Világunk „kis, archaikus szeletei” – Sántha Attila kötetének bemutatójáról

Amióta a Helikon irodalmi folyóirat megújult – meséli Papp Attila Zsolt –, minden hónapban megválasztják a hónap szerzőjét. Ez abban nyilvánul meg, hogy az adott hónapban a kiválasztott szerző nagyobb figyelmet kap, podcast-ek, kritikák, könyvajánló videók készülnek köteteiről. Június 10-én Sántha Attilával, a hónap szerzőjével Papp Attila Zsolt beszélgetett legújabb kötetéről a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. 

A szerző Ágtól ágig című kötetét Papp Attila Zsolt másmilyennek érzékeli: a versbeszéd emlékeztet még a „régi” Sántha Attilára, de a téma, a motívumok mintha kicserélődtek volna. Nehéz kérdés, hogy mi köze van a korábbi írásainak az újakhoz – jegyzi meg a szerző, majd hozzáteszi: „ugyanaz vagyok, csak mindig arról írok, ami épp foglalkoztat”. Szerinte a lelkesültség az, ami alkotói folyamataira érvényes, ez a közös mindenik kötetében. A versnek arról kell szólnia, ami épp fontos számunkra, így jutott el ő azokhoz a történetekhez, amiket édesanyja mesélt. Amikor látta, hogy világunknak megvannak még a „kis archaikus szeletei”, úgy érezte, ezeket meg kell örökítenie. Az író dolga észrevenni az ilyen történeteket, lehetőséget adni, hogy mások egyáltalán el tudják mondani történeteiket, hozzáteszi, az „író számára ez a kegyelmi pillanat”.

‍

Papp Attila Zsolt kíváncsi volt arra, miért pont ezt a formát választotta a szerző, gondolkodott-e azon, hogy oral history-t írjon? Sántha Attila szerint az oral history célja, hogy megtudjunk valamit a múltról, levonjunk tanulságokat és elraktározzuk magunkban. A vers az, ami képes átvinni egyik világból a másikba, képes arra, hogy versolvasóként kiszakítson minket a racionalitásból, abból, hogy mindenre magyarázatot keresünk, és átvigyen egy olyan világba, ahol minden csak úgy megtörténik. Az Ágtól ágig versei éppen ebbe az archaikus világba engedik belépni az olvasót. 

‍

Személyes történetek ezek, többnyire a szerző felmenőié. Sántha Attila szerint, ha valami nem személyes, akkor nem tudja megérinteni az olvasót, „hagyni kell, hogy belekukkintson az életünkbe”. Amellett viszont, hogy valódi személyek és saját családi sorstörténetek fedezhetők fel a versben, ezek tipikus 20. századi székelyföldi történetek, a szenvedés, a tragédia, az öröm általános tapasztalatai. 

‍