Versek

Dmitry Kawarga munkája.

La revolución del cuerpo

Más körülmények között

konkrétabban beszélnék az életemről,

de azt sem tudom, hogyan terjed az őrület

az emberi agyban, és minden csak ütemes csábítás.

Hang Solo, a pénz, a nők, de nem a nők, egy üvegbaldachin, ami utánozza a tüneteket,

a filmes nonsalansz, Kundalini-spirálok,

egy Yenko Nova Chevrolet a szakadék szélén.

Lehet egy pillangófajta, egy skizofrén kényszere,

ami krízisében ízekre szabdalta a világegyetem gondolatát.

Van pár ember mellettem, aki elmondja, hogy túl sokat bagózok, a szabadságnak és a test

forradalmának cinkosaként mosolygok, ugyanazon a vágányon indulunk,

aztán az idő mégis megkülönböztet. Az agy vív, az agy Muhammad Ali,

hódolok az elszigeteltségnek a háztetőiket lebontó tudósok árnyékával.

A gyerekkori legjobb barát már nem ugyanaz az agyzsoké,

talán túl sokat akart mondani, és nem

mondta el a megfelelő időben.

Hagyj nyomokat az utcán, de vesztődj el a kígyó útján mindig

vágytól fűtve, hogy ellentmondhass és hogy testvére lehess mindennek,

ami vad, aszimmetrikus és láthatatlan természetű.

Az ütem nagyon fontos, növényeket keverek szextinákkal egy tüzes üstben,

egyes gondolatokat megkínzok a Kubark-féle kézikönyv szerint és egyes

gondolatokat iskolástáskával terelek iskolák felé, álruhás ISIS-harcosok.

Úgy hiszem, hogy túl keményen és meggyőződés nélkül dolgoztam,

úgy hiszem, hogy a szegénység és a félelem, amivel már az iskolában öltöztetnek, de főleg a szegénység,

betöri vagy megedzi az identitásodat,

úgy hiszem, hogy semmim nincs, amire büszke lehetnék, és itt van az én mentális egészségem temploma,

úgy hiszem, hogy valahonnan, egy repülőből senkinek nincs semmije, amire büszke lehet, és a lelkiismeret

zenébe és térbe alakul át.

Úgy hiszem, fontos hinni, úgy hiszem, ugyanolyan fontos nem hinni,

úgy hiszem, minden, amit elhiszek – a tánc, egy sakkjátszma – fontos.

Totem&taboo

Azt mondaná nekem: Forget the punk, I pack the funk,

amikor éjjel a balkonról nézném a várost egy flakon sör mellett,

várva a reggelt, hogy elnyelje az emlékezet hullámait,

amikor a folyosón, már az ajtóban, elfelejteném becsomagolni kedvenc könyveit

a bőröndbe,

amikor lazán más szokásokkal lennék elfoglalva, és elhanyagolva érezné magát

a kanapén,

nyomkodva a telefonját.

Azt mondaná: You gotta keep the devil way down

in the hole

(gyöngéd hangon),

a képernyőn forogna a Coffee and Cigarettes – éreznénk,

sorra kerültünk, filmeznek valahonnan az utcáról,

és a reflektor beragyogná a szobát, mint egy meteorit

robbanás előtt –

olvasószemüveget viselne, haja kibontva,

szelíden, szinte álmosan,

a vállamon nyugtatná arcát, és lassan kibontaná az öklöm.

Bundáskenyeret főzne és jönne-menne a konyhában, én egy K1 harcos

türelmetlenségével nézném,

úgy néznék rá, mint egy írógép előtt ziháló dél-amerikai író,

szájában szivar, macskák háreme körülötte,

alkotói válságban –

elrendezné az evőeszközöket az asztalon, megcsókolnám a nyakát és a vállait,

leengedném a kezem combjai közé.

Azt mondaná nekem: The richest man in Babilon,

és a karjaimba ugrana,

mint egy autista kislány, örömmel telve –

olyanok lennénk, mint két, évek óta a vadonban felejtett hajótörött,

éjjel a fák susogása és az élelmet kereső állatok

falkái,

és a vizeken túli világ,

és a nyelv, amit beszéltünk.

HORVÁTH BENJI fordításai

Dan Dediu 1986-ban született Bârladon. Dolgozott többek között pultosként, építkezésen és szerencsejáték-teremben is. 4,5 litri de sânge, miliardar (4,5 liter vér, milliárdos) címmel jelent meg első kötete a Max Blecher kiadónál 2017-ben. Jelenleg Angliában, Lutonban él.

‍