a gyár tizenháromfelől

I

a mi falunk felől akkor még semmi
erdő erdő erdő erdő a szerpentinen
eltelik egypár év az erdőt felfalja az éhező-fázó ember
és akkor látom meg a szerpentin kanyarjából amikor nincs is már
gyár pedig már épp tudnám mit látok működésben
hogy a kéménysor messzebb világít a felfedett tájseben át
mint az ország címere és ez az új seb és ez az új látvány
hangosabban dübben meg bennem mint a himnusz

II

egy gyár
az egy

egy gyár meg egy bánya
az egy

egy gyár meg egy bánya meg egy város
az egy

egy gyár meg egy bánya meg egy város
meg egy vonzáskörzet
az egy

egy gyár meg egy bánya meg egy város
meg egy vonzáskörzet meg a vonzáskörzet lakosai
az egy

egy bezárt gyár meg egy bezárt bánya
meg egy lerobbant város meg egy leépült vonzáskörzet
meg annak a munkanélkülivé vált lakosai
az egy

egy bezárt gyár meg egy bezárt bánya
meg egy lerobbant város meg egy leépült vonzáskörzet
meg annak a munkanélkülivé vált lakosai meg a gyerekeik
az egy

egy bezárt gyár meg egy bezárt bánya
meg egy lerobbant város meg egy leépült vonzáskörzet
meg annak a munkanélkülivé vált lakosai meg a gyerekeik
meg azok a gyerekek akik elmennek onnan
az egy

III

a gyár az a köpenyes néni aki elindított engem élni
és anyut várja a vegyi laborban mert neki ott van a munkája
a hajnali busszal indul még sötétben apu előtt is egy teljes órával
és akkor is sötét lesz még mikor leszáll majd hogy átbolyongjon az
utcák labirintusán az ív úti megállótól a kormos betonfal meg a
klinkertéglás kolónia között a fák magasában futó jókora alumínium
csővezeték alatt az örök benzinszagban mert a teherkocsik erre éjjel
is járnak ha felnézne látná a hosszú kéménysort mert a tövében
vezet az útja de minek nézne fel láthatja akármikor
tudva hogy mit lát működésben ott van és ott is lesz örökké hiszen
a gyár örök ahogy a bánya is örök nélküle nem lenne ország
és nem lenne élet az enyém se tied se egyikünké se
a sok kohász olvasztár martinász tolatásvezető oxigéngyári
munkás között mindannyiunk apja vagy anyja ott van
és akié nincsen az vájár és akié az sem az villany- vagy autószerelő
sofőr kőműves ács vagy festő de mind ugyanúgy ugyanabban a nagy
gyárban vagy a kiszolgáló üzemeken keresztül a gyárnak dolgozik
amelyet megneveznünk sem kell úgyis tudja mindenki hogy
melyikre gondolunk meg mert csak az az egy van de az jó nagy
a gyár főkapujánál anyu letér az útról elmegy a hűtőtorony mellett
amelyben zubog a vízesés a mélyben lent izzó vasakra
talán ez a másfél évtizednyi hang teszi hogy idős korában
annyira érdeklik a szökőkutak és majd azután a villa negra mellett
áll a vegyi labor épülete a nagy üvegajtók mögött a homlokzat
domborműveivel melyek a kohászat munkafolyamatait ábrázolják
éppenséggel vegyészeket nem csak kétkezi munkásokat vagy esetleg
legfelül de azt a nyakam kitekerve se látom odabent büdös van
odabent veszélyes anyagokkal dolgoznak és a nénik ujja sárga akkor
is ha nem cigarettáznak és a körmükön fehér csíkok vannak
anyunak is pedig ugyanazt eszi mint mi és nekünk nincsenek
mert itt mindenki nő még a párttitkár is és a munkásmozgalom
csatalovai is ők persze értelemszerűen szinte csak a főnökök férfiak
és ezért itt a többi üzemhez képest kevesen isznak
ide csak úgy mehetek be hátul nem a főbejáraton hogy anyu
fémpénzt dug az öreg liftes néni köpenye zsebébe de nem bírom ki
soká bent mert nagyon le se lehet ülni és nem tudom mit látok
működésben csak azt hogy olyan erős a vegyszerszag mindig
az ammónia a nitrogén a szalmiákszesz a hangyasav a sósav

el nem hittem volna hogy a világból ez majd egyszer kiszellőzik
pedig kiszellőzött még azokból is akik egy nagy családként (lásd
majd a VI.-ban) odabent éltek haltak és a nagy szabadságban jó
sokáig bele nem nyugodtak hogy vége és sokuknak többet nem is
lett másik kár hogy ez onnan fentről nem látták bár szerintem
látszott és még mai is látszik csak hát kit érdekel

IV

a hang, nyolcvanas évek: 

higgyetek elvtársaim a pártban az inter-
nacionáléban a népek közösségében a munkásmozgalomban
meg a gyárban és a bányában ami enni ad nektek magából
megtanít benneteket járni és beszélni értelmet ad az életeteknek
mert jogot teremt nektek a becsületes kétkezi munkához
és azon keresztül mindenhez az égadta világon
amit anyagból teremtett meg magának a dolgozó ember

a hang, kétezres évek: 

higgyetek testvéreim az úrban mert ő a
feltámadás és az élet és a nemzetben ami nyelvet dugott
a torkotokba hogy azon beszéljetek és érezzetek
és gondolkodjatok gondolkodjatok gondolkodjatok
és a családban ami értelmet ad az egész életeteknek

a hang, kétezerhúszas évek: 

higgyetek az úrban és a nemzetben
és a családban és a becsületes kétkezi munkában
meg a pártban
szavazópolgárok

V

a gyár az a hatalmas bácsi akinek fekete az összes ujja mindig
s akinek reggelente hangosan köszönök mikor megyek az iskolába
de ő nem felel csak int mint akinek fontos a dolga ne zavarjam
hagyjam bár különben sem tudnék vele beszélgetni olyan szavai
vannak finomhergemű durva ércelőkészítő oxigéngyár szímensz-
kemence martinkohó a háza csupa klinkertégla és salak és üveg-
táblás csarnokai vannak a szagoktól meg mindig rosszul leszek
forog a gyomrom legalábbis ám nem ezért nem áll szóba velem
hanem mert már olyankor reggel is részeg és nem akarja hogy én
észrevegyem mert a gyerekeket óvni kell ideig-óráig míg el nem
válikhogy ugyanilyenek vagy másmilyenek lesznek műszakváltáskor
a kék acélban várja a tálcákra kikészített felespohársereg a jókedv
sok kicsi de erős katonája abból vesz amelyikből akar és annyit
ahányat csak tegye le érte az aprót aztán irány a fekete macska
és a többi kocsma és becsületvesztő hétvégén az autó alatt fekszik
nyakig olajosan és gépzsírosan vagy kismotort vagy háztartási gépet
berhel mindegy csak bent ne kelljen ülnie csak lehessen matatnia
az ujjaival valamit folyton babrálnia és a családnak is úgy jó
ne ott bent bódorogjon belekötve asszonyba gyerekekbe élő fába
félrehúzva a kondérok fedelét belecsöpög a rotyogó ételbe a taknya
a nyála és hiába volt nagy és erős egy egész országot elcipelt a háta
nem maradt más utána csak ez meg a csonkig szívott sárga füstszűrő
nélküli büdös cigarettája és az az öreg szemüveges görbe bácsi lett
aki az udvaráról integetett egy reggel az ujját rázogatva hogy
gyerekek várjatok csak meg és mi megijedtünk de bevártuk nem
tudtunk semmi rosszaságról és nem is számon kérni akart csak
kitipegett ahogy bírt és már nem nagyon hogy elmondjon valami
nekünk való viccet amit ki tudja mióta tartogathatott az alkalmas
közönségre várva ránk hunyorgott várta hogy vele nevessünk és
nevettünk de úgy hogy akkor meglátta a szemünkben a nevetéstől
kicsorduló egy kicsi könnycseppünkben hogy máris elárultuk mert
arra készülünk hogy elmegyünk te is meg én is és nem olyan
hanem másféle iskolába hogy majd mások ruháit hordjuk
egész életünkben hogy mások szavait ismételgessük
egész életünkben és azon dolgozzunk egész életünkben
hogy őt valahogy magunkról lemossuk letapossuk örökre elfelejtsük
egyszóval mindezt észrevette rajtunk és könnyes szemmel tipegett
vissza a rozsdás kapujú vasbeton udvarára

VI

az anya, hetvenes évek: 

tisztelt elvtársak az elvtársnő még csak a hetedik
hónapban jár de máris betegre íratta magát holott a vegyi laborban
nem fizikai munka folyik amelyik a magzat egészségére ártalmas be-
hatással járhatna az elvtársnő beosztása fontos a dolgozó népet
szolgáló munkakört tölt be mint mindannyian de ő most ki akarja
húzni magát ebből ami nem válik sem a dolgozó nép sem országunk
sem pártunk javára javaslom nézzenek utána egy buta falusi orvos
megvesztegethető az üzemi kórház főorvos elvtársának tisztesség-
éhez nem férhet kétség javaslom hívassák be felül-vizsgálatra az elv-
társnőt és ha beigazolódik a gyanú akkor fontolják meg azt is hogy
szüksége van-e a pártunknak ilyen elvtársnőkre

a fiú, kétezertízes évek: 

a szüleim mély hitben neveltek fel
túl annyi a családot érő megpróbáltatáson
utam e hazafiasan aggódó szeretetteljes közegből
tisztán vezetett engem a pártba és az országházba

VII

amikor az anyai nagyszüleim fiatalok voltak valósággal menekültek
az észak-alföldről a földeket államosították rájuk tört a nagy
szegénység a reménytelenség a kisbabájuk is meghalt nagyapám
végül szóbaállt az agitátorokkal akik a falvakat járták leszerződött
és nagyanyámmal eljött a bányatelepre ami a szemük előtt nőtt ki
éppen akkortájt a földből a gyárvároshoz csatolt völgyszorosban
ahol komfortos házakat építtetett a bánya csatornahálózattal
és szénjáradékot is kaptak és bár gondolom úgy számoltak hogy
rendbehozzák az életüket és majd hazamennek végül maradtak
még azt is megtehették hogy nagyanyám mint otthon
a parasztcsaládban ne dolgozzék hanem a gyerekeket nevelhesse
őnekik iskoláik nem voltak a gyerekeik közül egy szakmunkás lett
kettő érettségizett anyám technikusit is végzett
nagyapám nem békélt meg a rendszerrel bár nem tudta tisztán
hogy mit látott működésben amikor ki akarták tüntetni amiért
ötvenhatban nem szabotálta a munkát visszautasította a kitüntetést
de nem azért ami valójában történt a társaival egyszerűen
megkezdték a siktát mert fogalmuk sem volt hogy mi zajlik ott kint
a távoli világban budapesten vagy a gyárban hanem mert
a kommunisták vették el a földjét aminek az ábrándja soha nem
hagyta őket békén egész életükben disznót tyúkot nyulat
a nyugdíjhoz közeledve még teheneket is tartottak felfogtak egy
darab földet a határban és maguk művelték amíg bírták
és amit megtermeltek azt a piacra hordták
amikor anyám vegyésztechnikus lett és a gyár laborjába került
nagyapám azt mondta neki milyen jó megérni hogy a gyerekének
nem kell dolgoznia már
aztán még azt is látták amikor minden összedőlt felszedték a síneket
a bánya után aztán a gyár után és a helyére nem tett senki semmit és
soha olyan nagyon nem is akartak tenni a nincstelen szegények
nekiálltak szétrombolni a telep intézményeit amit az idősebbek
társadalmi munkában építettek a két kezükkel
és valakik ezt is ugyanúgy rájuk hagyták meg azt is mikor
lopni kezdtek rabolni fosztogatni gyilkosságok történtek
legvégül az emberek maguk felől bontották le tégláról téglára
a saját házaikat a telepen hogy bontott anyagnak eladják
nagyanyám megérte még azt is hogy az unokái szétszóródtak
ki németországba ki a fővárosba ment ki mikor ide mikor oda
ahogy adódott valami én meg épp az észak-alföldre
ami az immár csak egykori iparvidékhez képest gazdagon virágzik
de azt már egyiken sem érték meg hogy a fiuk a nagybátyám
szinte az utolsónak maradjon a valamikori bányatelepen
ahol a rég elhagyott kicsi bányászházak kitört ablakain átfú a huzat
és itt-ott még a függöny is lebeg a szélben
mert úgy futottak el innét hogy mindenük hátrahagyták

VIII

amikor bezárták a hűtőtornyokat robbantással kezdték lebontani

az egyik egy cigánytelep felett állt a domb peremén

valamit rosszul számoltak ki mert a torony nem dőlt össze
csak megrogyott

kihajolt a dombról és a cigánytelep apró házaira
szűk utcáira barna arcaira fektette keresztben fekete árnyékát

IX

szegény szegény tanár úr addig menekült
míg főiskolai tanári székbe nem ült
amikor onnan repült az egyetemi katedráig menekült
amikor a történészek interdiszciplináris konferenciát szerveztek
szegény tanár úrnak majdnem az állásába került
hogy egy kollegina a hármashatár menti magyar nyelvjárásokról
akart beszélni szegény tanár úr alig tudta akkor erről lebeszélni
félt hogy a feje is lerepül — és a fizetése is vele repül —
később a reformkori tanszékre került aztán egyből az első szabadon
megválasztott országgyűlésbe is beült kormánypárti képviselőként
— akkor nyilván érezte hogy annyi évtizeden át nem hiába
menekült olyan bátran most már végképp a magyarság nagy nemzeti
sorskérdéseivel foglalkozhat civilben és politikusként is —
aztán úgy adódott hogy az országházból tényleg repült
nem szavazták meg egy ciklus után soha-soha többé és akkor azt
mondta: az embereket a szocializmus arra szoktatta hogy a sült
galamb magától a szájukba repül — hát ő azok között volt akik
kivették belőle vagy inkább még elkapták előbb — bár évtizedekkel
később is bizonygatta hogy egy bizonyos amerikás magyar úr bökött
rá az ujjával a téeszre a bányára meg a gyárra hogy az nem maradhat
— pedig ott a sült galamb csak úgy magától repült —
és ő és ők nem szólhattak ebbe bele nem tehettek semmiről
— na hát őt meg erre szoktatta a szocializmus de ezeket a — közötti
részeket csak én mondom magunk között ezért mindebből csak
a — -en kívüliek a tények

X

nem azért nyitották meg újra egy rövid időre még mert a labor
elemző munkájára szükség lett volna vagy mert a városnak jót tett
volna a működő üzem vagy mert rájöttek volna hogy ugyanazt
a pénzt segélyként kifizetve nem kapnak cserébe semmit vagy mert
tekintettel lettek volna mégis az emberekre hanem mert nb1-es lett a csapat
és az edző feleségének vegyész volt a szakképesítése

XI

a drótostető alatt feküdt a gyárpárduc
honnan tudtam volna mit látok működésben
a gyerekkori nyarak örök napsütésében az unokatestvéreimnél
csak az a rengeteg zaj és zörej meg zörömbölés szarvasbogár-
mennydörgés daruk öntöttvasállatok bádogállatok bőgtek a hibátlan
délelőttbe kettőkor a hatalmas tülkölés lüktetett visszhangozva
a púpos dombok között és szárnyas sárkányok szálltak a telep fölé
égre spriccelt a gépzsír tömény bűze meg a fáradt olajé a pirított
embererő szilaj káromkodásai de nem igaz mert ezt nem hallottam
onnan föntről csak azt láttam ahogy a belek alagútján át hömpölyög
a fröcskölő anyag utat keresnek áramlanak a sejtek millió élő izgő-mozgó
baktérium és lárva hordja a lármát a kemencék torkába
és hogy zsinatolva zúgnak a kémények a füstokádók a sárkány hét
fejének hét szája de nem értettem mit látok működésben
és igazából olyan nagyon én oda se néztem meg egyikünk se minek
hiszen állandóan ott van beleégve a városba tájképbe tájba
ki se lehetne vakarni nem is lehetett pedig talán akarták
akarták is meg nem is eltüntetni a szelíd drótostető alól
aminek a legtetejében a tévétorony alatt akkoriban szinte
futurisztikus helyen tartották a gyári majálisokat a legmagasabb
városi magaslaton vidámság színek zene
és én ott tudtam meg hogy mi az a hot-dog

itt éri el a csernobili sugárzás mindannyiukat aminek akkor még
a hírét sem hallották hogy legalább idejében lefújhatták volna

XII

a belügyminiszter azt mondta: megválasztásuk után 2 hét alatt
rendet tesznek az országban: amikor a 2 hét letelt sajtótájékoztatón
jelentette be hogy az országban rend van: azóta minálunk három
gyilkosság történt pedig azelőtt utoljára apai nagyanyám
fiatalkorában volt erre példa: ő pedig idén lenne kereken százéves

most akkor ezeknek vagy ez a rend vagy ez nem az ország része már
: a belügyminiszter azóta is a hivatalában van :

XIII

az országos villamostávvezeték vállalat helyi alállomásának emeleti
teraszáról az ipari vasútra lehetett látni annak a hatalmas ároknak a
mély vágásában ami ma is megvan a híd meg a cigánytelep között
mikor pedig a síneket felszedték az országos villamostávvezeték
vállalat alállomását lebontották mellőle az iparőr laktanyát
lebontották mellőle a hűtőtornyok szivattyúházát lebontották
az utca szemközti magas fallal megerősített töltésének
bokrai közül a bozótosban rejtőző kennelekből az állandóan ugató
rendőrkutyákat talán elköltöztették talán nem de mindennek
a helyén csak romok maradtak üres betöltetlen helyek félig
szétszedett épületvázak a villa negrának nevezett az idők során
többféle funkciót betöltött valamikor díszes épület lelakatolt és
körülpalánkolt hatalmas árnya mögött meg a vegyi labor bevert
ablakú ma már elég szedett-vetetten kinéző monolitja mellett
amelyben néha egy-egy kérészéletű vállalkozás üzlete irodája
megtelepedett míg aztán sikítva nem menekült a csődeljárásba
onnét ja és a sarokról a hűtőtornyot is lebontották a földdel tették
egyenlővé és betemették a helyét ennyi volt isten hírével vége

nem tudtam mit látok működésben az alállomás jókora kukkerén át
amikor arra a vasteraszra kiálltam és talán most se tudnám
mi az amit látok de már nem is kell hisz többé sosem fogom
a soha viszont-nem-látásra gyár gyárváros
a soha viszont-nem-látásra gyerekkor gyermekévek

egyszer majd még nem most
egyszer majd biztosan keresztet vetek rád

‍