versek

Kiskapuson át

(Über Kopisch)

A teraszról felragyog a nap, s

ha hunyorítok,

két napnak tűnik. Az egyiket

neked adom. S te akár

el is adhatod, ha nem vagyok számodra fontos. Holnap

Kiskapuson át

Kolozsvárra indulok, majd tovább Münchenbe. Ott

vár majd rám vagy én várok

egy újabb üzenetre. Jó ideje

valamiféle zúgás ült fülembe, mely egyre

csak nő, növekszik. Ó, nem,

a holtakkal nem beszélhetjük ki magunkat, nem, azt

akkor kellett volna megtennünk, míg

éltek. S kinek mondom mindezt? Senkit

nem bántanék meg. A világ olyannyira kusza, hogy

attól félek, egy szép nap végérvényesen

önmagába bonyolódik,

s szétfejteni nem tudja már senki sem.

Menekülés

(Flucht)

Hanne Kulessának

Vonattal érkezem. Vakító

neonfény, lerobbant mozgólépcső, ember-

tömegek gyúródnak, akárha valaki

bárhol is boldogságot osztogatna. Mire várok? Az

állomástéren kamerába futok,

mely a fellegekről csüng alá. Mögötte

rombológolyó, s hol egykor élet pezsgett,

most űr tátong ott. Félrement.

Megtanultam, hogy ne ragaszkodjam

úgy a szabadsághoz. Ha távozik az ember, sokra

nincs szüksége, egy zseblámpára

talán, konzervre, cigarettára

egyelőre. S ha magával többet vinne, ugyan-

oda tér hát vissza, ahonnan, azt mondta,

elmenne.

SZENKOVICS ENIKŐ fordításai

‍