A félig felismert kivételes gyűjtemény

‍Edvi Illés Aladár kalotaszegi fényképei

‍

Noha statisztika még nem készült, de arra gyanakszom, hogy Kolozsváron a legtöbb kiállítás augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napok időszakában nyílik. Magyar vonatkozású egészen biztosan. Néhány éve már az is jellemző, hogy július végén, esetleg már augusztus elején megnyitnak egy-egy időszakos tárlatot, hogy a KMN alatti felfokozott érdeklődést kihasználhassák. Így volt ez az Erdélyi Néprajzi Múzeumban megszervezett Edvi Illés Aladár festőművész Kalotaszege című tárlattal is, amely augusztus 1. és 25. között volt megtekinthető. A kiállítás, néhány századfordulós kalotaszegi használati tárgy és két viselet kivételével, teljes egészében Edvi Illésnek a Budapesten élő, de Kalotaszegről származó Győr László műgyűjtő tulajdonában lévő alkotásaira alapozott: néhány rajzra, akvarellre és arra a két fényképalbumra, amelyben a festő fényképei találhatóak. A tárlat erősen fényképközpontú volt, és azzal a céllal is jött létre, hogy bemutassa ennek a két fényképalbumnak az anyagát, amelyet eddig nem láthatott a nagyközönség, de még a szakma sem ismert. Győr László maga egy kalandos történetű aukció során jutott az albumok birtokába, amelyeket Edvi Illés leszármazottai bocsátottak árverésre, és jól felismerte, hogy kivételes anyagról van szó – néprajzi, fotótörténeti, művészettörténeti szempontból egyaránt. Ezt követően Győr felvetette Tötszegi Teklának, az Erdélyi Néprajzi Múzeum aligazgatójának, hogy állítsanak össze egy tárlatot a gyűjteményében található Edvi Illés-grafikákból, -akvarellekből és -fényképekből. Az említett alkotások nem szerepeltek még így együtt kiállításon, ez jó alapot adott volna egy izgalmas, több nézőpontú és változatos tárlathoz. Mindezt azonban nem sikerült kihasználni: a két album és az ezekben lévő fényképek különlegessége azon látogatók számára, akik nem szakmabeliek, egyáltalán nem válhatott nyilvánvalóvá, mivel a tárlat csupán vizuálisinformáció-hordozókként értelmezte/értékelte a képeket, a fényképezéssel mint a századfordulón megerősödő médiummal, a néprajzi fényképezéssel vagy a festők fényképhasználatával nem foglalkozott.

A kiállításhoz három rövid, kétnyelvű szöveg szolgált magyarázatul: a kurátor vázolta Edvi Illés pályafutását (a szöveg a Wikipédia, valamint a Magyar Életrajzi Lexikon Edvi Illésről szóló szócikkeit követte),¹ majd néhány mondatban ismertette kalotaszegi tevékenységét. A harmadik szöveg röviden bemutatta Győr Lászlót, valamint kalotaszegi gyűjteményét. Ebben három mondat erejéig tért ki a fényképekre, amelyből kiderült, hogy 2017-ben kerültek az albumok mostani tulajdonosukhoz, összesen 156 darab 9×12 cm-es, fekete-fehér képet tartalmaznak, és néha feltűnnek a készítés helyére vonatkozó adatok is. Kiegészítésként megjegyzendő, hogy az eredeti felvételek valóban monokrómak, azonban a korszakban igen elterjedt sötétbarna (szépia) tónusúak. A papírképeket a múzeum digitalizálta, azonban a kiállított reprodukciók az utómunka miatt (fekete-fehér átalakítás) veszítettek minőségükből.

A Néprajzi Múzeum emeleti tereiben, amely az időszakos kiállításoknak ad otthont, nem egyszerű bármilyen tárlatot is rendezni, hiszen a falakra ragasztani, szegezni nem lehet, csak a meglévő installációs formák használhatóak: így ebben az esetben is a sínrendszeres felfüggesztéshez erősítették a képkereteket, a feliratokat pedig megpróbálták valahová a közelbe elhelyezni. A fényképeket kiegészítendő, az első teremben kaptak helyet korabeli kiadványok, amelyekben megjelentek Edvi Illés munkái, képeslapok, a két album, néhány rajza és akvarellje, valamint a már említett két századfordulós kalotaszegi viselet. A felvételek legnagyobb része a sok kisebb beugróval rendelkező térbe került ki, itt a tematikus megjelölések, feliratok pedig mindig a beugrók előtt jelentek meg, ami meglehetősen nehezítette a kiállított képek és az ezekhez kapcsolódó írott információk összeegyeztetését. A kurátori koncepció az albumokból kiválogatott és kiállított 104 fénykép elrendezését tekintve a tematikus egységekbe sorolás volt: Kalotaszegi látképek, Emberek, Templomba menők, Gazdálkodás stb. címszavak alatt jelentek meg a képek.

A kiállításról több beszámoló is megjelent a nyomtatott és online sajtóban, ami mutatja a téma iránti érdeklődést, valamint az esemény sikeres népszerűsítését is. Ehhez mindenképp hozzájárultak a tárlatvezetések, amelyeket a kurátor Tötszegi Tekla, Péntek János nyelvész mint a tájegység szülötte és jó ismerője, valamint a kiállított munkák tulajdonosa, Győr László tartottak. Noha nem volt alkalmam részt venni ezeken, de látva a kiállítást, elolvasva és megnézve az erről készült ismertetőket, úgy gondolom, hogy érdemes mindezt kiegészíteni néhány fotó- és médiumtörténeti szemponttal.

Edvi Illés Kalotaszegét itt, ezen a tárlaton a több mint száz fényképe hozta létre, amelyek mellett elhalványodtak az alig egy tucat más technikával készült kiállított alkotásai. A magyar művészettörténet akvarellfestőként tartja számon az alkotót, így a kiállításon is ezt a jellemzőjét emelték ki, hiszen még a címben is festőművészként utaltak rá. Természetesen két fényképalbumnyi képtől nem válik Edvi Illés fényképésszé, de a címben a fényképeket, a fényképészi tevékenységének a meg nem említését hibának tartom: egyrészt a fénykép médiumának alsóbbrendűségét sugallja, valamint nem vesz tudomást arról a kontextusról, amely ezeknek a képeknek a létrejöttét lehetővé tette, a századforduló időszakában kibontakozó és széles rétegeket megszólító amatőrmozgalomról. Ennek Koronghi Lippich Elek, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium művészeti osztályának a vezetője is tagja volt, aki Edvi Illés útjának támogatójaként, valamint a Kalotaszegre irányuló korabeli néprajzi kutatások egyik fő megszervezőjeként lépett fel. De nemcsak a cím, hanem a kiállításhoz tartozó rövid leírás sem tér ki Edvi Illés fényképészi tevékenységének részletezésére, netalán elemzésére és értelmezésére. A Kalotaszeghez kötődő néprajzi fényképezésnek a megemlítése sem kapott helyet sehol, pedig a jelenség feltárt és dokumentált is. Ennek a két elemnek – az amatőr fényképezésnek és a néprajzi fényképezésnek – a beemelése megteremthette volna azt a kontextust, amely a felvételekről való beszédmódot nem szűkítette volna le csupán ezek vizuális tartalmára, és értelmezte volna őket egyszerűen a beállított felvételekkel szembeni „spontán pillanatok” rögzítéseként (bővebben lásd Kiss Judit „Időutazás” a 120 évvel ezelőtti Kalotaszegre, ahol elkezdődött a magyar népművészet felfedezése című beszámolóját a kronikaonline.ro oldalon). Sőt, mindez kiegészíthető lett volna annak a vizsgálatával is, hogy Edvi Illés festészeti munkásságát miként befolyásolta a fényképezés, munkamódszerében milyen szerepet játszott a technikai képrögzítés és a modellfényképek.²

Jelen keretek sem teszik lehetővé a fentebb körvonalazott elemzési lehetőségek kibontását, az Edvi Illés által készített több mint száz felvétel részletezését, így csak ezek készítési körülményeire térek ki, kiemelve a felvételek néhány alapvető jellemzőjét. Edvi Illés festészeti tanulmányait szülővárosában, Budapesten kezdte, majd több nyugat-európai városban is megfordult. Munkáin szembetűnően az idilli pillanat megragadása volt a célja, legyen az táj- vagy állatkép, esetleg valamilyen zsánerkép. A modernista szemléletet nem tette magáévá, a plein-air festészet és a barbizoni iskola hatása az elsőre kiemelhető jellemzők munkásságával kapcsolatban. A fényképezéssel való megismerkedéséről, fényképészi tevékenységéről szórványos adatok elérhetőek. Ezek viszont épp a Kalotaszegen készített felvételeire vonatkoznak.³

Edvi Illés kalotaszegi látogatásai egybeesnek a tájegység iránti korabeli élénk művészi és néprajzi érdeklődéssel, sőt, itt készült munkáival hozzá is járult Kalotaszeg ún. harmadik felfedezéséhez. Első útján, 1902-ben még nem készített fényképeket, azok hasznosságáról minden bizonnyal K. Lippich győzte meg, aki, látva az ekkor készült vázlatait, megbízta, hogy a következő évben is keresse fel a környéket).⁴ A Lippichnek küldött leveleiből jól körvonalazható Edvi munkamódszere, a kalotaszegi táj rá gyakorolt hatása és a fényképek létrejötte is.
A második útjára készülő festő nyersanyagot, filmet kapott Lippichtől, amelyet néhány hét alatt el is használt,⁵ majd újabb adagot vásárolt, a bánffyhunyadi országos vásár képei már ezekre készülhettek. Meg is írta budapesti támogatójának, hogy a következő vásár júliusban lesz, amire „jó lesz egy csomó filmmel ellátni magunkat”.⁶

Második kalotaszegi tartózkodása alatt, május és szeptember között az akvarellek és rajzok mellett több mint 150 fényképet készített.⁷ Az albumok nagy része az 1903-as képeket tartalmazza, de még található bennük néhány téli felvétel is. Ezek a következő években készülhettek, amikor Edvi Illés rövidebb ideig még megfordult Kalotaszegen – tekintve, hogy fő témái közé tartoztak a tájképek, érthető, hogy szerette volna látni (és megörökíteni) a havas környezetet is. Edvi Illés és Lippich is, aki 1903 nyarán úgyszintén volt Kalotaszegen, hazatérésük után fogtak neki a fényképeik kidolgozásának, de ezt már nem ők végezték, hanem hivatásos fényképészt bíztak meg az utómunkával és a nagyítással.⁸ A két albumban lévő felvételek felbukkanása azért is jelentős, mert ennek a terepmunkának eddig csak az a néhány felvétele volt ismert, amelyet Lippich közölt a Magyar Iparművészet 1903/5. számában a körösfői temető néhány faragott fejfájáról és sírkövéről.

Edvi Illés fényképeit, ahogyan a kiállítás is bemutatta, több módon lehet kategorizálni. De leginkább két nagy kategóriába oszthatóak, amely a korabeli amatőr fényképészetet is jellemzi: vannak a tudósító, itt néprajzi jellegű felvételek és a festői képek. A tudósító céllal készült fényképeken az emberek, emberi cselekedetek hangsúlyosak, és ezek általában városon vagy falun, de mindenképp az épített környezetben ábrázolják az alanyokat. Nagy hányadát a vásáros képek jelentik ennek a kategóriának: jellemző, hogy Edvi Illés elvegyült a tömegben, és igyekezett megörökíteni a saját, fővárosi, polgári világától eltérő és idegen, a különböző paraszti viseletben lévő csoportokat. Ez a korszak amatőr fényképészeire jellemző látásmód – az eseményekben elveszve, gyorsan kell lekapni a történéseket. A századfordulón több folyóirat, újság közölte amatőrök munkáit, az Uj Idők gyakran sorozatokat is megjelentetett: a Kínában, Marokkóban vagy Budapest utcáin készített felvételekben csupán a díszlet más, a lényeg a típusok leltározása és azoknak a pillanatoknak a megragadása, amikor a különböző társadalmi rétegek találkoznak. Az utcákat belakó újság- és ételárusok, a koldusok, a dolgozó gyerekek és nők, valamint az ebbe a „rendbe” belépő idegen találkozása adja gyakran a képtémát.

Edvi Illés képkészítő tevékenysége, legyenek azok fényképezőgéppel vagy festékkel létrehozottak, hasonló volt: „Újabban kapu-specialista vagyok, de festek aratási jeleneteket is; kijárok az emberekkel a mezőre; néha ott is ebédelek” – írta egy augusztusi levelében (262.).⁹ A festő megpróbált a környezetébe beilleszkedni, felvenni annak ritmusát, hangulatát. A közeledés a mezei munkát, a tájban lévő embert megörökítő fényképein észrevehető, ezek ugyanis jobban megkomponáltak és kigondoltak: Edvi Illés tudta, milyen mozdulatok követik egymást, és honnan érdemes ezeket lefényképezni. Minden bizonnyal festészeti előképzettsége is segítette, de a korszak amatőr fényképészi látásmódja itt is megjelenik, ezek az ún. festői képek, amelyek már a piktorializmus stílusával is rokoníthatóak.

A századfordulón nagy figyelem irányult Kalotaszegre, művészek, kutatók keresték fel, hogy megörökítsék az ott látottakat,¹⁰ az elmúlt évtizedekben pedig sok publikáció készült arról, hogy a magyar népművészet alakulásában mit jelentettek ezek a látogatások. Fejős Zoltán egy 1998-ban publikált tanulmányában már kihangsúlyozta, hogy a tájegység „felfedezései” nem egyforma hatalmi pozícióban lévő felek között jöttek létre, hanem a felsőbb társadalmi rétegek, az elit alakította és irányította mindezt.¹¹ Értelemszerűen, az így létrejött alkotások ezekről az egyenlőtlenségekről és a két nagyon különböző csoport találkozásáról is szólnak. Edvi Illés fényképei most ezeknek a találkozásoknak az újabb vizuális lenyomatai, amelyek elemzésekor nem a korszak „felfedezői” által is keresett archaikus elemek megtalálása lenne a cél, hanem a különböző nézőpontok és médiumok létrehozta jelentések felfejtése.

‍

‍

Jegyzetek

¹          Jegyezzük meg, a Wikipédia-szócikk legfőbb hivatkozási bázisa maga a MÉL cikke.

²          Igaz, ez már túllép a néprajzkutatói kompetenciákon, azonban a multi- és interdiszciplináris megközelítések ilyen helyzetekben használhatók a legjobban.

³          Nagy valószínűséggel Edvi Illés látta és ismerte a kolozsvári Dunky fivérek 1895-ben a Vasárnapi Újságban közölt kalotaszegi lakodalomról készült fényképsorozatát, az első nyomtatásban megjelent néprajzi tematikájú fotóriportot (lásd Fogarasi Klára: Tipikus jelenségek a magyar néprajzi fényképezés korai időszakában. Fotóművészet 1998, 41. évf. 3–4. sz. 108–116.), de emellett Gyarmathy Zsigáné tevékenységének köszönhetően számos egyéb, a tájegységhez kötődő írott vagy vizuális anyaggal is találkozhatott, az 1800-as évek utolsó két évtizedében ugyanis sok kiállításon bemutatták a tájegységről származó tárgyakat. Kalotaszeg népszerűségét nagyban növelte az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmából szervezett Ezredéves Országos Kiállítás néprajzi falujában bemutatott kalotaszegi szoba is.

⁴          Jurecskó László: A Malonyay vállalkozás kalotaszegi kötetének létrejötte. Ethnographia 100 évf. 1–4. sz., 1989. 243–277. 246. (A tanulmány forrásközlés is, Edvi Illés több levelét tartalmazza.)

⁵          Uo., 4. dokumentum, 1903. május 29.

⁶          Uo.

⁷          Uo., 11. dokumentum, 1903. szeptember.

⁸          Uo., 14. dokumentum, 1903. október 4.

⁹          Uo., 9. dokumentum, 1903. augusztus 10.

10    Fényképen is! Edvi Illés mellett Malonyay Dezső és Körösfői Kriesch Aladár is fényképeztek, ezekről bővebben lásd Farkas Zsuzsa: Gödöllői fotográfiák. In: Gellér Katalin, G. Merva Mária, Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901–1920. Gödöllői Városi Múzeum, 2003. 187–200.

¹¹        Fejős Zoltán: Kalotaszeg történetei. Néprajzi Értesítő 80. évf., 1998, 5–12. 8.

‍