A gyár helye az irodalomban és az irodalom helye a gyárban – A Helikon GYÁR számának bemutatója

2024. augusztus 23-án a 15. Kolozsvári Magyar Napok pénteki Helikon-rendezvényeinek záróakkordjaként a folyóirat lapszámbemutatóra várta az érdeklődőket a Bulgakov kávéház teraszán. Legfrissebb, gyár tematikájú számukról a benne publikáló Demeter Zsuzsával, László Noémivel, Lázár Kingával, Márton Evelinnel és Nagy Zalánnal, valamint a lapszámot illusztráló fotók és logó készítőjével, Szentes Zágonnal a folyóirat főszerkesztője, Karácsonyi Zsolt beszélgetett.

A bemutató felolvasással indul, először a főszerkesztő vezércikkét, majd László Noémi és Lázár Kinga erre a lapszámra írt versét hallgathatjuk. Karácsonyi Zsolt felteszi a kérdést a meghívottaknak, hogy van-e meghatározó olvasmány- vagy egyáltalán személyes élményük a gyárról, annak ered tehát utána, valóban van-e helye a gyárnak az irodalomban.

Demeter Zsuzsa felidézi gyerekkorát: annak a gyár-létnek, amelyre neki Szentegyházán rálátása volt, nem volt közös metszéspontja az irodalommal, nem volt benne helye az irodalomnak, sőt, egyfajta menekvés volt az irodalom, az az idő, ami ellentéte a gyárban töltött időnek.

Lázár Kinga elmondja, hogy nehéz kérdés ez számára, lévén, hogy neki nem igazán van gyár-tapasztalata, sem konkrét olvasmányélménye a témában, ezért amikor megkapta a felkérést, hogy írjon a lapszámba, pályatársa, Ferencz-Nagy Zoltán egy sorába kapaszkodott, amit ki is emelt szövege elé mottóként.

‍

‍

László Noémi nevetve úgy kezdi válaszát, hogy ő szeretne válaszolni, csak nem erre a kérdésre, úgyhogy az olvasmányélményes részt gyorsan letudja Tar Sándor, továbbá József Attila e témát feldolgozó szövegeivel. Ezt követően felidézi egy saját konkrét gyáros élményét, amikor futószalagon jöttek a csavarok alátétekkel, és nekik kellett összecsavarozniuk őket. Később azonban megtudták, hogy egy másik teremben egy ugyanolyan futószalag mellett állva az embereknek az volt a dolga, hogy szétcsavarozzák, amiket ők korábban össze. Végül mégis az irodalomhoz kapcsolja ezt az emlékét is, szerinte ugyanis van valami mélyen irodalmi abban a gesztusban, hogy valaki szétszedi, amit te korábban összeraktál.

Márton Evelin kissé aggódva töpreng, hogy vajon mit jelent, ha egészen pici kora óta a sörgyár épülete a legmeghatározóbb ide kapcsolható emléke. Szövegeket illetően pedig Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényét nevezi meg. Megjegyzi, hogy ez nem föltétlenül a gyárhoz, de mégis a nehéziparhoz kötődik.

Szentes Zágon gyerekkorában a gyárat (pontosabban a vasgyárat) egy olyan furcsa térként látta, ahol a homokból vas lesz. Alapfeltevése a gyárakkal kapcsolatban az volt, hogy a gyár az, ahol olyan termékeket állítanak elő, amiből nem lesz semmi, hiszen többnyire hasznavehetetlenek. Gyorsan korrigálja, hogy két kivételt mégis látott már gyerekkorában is, a szebeni szalámit, valamint a Clujana cipőt – azoknak volt értelme. Könyvélményként pedig Vida Gábor Egy dadogás története című regénye jut eszébe a benne szerepet kapó konzervgyárral.

‍

‍

Nagy Zalán vásárhelyiként folyton azzal találkozott, mennyire a levegőben van a vásárhelyi kombinát lebontásának híre. Van súlya tehát számára a gyárnak, mégis láthatatlan, hiszen hiába van benne a közbeszédben, ezeknél a folyamatos tematizálásoknál szorosabb gyárélménye nincs; nemcsak a gyári munka, hanem még a gyárlátogatások is olyan események, amelyekről csak mások történeteiből hallott. Az ő gyárát egy virtuális gyárként tudná leírni.

Karácsonyi Zsolt megjegyzi, hogy a gyárnak a tragikus történetei mellett van egy hrabali derűs oldala is, amelyhez családi beszélgetések apropóján László Noémi, Márton Evelin és Szentes Zágon is kapcsolódni tud. Mosolyogva idézik fel, hogy kívülállókként milyen kép alakult ki gyerekként a fejükben a gyárról: kinek az ígéret földje, ahol egész nap kedvére kötögethet, kinek pedig fenyegetés és bizonyítéka annak, hogy értelmiségi szülők gyerekeként nem vitte semmire.

Demeter Zsuzsa kihangsúlyozza, hogy a gyár mégiscsak rengeteg embernek élete tragédiája: évekig nem csináltak semmit, passzív szereplőkként építették a szocializmust, majd a rendszerváltással és a gyárak felszámolásával a még nagyobb semmiben találták magukat. Míg ma a negyvenes éveiben járó generáció újra ki tudja találni magát, addig az apja generációja nem: munka nélkül maradtak, és nem tudták ezt a történetet újrakezdeni. Gondolatmenetét követően fel is olvassa a terítéken lévő lapszámban megjelent szövegét, amelyet Szentes Zágon fotóihoz írt. Szentes pedig a továbbiakban mesél a fotókról, amelyeken ugyanazt a gyárat látjuk, amiről Demeter szövege szól. Hálásan zárja le azzal, hogy azért örül ennek a szövegnek, mert nem illusztrálja a képeket, külön-külön megállja a helyét a két alkotás.

Keretbe épül a felolvasással indult beszélgetés, utolsó mozzanatként Nagy Zalán is felolvassa képversét és Márton Evelin prózájából is hallhatunk egy kis ízelítőt.

‍

‍