Zenészek, ha beszélnek

Köztudomásúlag kétféle embertípus létezik. Az egyik két részre osztja az emberiséget, a másik nem.
De zenészből is van olyan, aki csak zenélni tud – e helyen függetlenül attól, hogy teljesítménye katartikus-e vagy merő baselés –, és van olyan, aki többé-kevésbé épkézláb, szabatos nyelvi formákban vagy épp sodró eleganciával tud beszélni a(z általa művelt) muzsikáról, zenei üzenetről, programról, zene és élet autentikus egységéről stb.
(A magam számára Nikolaus Harnoncourt-t, Leonard Bernsteint vagy magyar vonatkozásban Vásáry Tamást, Fischer Ivánt, Selmeczi Györgyöt tekintem mércének, akik úgy beszéltek, úgy beszélnek a zene világáról, hogy ebben a világban tüstént élni és tobzódni van kedvünk.)
A kolozsvári zenészbeszédre alapozta egyik sikeres vállalását az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), illetve egy helyszín, a Györkös-Mányi Albert Emlékház, amikor – pontosabban 2013-tól – ZeneSzó címen beszélgetéssorozatot indított. A vállalás persze nem előzmény nélküli: már 1994-től „házizene-központ” lett az Emlékház, amikor is boldogemlékű László Ferenc – akkor a Zenetársaság elnöke – szombat déli hangversenyeket kezdett szervezni. Kisebb-nagyobb megtorpanásokkal, hullámvölgyekkel, de persze hullámhegyekkel is, mintegy átlényegült a szombat déli hangversenyek sorozata ZeneSzóvá. Nem kis szerepe volt ebben Horváth Zoltán zongoratanárnak, aki 2000-től László Ferenccel együtt havonta, sőt olykor havonta kétszer-háromszor „felfuttatta” a koncerteket, amelyek keretében ekkor még kevés szó esett, az a kevés is leginkább a művekről. 2002 őszén az Emlékház akkori gondnoka – vélhetőleg kényelmi okokból – befagyasztotta a sorozatot, s ettől kezdve az emlékház nagy szobájában álló, igen jó minőségű (bár akkor még generálozatlan) Steinway zongora köré zártkörű házikoncertek szerveződtek, amelyeknek gazdái az azóta elhunyt Papp Tibor, valamint Kostyák Márta, Buzás Pál, Márkos Albert, illetve Horváth Zoltán voltak.
Indulásától fogva a kolozsváriság volt a ZeneSzó beszélgetősorozat egyik szervező elve. Vagyis az, hogy kolozsvári születésű, kötődésű, itt dolgozó vagy innen elvándorolt, a világ számos izgalmas-fontos helyén magát kolozsváriként megvalósító zenész beszéljen arról, ami munkásságát, az általa művelt zenéket és a várost összeköti. Kezdetben egy jól körülhatárolható nemzedék zenészei ültek le Horváth Zoltánnal közönség előtt beszélgetni (például Béres Melinda, Kele Brigitta, Pataky Adorján, Erich Türk, ifj. Csiky Boldizsár, Jankó Zsolt), később – elsősorban Márkos Albert javaslatára – más generációk is helyet kaptak a nyilvánosság előtt. Aztán persze a moderátorok köre is bővült (természetesen a teljesség igénye nélkül: Szép Gyulával, Benkő Judittal, Németh G. Istvánnal, Márkos Alberttel, sőt e sorok lejegyzőjével is).
A fent említett nevek kétségkívül mind meghatározóak a kolozsvári zenei élet egésze és a ZeneSzó pár éves története szempontjából. De nagy mulasztásunk volna, ha Kós Katalin nevét nem említenénk, aki 2007 óta – ugyancsak zenészként! – számos más projekt, programvonulat, előadás- és kiállítássorozat szervezése mellett a ZeneSzó jelenlegi formájának alakításában szintén komoly részt vállalt. A „merő” koncertek háttérbe szorulásában és a beszélgetőestek „feltörésében” két gyakorlati szempont is közrejátszott. Egyfelől az Emlékházat környező városi forgalom kedvezőtlen körülmény a zenei élvezetek zavartalanságához. Másfelől meg Kolozsváron az ezredforduló körül ugrásszerűen megszaporodtak az alternatív koncertlehetőségek és terek.
A zenészekről a közvélemény nem tájékozódhat testközelből – mondja e vállalás logikai hátteréről Horváth Zoltán –, ugyanakkor a közönség kérdései nagyon dinamizálnak, ami a beszélgetésforma felértékelődését hozza magával. A kolozsváriak érdeklődése a regionális kultúra központjának, ugyanakkor a kisvárosnak a pozitív és negatív vonásait egyesíti. A nagynevű, főleg itthon sikert sikerre halmozó zenészek valósággal vonzzák az érdeklődőket, de sajnos olyan alkalom is volt, amikor a meghirdetett beszélgetőest érdeklődés hiányában elmaradt. Ami – Kós Kati és Horváth Zoli egybehangzó következtetéseként – arról beszél, hogy a publicitás módszereinek fokozatos bővülése mellett egyetlen pillanatra sem szabad lankadni a személyes megszólításokban, az „érdekeltté tételben”.
Ősztől újra indul a beszélgetősorozat. Azt már biztosan lehet tudni, hogy október 25-én a kolozsvári születésű, Magyarországon élő és alkotó Gyöngyösi Leventével találkozhat a törzs- és remélhetőleg újabb/ifjabb érdeklődőkkel is megpezsdülő közönség.