.svg)
„Levéllé válva”. Ujfalvi Krisztina verselő köre (1795–1797). A szövegeket sajtó alá rendezte, a bevezetőt írta Egyed Emese. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017.
A 18. századi nyilvánosság, illetve a 18. századi emberi kapcsolatok irodalmi örökségébe enged bepillantást a „Levéllé válva”. Ujfalvi Krisztina verselő köre (1795–1797) című, Egyed Emese által sajtó alá rendezett kötet. A huszonegy verses levelet tartalmazó forráskiadás központjában az „erdélyi költőasszony” személye áll, s mint a kötet szerkesztője az előszóban megjegyzi, a közreadásuk révén a levelekből kibontakozó kapcsolatok – a hiánypótló jellegen túl – újfajta nyilvánosságot nyernek kétszáz év távlatából, hiszen: „a versben való levelezés szokását is valamivel jobban értjük, és az itt »összeolvasott« levelek szerzőinek egyik-másikáról pedig ma már több ismerettel rendelkezünk, mint a kétszáz évvel ezelőtti olvasók”. A mindeddig ismeretlen, többszerzős, 21 tételből álló levélgyűjteményre a Román Állami Levéltár csíkszeredai fiókjában bukkant a kutató: a Teleki Ferenc kérésére összeállított „olykori időtöltésecskék” 1795–97 között születtek, „a távolságot és a találkozást avatják poétikai üzenetté”, mondja a szerkesztő. Érzelmi történések, külső és belső utazások mentén az erdélyi közép- és főnemesség néhány, az irodalomtörténet másod- vagy harmadvonalába sorolt tagjainak évődő-társalgó levelezésébe pillanthatunk bele. Sorsközösség, a társadalmi megbélyegzettség, a nők társadalmi szerepének megítélése, női foglalatosságok, csak hogy néhányat említsünk Ujfalvi Krisztina és levelezőtársasága megverselt témái közül. Az érzékenység korabeli erdélyi udvarházak életmódját-életfelfogását, változásait rögzítik a levelek: az időnek a szokástól eltérő megszervezése adja az írások keretét, amelyeken érződik a nagyobb fokú szabadság, az érzelmek kibeszélésének felszabadító mivolta. Kétszázhúsz év hallgatás után egy újfajta nyilvánosság keretei között szólal meg a „szalonélet virtualitása” annak az olvasónak, „a kit tiszta Lelkem kedvel”.
