.svg)
A karmolás
(The Scratch)
Egy vérfolttal ébredtem
a szemem fölött. Egy karmolás
egyenesen a homlokom közepéig.
De mostanában egyedül alszom.
Mi a fenéért emelne magára kezet
egy férfi, még álmában is?
Erre és hasonló kérdésekre
próbálok válaszolni ma reggel.
Ahogy az arcomat tanulmányozom az ablakban.
Amit a doktor mondott
(What the Doctor Said)
Azt mondta nem néz ki jól
azt mondta rosszul néz ki igazából nagyon rosszul
azt mondta harminckettőt számoltam össze az egyik tüdőn mielőtt
felhagytam a számolással
azt mondtam örülök mert nem szeretnék tudni
a többiről ami ezeken kívül még ott lehet
azt mondta vallásos ember vagy-e letérdelsz-e
erdei tisztásokon és rászánod-e magad hogy segítséget kérj
amikor egy vízeséshez érsz
arcodba csap a pára és karodra hull a vízpermet
megállsz-e megértést kérni azokban a pillanatokban
azt mondtam eddig nem de mától szándékomban áll
azt mondta nagyon sajnálom azt mondta
bárcsak más híreim lennének számodra
azt mondtam Ámen ő pedig valami mást
nem kapcsoltam és mert nem tudtam mi mást tehetnék
és mert nem akartam hogy meg kelljen ismételnie
sem azt hogy teljesen meg kelljen emésztenem
csak néztem rá
egy percig ő pedig visszanézett rám akkor történt
felugrottam és kezet ráztam ezzel az emberrel akitől épp
Valami olyat kaptam amit mástól még soha ezen a földön
lehet meg is köszöntem neki a szokás hatalma
Gyász
(Grief)
Ma reggel korán ébredtem és az ágyamból,
messze, a Szoroson túl láttam
egy kis csónakot egyetlen működő oldalfénnyel
a fodrozódó vízen át haladni. Eszembe jutott
a barátom, aki régebb halott felesége nevét kiáltotta
Perugia környékén a hegytetőkről.
Aki megterített neki egyszerű asztalánál, jóval
azután is, hogy elment. És kinyitotta az ablakokat,
hogy kaphasson friss levegőt. Kínosnak találtam
az efféle látványt. Akár csak a többi
barátja. Nem sikerült látnom.
Ma reggelig nem.
Legalább
(At Least)
Korán akarok kelni még egy reggel,
napkelte előtt. Sőt, még a madarak előtt.
Hideg vízzel akarok arcot mosni
és az íróasztalomnál lenni,
amikor az ég kivilágosodik és a füst
elkezd felszállni a többi ház
kéményéből.
Szeretném látni és nem csak hallani,
mint egész éjjel álmomban, ahogy
megtörnek a hullámok ezen a köves parton.
Szeretném újra látni a hajókat,
amik átkelnek a Szoroson a világ minden
tengerjáró országából –
régi, koszos, alig araszoló teherhajókat
és az új, sebes, minden színre festett
teherszállítókat a nap alatt,
amik csak úgy szelik a vizet, ahogy haladnak.
Szeretném szemmel tartani őket.
És a kis csónakot, ami a hajók
és a világítótorony melletti révkalauz-állomás
között közlekedik.
Szeretném látni, ahogy leszednek a hajóról egy embert,
és a fedélzetre tesznek egy másikat.
Szeretném nézni egész nap, ami történik,
és levonni a saját következtetéseimet.
Utálok telhetetlennek tűnni – már így is
annyi mindenért lehetek hálás.
De szeretnék korán kelni még egy reggel, legalább.
A szokott helyemre menni némi kávéval és várni.
Csak várni, hogy lássam, mi fog történni.
Anya
(Mother)
Anyám hív, hogy boldog karácsonyt kívánjon.
És hogy elmondja, ha a havazás nem áll el,
szándékában áll megölni magát. Szeretném azt mondani,
hogy ma reggel nem vagyok önmagam, hogy kérlek,
hagyj nyugton. Lehet, hogy szükségem lesz egy pszichiáterre
megint. Arra, amelyik mindig a legproduktívabb kérdéseket
teszi fel, „De mi az, amit igazából érzel?”
Inkább azt mondom neki, hogy az egyik tetőablakunk
ereszt. A hó a beleolvad kanapéba, miközben
épp beszélek. Elmondom, hogy All-Bran-re váltottam,
úgyhogy többé nem kell aggódni, hogy
rákot kapok és hogy neki elfogy a pénze.
Végighallgat. Azután a tudtomra adja,
hogy elhagyja ezt az istenverte helyet. Valahogy. Az egyetlen
alkalom, amikor látni szeretné, vagy engem újra, amikor koporsójában lesz.
Hirtelen megkérdem, emlékszik-e, amikor apa
holtrészeg volt és levágta a labradorkölyök farkát.
Így folytatom még egy darabig, azokról az időkről
beszélek. Ő hallgatja, várja, hogy sorra kerüljön.
Folytatódik a havazás. A hó csak hull és hull,
ahogy leteszem a telefont. Beborítja a fákat
és a háztetőket. Hogy tudjak beszélni erről?
Hogy is tudnám elmagyarázni, mit érzek?
Fénykép a huszonkét éves apámról
(Photograph of My Father in His Twenty-Second Year)
Október. Ebben a nyirkos, barátságtalan konyhában
tanulmányozom apám zavarba ejtett fiatalember-arcát.
Félénk vigyor, az egyik kezében egy zsinóron
tüskés sárga sügért, a másikban
egy üveg Carlsbadot tart.
Egy 1934-es Ford lökhárítójának dől
farmerban és farmeringben.
Szeretne nyers és derék pózt felvenni az utókornak,
a régi kalapját a füle mögé hátracsapva viseli.
Apám egész életében kemény akart lenni.
De a szemei elárulták, és a kezei
melyek erőtlenül nyújtják a halott sügért
a zsinóron és az üveg sört. Apám, szeretlek,
de mégis hogy mondhatnék köszönetet én, aki
szintén nem tudom tartani az italom,
és még a horgászhelyeket sem ismerem?
GOTHÁR TAMÁS fordításai
Gothár Tamás 1995-ben született Csíkszeredában. Jelenleg Kolozsváron él, Váltás című verseskötete 2018-ban jelent meg a FISZ-nél.
Raymond Carver (Clatskanie, Oregon, 1938. május 25. – Port Angeles, Washington, 1988. augusztus 2.) amerikai novellista és költő.
