Versek

Látvány

Magabiztos léptekkel
ropogtattam a parkettát.
Mégis hallottam a deszkák
testnyílásaiba szökő port.

Amikor felnéztem a fehér
mennyezetre, minden hibámat
láttam a vörös borfoltban.

A létra tetején állva, már lelkes
amatőr festő vagyok.

Óvatos mozdulatokkal
dolgozom el az anyagot
a plafon kényes bőrén.

A festék oly finoman válik le
az ecsetről, ahogy a felhőktől
elszakad a zápor.

Még ácsorgok kicsit.
Vászonként hajlik rám
a mennyezet.
Most minden újra tiszta,
megfestelek téged:

rozsdás szöghajjal,
mert te vagy a látvány,
talán most tetszel.

Csipkerózsika

Haja, mint ezernyi rozsdás

százasszög terül szét a feje körül.

Merev testét nézve rálelek

a pillanatra, mikor már nem lélegzett.

Feszülten néztem a nyakához simuló

lila kendőt, mit görcsös ujjaim nyomtak rá.

Most hasonlóképp ragadom meg

az ásónyelet, melynek kemény tapintása

eltemeti a közös vonásokat.

Közelebb hajolok egy csókért.

Ennyi jár…

Mint egy cérnaszál

szakad

meg

a valóság.

Galacsinná gyűrődik a történet,

majd koppan egyet a parkettán.

Az új piktúrán mellemen szuszog,

nem kelti fel a zilálás,

s várom, hogy egy másik álom visszaránt.

Tipográf szerelem

Hozzád írok, mert mindig azt képzelem,
itt vagy. Leírom, mit mondanék, de sosem
válaszolok helyetted. Csak a saját lelkemet
préselhetem olcsó papírra. Olvasd el, milyen
vagyok igazán belülről. Szegény monológok,
csonka dialógusok, nevezd, ahogy akarod.
A gondolati egységek kötetté formálódnak
számodra, de sosem hagyom elolvasnod,
pedig kíváncsi vagyok. Kíváncsi, milyen
gondolatokkal töltenéd meg az üres sorokat,
hiszen minden lap rólad szól a könyvben,
csak épp tőled nincs benne semmi.

Én sem olvasom, csak reszketve szorítom
magamhoz, ahogy téged is, amikor te vagy
az erősebb. Mert elég tudni, hogy itt van velem.
Még kinyitni is félek, nehogy egy éles lap elvágjon
tőled.

Butcovan Figerald 1999-ben született Margittán. A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium végzős diákja.

‍