A katasztrófákat csak túl kell élni – Forgách András a Látó Irodalmi Játékokon

Nehéz lenne csupán egyetlen művészeti ág alkotójaként besorolni a Látó szépirodalmi folyóirat által szervezett Irodalmi Játékok október 5-i, 73. kiadásának meghívottját, Forgách Andrást, hiszen rövid- és hosszú prózát, lírát, drámát is művel, sőt, ahogy az est moderátora, Demény Péter megjegyezte, a képzőművészetben és fotográfiában is tett már le maradandót a valódi és a virtuális asztalra.

A szintén több műfajban alkotó Demény először arról kérdezte meghívottját, hogy honnan jön számára ez a műfaji sokszínűség. Forgách elmondta, az esetek legnagyobb részében felkérésre alkot. Karrierjét a kecskeméti Katona József Színház dramaturgjaként kezdte 24 évesen, pedig akkoriban még nem érzett különösebb vonzódást a színházi világhoz, de jól fizető, írói ösztöndíjként fogta fel, aztán valahogy mégis 30 évig dolgozott „boldogtalan kétéltűként”, színházi dramaturgként.
Forgách testvéreivel ellentétben nem cs-vel, hanem ch-val írja a nevét, ez pedig, mint anekdotikusan előadta, nem valami művészi döntés volt, egyszerűen csak rosszul írták be a nevét az anyakönyvbe, és mivel van benne egy „nézzük meg, mi lesz”-típusú, az élet kihívásaival szembenéző, nemet mondani nem tudó attitűdje, végül is megtartotta az elírt vezetéknevet.

Az est nagy részében Forgách legutóbbi, Élő kötet nem marad című könyvéről esett szó, amely szintén nem létezne, ha nem „jött volna vele szembe” a téma: néhány éve valaki megkereste azzal az információval, hogy bizonyos akták szerint édesanyja III/I-es ügynökként dolgozott. Ez pedig különösen magánemberként, de alkotóként is szinte kötelezte arra, hogy feldolgozza ezt a kényes (...de nem is. de kényes...) témát, hiszen addig abban a hitben élt, hogy 2007-ben megírt levélregénye (amelyben nagyanyja édesanyjának írt terjedelmes levelezése alapján írta meg családja történetét), a Zehuze után sikerült rendeznie magában édesanyjának portréját, íróként pedig hitelét vesztette volna, ha hallgat erről a kérdésről.

Két kortárs szerző neve az est folyamán többször is felmerült, a nemrégiben elhunyt Esterházy Péter mint „irodalmi precedens”, aki a Harmonia Caelestis című könyvében dolgozta fel édesapja történetét, majd egy hasonló reveláció után a Javítottkiadásban „kényszerült” bizonyos részek újraértelmezésére; Nádas Pétert pedig Forgáchhoz hasonlóan megpróbálták zsarolással beszervezni, ő azonban egy nyilvános, lehallgatott telefonfülkében lefolytatott beszélgetésével tudatosan nyilvánvalóvá tette, hogy nem érdekli az ügynöki munka (ennek köszönhetően nem kapott útlevelet külföldi utazásához).
Édesanyja ügynökmúltját feldolgozni nem volt könnyű, mondta el Forgách, a könyv megírásának idején profizmussal kellett hozzáállnia a történethez, szóról szóra gépelte be az erről szóló aktákat (hiszen lefényképezni nem lehetett őket), majd „álkönnyed” tárcanovellák írásával kezdett neki a szerkezetbe öntésnek, de a könyvében prózavers, görög mitológiai átirat, és klasszikusabb novella is helyet kapott. A hamarosan megjelenő angol kiadáshoz pedig még külön is írt, úgyhogy Esterházy Javított kiadásához hasonlóan, az ö könyvéből is hamarosan meg fog jelenni a magyar nyelvű Bővített kiadás.

Egy érdekes fogalom segítségével foglalta össze az este tanulságait a szerző: a német Gülckskatastrofe (magyarul nagyjából boldogságkatasztrófa) szóval írta le meghasonlott helyzetét, hiszen szerinte saját kárán tanul az okos: a katasztrófákat egyszerűen csak túl kell élni, fel kell dolgozni, és akkor „még valami jó is kijöhet belőlük”.


A fotókat Rab Zoltán készítette.