A gyermekirodalom hogyanjai: milyenek tavasszal a macskák és mi a következménye egy torta eltűnésének?

‍2024. november 26-án megszervezésre került az idei évad első Hervay klub eseménye, melynek meghívottjai – Zágoni Balázs erdélyi magyar író, filmrendező, filmkritikus, szerkesztő, egyetemi oktató és Ozsváth Zsuzsa költő, képzőművész, a Helikon októberi hónapjának szerzője – Péter Blanka és László Zsuzsa moderálásában beszélgettek a Planetárium kávézóban arról, hogy milyen is gyermekirodalmat művelni.

A nemistudjukhanyadik Hervay klub évadnyitó beszélgetése egy friss témával gazdagította eddigi repertoárját, a megszokottan pályakezdő és kötet előtt álló szerzők helyett most a tapasztaltabb és a már publikálással rendelkező irodalmároké volt a szó. Az első kérdésben a moderátorok arra voltak kíváncsiak, hogy milyen volt a meghívottak első találkozása az irodalommal, akár olyan szövegfoszlányokra is reflektálva, amelyeket felolvasott emlékként őriznek gyermekkorukból. Olyan művek kerültek elő mint a Kisgyermekek nagy könyve, Sanyi manó, Kisvakond és olyan alkotások is, amelyek még a meghívottaknak is értelmezési gondot okoztak, mint például a Kis herceg vagy a Négyszögletű kerek erdő. Általános egyetértés jellemezte a megfigyelést, hogy felnőttként másfajta értelmezéssel fordulunk vissza ezekre a történetekre sok-sok évvel az első (f)elolvasásuk után.

‍

‍

A továbbiakban a szerzők gyermekirodalomba való megérkezéséről volt szó. Balázs egy családi történet felidézésével példázta a mesék és a mesélés gyerekekre ható erejét, Zsuzsa pedig arról számolt be, hogy hogyan lehet komolytalannak, játékosnak, gyermekinek maradni az alkotás folyamán. Szájhagyomány, amit én hoztam létre – jegyzi meg Balázs fiának fiáról szóló esti meséi kapcsán, hiszen ezek az elalvós történetek is egyfajta hagyomány részei, amelyeket majd idő elteltével lejegyzünk megőrzésre. A felolvasáskor is olyannak hatottak a szövegek, mintha ott helyben keletkeztek volna, szemünk láttára tértünk vissza a takarók alá és az osztályterembe, abba az időbe, amikor mi találkoztunk először gyermekirodalommal. Talán önkéntelenül is feltettük a kérdést: mit tanulunk vagy mit tanítunk meg ebből gyerekeinknek? A moderátorok azonban jogosan parafrazálták mindenkori tanáraink kérdését, miszerint szükséges-e moralizálnia a gyerekeknek szóló irodalomnak, kell-e feltétlenül valamilyen tanulságos üzenetet keresgélnünk a sorok mögött. A feleletekben elkülönült a moralizáció és az értelem fogalma, körvonalazódott, hogy az explicit morális üzenetek tudatos beépítése szájbarágós szövegeket eredményez és egy hiteles megszólalásban mindig kell egy kis titok; valójában tehát a történet különlegességét kell megragadni – azaz, hogy például ki számára érdekesek a tavaszi macskák?

‍

‍

Mindketten az egyensúly felé egyensúlyoznak, a játékosság és komolyság, valóság és fikció között találják meg az arany középutat, valamint kirajzolódik írásaikból a gyermekekről alkotott képük is. Könnyedséggel ragadják meg a gyerekek gondolkodási mechanizmusát, nem egy felnőtt elképzeléseit vetítik a szövegre arról, hogy mit gondolhat egy gyerek, hanem autentikusan és őszintén csomagolják be azokat a komplex témákat amelyek mindannyiunk agyában más- és másképpen képződnek meg. A szövegek felolvasásakor ezért érdekes szerepben találhattuk magunkat a hallgatóközönségben: nem vagyunk ugyanis gyerekek, mégis kettős odafigyeléssel értelmezhettük a szöveget. Egyrészt gyermekké válhattunk a bohókás rímek, ritmusos szójátékok, ismétlődő, dallamszerű szósorok és a Barni és a lányok csíntalan története által; másrészt felnőtt szemekkel is elkerülhetetlenül ráakadtunk dolgokra amelyek mindenki számára univerzális tapasztalatok, súlyosabb problémák; másképp látjuk a folyamatos munka illetve a mélyszegénység problámáját azzal ellentétben amit gyermekként érzékeltünk volna. Azzal a kérdéssel, hogy hogyan tudunk ezekkel a témákkal foglalkozni, illetve, hogy hogyan tudunk gyerekeknek szóló nyelvet alkotni, visszatérünk a már említett válaszokhoz: legyünk őszinték, figyeljünk az arányértékre és ameddig a naturalizmus fokát beállítjuk, a világ legtöbb témáját elő tudjuk adni – majd pedig tovább.

Az esemény tanulságaként tehát a következőket őrízhetjük meg a tarsolyunkban: a gyermekirodalom írására való vállalkozás egy komoly kihívásokkal teli feladat, mégis hatalmas ereje van lebontani a felnőttek és a gyermekek között felhúzott gátat. Ugyanakkor vicces, aranyos és elgondolkodtató szövegeket vihettünk magunkkal haza, amelyeket böngészhetünk, értelmezhetünk a valahánypluszegyedik Hervay alkalom eljöveteléig.

‍

‍