtt tojás, egy kesztyű, egy borostyán, egy halott nyelv,

egy kémia tankönyv, az inak, a kulcscsont, a sajtó, a szabad sajtó,

az elfoglalt sajtó, a hússajtoló, a szőlősajtoló, a prés.

Nézz figyelmesen körül

és meglátod: a halált.

Ezek a temetők, ezek azok, akik sírnak a temetőkben, ezek azok, akik elfoglalják a temetőket, ezek azok, akik felszabadítják a temetőket. Állj!

Ne mozdulj. Kezem a válladra tettem.

Nézd figyelmesen: M

3.

Majdnem minden nap

olvasok egy hírt az Apokalipszisről,

földrengésekről, hurrikánokról, háborúkról, válságról, gyerekbántalmazásokról.

Mégis, ez az egész színjáték

ez az egész nyüzsgő világ,

ami gyűlöletet és gennyet önt az agyamba,

nem csinál semmi mást, csak még jobban meggyőz arról,

hogy megenni egy almát és feltámadni

voltaképp egymáshoz közeli dolgok.

4.

A szívvel és a megvilágosodással együtt.

Egyre aggasztóbb számomra

a tény, hogy nem tudom megértetni magam

és nem is ragaszkodom hozzá teljes elhatározással. Leléphetnék,

de maradok, miközben magához ragad a világ pusztulásától

való félelem.

Egyre fárasztóbb és rémisztőbb

az emelkedés.

Az ördög fejlődése a világban.

Az ördög már nem hazudja, hogy nem létezik,

kell neki a marketing, a PR, a láthatóság,

a facebook lájkok.

Az ördög. Többé nem használom ezt a szót.

Mondjuk: félhomály. A félhomályban nincs jó és gonosz,

félhomályban élünk mind egy virtuális világban.

Félhomályban counter strike-ozunk boldogan.

Embereket gyilkolunk a félhomályban és ez nem elég.

Fehér pázsit.

A félhomályban semmi sem valós, a félhomályban

a kés nem tud kibelezni, a vér csak pixelek.

Játszunk a félhomályban, orgiázgatunk. Titokban?

A félhomály undorító, félek a félhomályban,

nem értelek meg titeket a félhomályban, nem ismerlek meg,

nem ismerek magamra. Ugyanolyan vagyok. Elzsibbadtam. Meghaltam.

Amikor a félhomály kitárja hűvös sasszárnyait,

ki dönti el, hogy ki megy és ki marad?

Ki kezd el rettegni a félhomály fémes érintésétől?

Máris zuhanok, mi az igazi valóság?

Máris hibáztam és hibázni fogok továbbra is,

amíg kiszárad minden, amit látok..

Nem értitek, a félhomályban

megbűnhődsz azért, ami erkölcsös.

Nincs szépség, szabadság, becsület,

a hiúság trágyalé, természetesen csorog le a torkunkon,

pótanyagokból élünk, agyi drogokból, résekbe szorult,

ragályos, olcsó és hatalmas virtualitások között.

A boldogság valós, lehetséges és képes meghaladni

állati természetünket. A világot ott kell hagyni,

hogy meg lehessen nyerni.

Mind a különös utakat választjuk, mind holtan írunk,

még életünkben. Múmiák. Rosszindulat, egoizmus, egocentrizmus,

dekadencia, avantgárd.

Az abszurd a társadalom új szabálya.

Az abszurd már nem okoz repedéseket, nem tör, nem

rémít meg, nem távolít el, a valóság nem bontja szét,

az abszurd vonzó, pöpec, az abszurdot

megengedően és iróniával kezeljük. Kacérkodunk vele, mint

egy lepusztult asszonnyal, mint egy aranyos, kancsal kis kurvával.

Az abszurd lenyom, lenyel, felemészt, összezúz.

A normalitás egy referencia nélküli szó,

megőrültünk. Minden bizonytalan.

Kifinomultak vagyunk, ironikusak, felsőbbrendűek,

túl poszt-mindenek vagyunk minden iránt, ami etikus,

az élet iránt, úgy általában.

Semmi sem lehet kedvünkre, semmi sem jó, egy növényi szőnyeg vagyunk,

rohadunk, bűzlünk. A nyelvezet eltörött. Reccs!

Gyűlölöm, amit nem értek.

Nem-látás. A sötétség hiánya vákuum.

Nem-látás. A sötétség hiánya vákuum.

Nem látás.

Vákuum.

ANDRÉ FERENC fordítása

Cosmin Perţa költő, prózaíró 1982-ben született Felsővisóban. PhD disszertációját a kelet-európai fantasy irodalomból írta. Jelen vers a Cântec de leagăn pentru generația mea (Paralela 45, Pitești, 2018) című kötetből való.