A damaszkuszi út – meg a lüsztrai, az epheszoszi és a római

Gy. Szabó Béla: Esti rálátás, 1934
„Stoptáblát a damaszkuszi útra!” – kiáltott fel a szépemlékű Bajor Andor, amikor – úgy 1990 őszén – már-már gyomorforgatóvá kezdett válni azoknak a gyökeres-buzgó egyházhűeknek a rajzása, akik korábban az áramvonalas vagy a lépten-nyomon bizonyítani vágyó megélhetési párttagok soraiból derültek ki hirtelen. A damaszkuszi út persze örök, és nyilván korántsem csak a Bajor Andor-féle indulatra szolgál rá, hanem gyakorta az őszinte csodálatra is: a radikális változás, a belátás, az elkötelezett megtérés szimbólumaként ma is azt jelenti, ami volt, az őskeresztényeket elszántan üldöző Saul metamorfózisának díszleteként a „pogányokat” és zsidókat egyaránt Krisztus-félékké, khrisztianoivá vonzó apostol szellemi attribútuma.
Hogy Felix Mendelssohn-Bartholdy, a zsidó vallásról protestáns (evangélikus) hitre konvertált zeneszerző Paulus-oratóriuma milyen sugallatokat ébreszt a mai zenehallgatóban, az vélhetőleg kevésbé a magánindítékok vagy személyes-egzisztenciális megrendülések körében keresendő. Tudjuk, Mendelssohn 1829-ben, húszévesen vezényelte ­Bach Máté-passióját, ami a mű születése után mintegy évszázadig tartó „futó” feledést megtörve a zseniális oratórium újrafelfedezésével ért fel. Bachon túl persze Händel is „megtette a magáét” Mendelssohn zenei elmélyülésében, de Bach érintését semmi és senki nem haladhatta meg. Bachnak – az evangélikusok házimuzsikusának – az életművétől elválaszthatatlan a wittenbergi-augsburgi reformátor, Luther szellemisége, és hatása alól ekként Mendelssohn sem nagyon vonhatta ki magát. Két évvel később, 1831-ben a frankfurti Cecília-Egylet megbízást adott Mendelssohnnak egy Szent Pálról komponálandó oratóriumra. Az ifjú szerző barátjától, Julius Schubringtól kért szöveget a nagyszabású műhöz, olyan összeállítást, amely biblikus alapokon áll ugyan, de „az Énekeskönyvből is merít […] teljesen a bachi passió módjára” – írta egy levélben 1832 végén. A teljes szöveganyag azonban csak 1834-ben állt össze – Mendelssohn ekkor kezdett igazán komponálni, nem is készült el az előirányzott határidőig. Csak hetekkel később, pünkösd táján, a túlnyomólag katolikus Düsseldorf Alsó-Rajnai Zenei Fesztiváljának programjába iktathatták be az ősbemutatót.
Az oratórium persze nem csupán a pálfordulás történetét, hanem Pál (és Barnabás) missziós útjait, lelki-szellemi-teológiai „kalandjait” is zenei épületté formálja. Annyira pontosan koncipiált, szerzője zsenge kora dacára is annyira mély és érett mű, hogy – legalábbis esztétikai szempontból – a 19. század igen gazdag oratórium-irodalmának referenciapontjaként tartják számon. Bach passióinak drámaisága és a händeli oratórium emelkedettsége egyaránt fellelhető a Paulusban. („Voltak benne sikerültebb részek, s voltak kifejezetten rosszak is. Remélem, hogy a második oratóriumom jobban sikerül majd” – mondta szerényen a komponista az ősbemutató után, s bár a jóval később kelt Éliás ugyancsak remek kompozíció, a Paulust nem szárnyalja túl, a kétségtelenül nagyszabású Krisztus pedig sajnos torzóban maradt.)
A Paulus jelenetezése, a gondosan kimunkált szövegkompiláció csakúgy, mint a zenei építkezés, a feszültségkeltés, a dramatizálás a keresztényüldözőből apostollá lett Pál élet­ívét kiválóan árnyalja. Csodálatosan átélt helyzetek/helyszínek színezik az ízig-vérig romantikus oratóriumot: István protomártír megkövezése, a philippi börtön, a caesareai bíróság…, mint ahogy szembetűnő az oratórium második részének prédikációs jellege is az első rész elbeszélő sajátosságához képest. A zárókórus kitágítja, univerzalizálja az ókort és Pál életének konkrét tereit: az igazság megismerését – és magát a megtérést – minden ember közös esélyének és feladatának tételezi.
Kolozsváron augusztus 20-án hallhattuk – a Magyar Napok rendezvényeinek sorába iktatva – a Paulust. A Határon Túli Zenészek Szimfonikus Zenekara élén – válogatott szólistákkal és világszínvonalú énekkarával, a Purcell Kórussal – Vashegyi György kínálta a kolozsváriaknak az „ősteológust” magasztaló zenei emlékművet. Együtteseivel a budapesti zeneakadémiai tanár Vashegyi több régizenei mű magyarországi ősbemutatóját valósította meg, így többek között Rameau-, Lully-, Leclair-, Händel-, Johann Christoph Bach-, Michael Haydn-, Mendelssohn- és Gluck-művekét. És fontos szereplői a Művészetek Palotájában évente rendezett régizene-fesztiválnak.