Libasorban a méretek, Aki hápogni mer, azt fejbe rúgjuk, Aki nagyobb a másiknál, azt is.
Ó, ahol annyian összegyűltünk, ó, az a szakrális piros láda, az egykori Filológiába’;
Egész nap ott ül Anna, nem az én Annám persze, hanem a másik Anna a betonmellvéden a kocsma előtt,
Többet elő ne forduljon, apánkat zavarod megint. Folyton kitéped az ecsetek szőrét, mostantól rejteni kell a kulcsot.
Gyertek ki a blokkból ember! Üljetek pár órát a friss levegőn, s nem fogtok válogatni: a vasszeget is megeszitek!
Mivel tökéletesen tisztában voltam a betegség lefolyásával és végkimenetelével, miután túlestem a kezdeti sokkon, választhattam két út között.
Dantéval ellentétben éppen az esztétizáló hozzáállás, a körülírás, a szövegek emelkedettsége okozza a hatást, amely miatt elszorul a szívünk, morális iránytűnket pedig zavar mágnesezi.
A gondot az jelentette, hogy nem volt egyértelmű számunkra, a színházi előadásé vagy a futballmérkőzéseké alapján kellene.