A hallgatások könyve – Tompa Andrea: Omerta című könyvének kolozsvári bemutatójáról

Június 14-én, szerdán a Minerva ház Cs. Gyimesi Éva termében mutatták be Tompa Andrea legújabb regényét, az Omertát. A Jelenkor kiadó gondozásában megjelent kötetről a szerzővel Köllő Kata és a Jelenkor kiadó főszerkesztője, Nagy Boglárka beszélgetett, valamint szövegrészleteket is hallhattunk Albert Csilla színművész felolvasásában.
A szerző harmadik regényének első bemutatója Budapesten zajlott az Ünnepi Könyvhéten. Kolozsvár számára azonban két okból is fontos a kötet: elsősorban azért, mert Tompa itt született, másrészt azért, mert regényeinek történetszálai, témavilága és szereplői mindig valamilyen módon a városhoz köthetők. Az Omerta egyik történetszálának énelbeszélője, Décsi Vilmos Ottó rózsanemesítő annak a Palocsay Zsigmondnak a fikcionalizált alakját juttatja az olvasó eszébe, aki a huszadik század elején növények nemesítésével foglalkozott. A regényben négy énelbeszélői történetszál révén kapunk képet az 1950-es ’60-as évek Romániájáról, miközben személyes drámák és traumák feldolgozását is figyelemmel követhetjük bennük. Kali könyve egy középkorú széki asszony erőszakos, bántalmazó házasságából való menekülését mondja el, Butyka Anna félárva hóstáti lány történetét egy másik szál tárja elénk, Anna nővérének, Eleonórának a meghurcolását pedig egy másik nagyfejezetként olvashatjuk – a hitéért kapott börtönbüntetése utáni időszakot.

A középkorú nőalakok azért fontosak Tompa számára, mert a legtöbbük megszűnik fontosnak vagy relevánsnak lenni az irodalom számára, sőt, „eltűnnek a társadalomból”. Egy ilyen szereplővel viszont érzékletesen lehet követni azokat a határátlépési mozzanatokat, fordulatokat, amelyekkel szeret dolgozni a regényei során. Annak érdekében, hogy minél pontosabb nyelvi hátteret (azaz tájnyelvit és beszélt nyelvit) adhasson a regénybeli szereplőknek, néprajzi kutatások során rögzített vallomásokból, életút-interjúkból inspirálódott. Tapasztalatai azt tükrözik, hogy míg a paraszti világban a férfiak élettörténetük elbeszélésekor leginkább sikereikre és önmegvalósításaikra összpontosítanak, sokszor a legközelebbi hozzátartozóik mellőzésével, addig a legtöbb nő a megélt fájdalmak mentén építi fel önéletrajzát. Az erőszak megtapasztalása tehát erős prózapoétikai szervezőelvvé vált a regény megírásakor.
Décsi rózsanemesítő alakjában azonban nem csak a valóságos személyhez köthető jellemvonások kísértetiesek, hanem az a fajta kavargó érzelmi apparátus, amellyel a hatalomhoz való viszonyát, együttműködését láttatja a szerző. A „kolozsvári Micsurin” az a fajta, aki a genetikai törvények figyelembe vétele nélkül helyezi magát isteni pozícióba. Tompa szerint azért nem volt nehéz megírnia a férfiszereplő világát, mert az alkotó ember, a művész zsigeri vágyát öntötte bele, amint elismerésre és figyelemre törekszik. Ugyanakkor nem volt egyszerű azt megjeleníteni, ahogy a hatalmi szervek fokozatosan „kompromittálják” őt. Ehhez hozzá tartozott az is, hogy a román állami-közigazgatási nyelvet a szereplő nyelvhasználatához adagolva megmutatta, milyen nyelvi lerakódások révén válik nyilvánvalóvá egy ember rendszerbe való önkéntes beépülése.
Tompa arról is beszélt, hogy két év alatt, amíg a regényt írta, leginkább a kronológiai sorrendet, az események összehangolását, az évszakok és a dátumok egyeztetését tartotta a legnehezebbnek. Táblázatok sokaságával és szerkesztői kontroll-olvasással azonban sikerült kiküszöbölnie ezeket az akadályokat. A bemutató során Albert Csilla nagyon érzékletesen hangsúlyozta a szöveg beszélt nyelvi fordulatait.