Versek

Székely Ian: Untitled

Otthagytam magam

Basque: Kamehameha

Mi történt, miután elfutottam? Megtörtént-e velem az, ami elől futottam? Kicsit félek, hogy igen. Csupa seb voltam, amikor hazaértem, és nem emlékeztem, miért fáj mindenem. Csak elfutottam és otthagytam magam. Ő pedig valószínűleg nem tett semmit, ő olyan. Mondjuk gondolhattam volna. Ő sohasem tesz semmit, hogy megvédjen, csak azt mondja, amit hallani akarok, ezt jól megtanulta. Én meg nem mondok inkább semmit, ő úgyis jobban tudja mondani, amit én mondanék.

Meg kellett volna mondanom nekik, ne bántsák, de bántottak, én meg félek. Minden ütés fáj. Utálom, ha megütnek. Azt mondta, ennek semmi értelme, mindenki menjen haza békén, hogy nem lehet ebből a helyzetből kihozni semmi jót, s ha nem jó senkinek, akkor mégis minek. De ők közelebb jöttek és én attól rettegek, utálom, ha közel jönnek, borzalmas szaguk van. A szőré? Az izmoké? Ő meg akkor megállt egyenesen, érdekes, én épp görnyedtem már, mint akit megütöttek.

Pedig még nem. Tele volt sebekkel, úgy vergődött haza, mintha a szél is összevissza vagdalta volna útközben. Én meg az ágyban feküdtem és nem akartam törődni vele, hogy fázik, hogy éhes, szarul van meg minden. Beszélt volna, arról, amit nem akarok hallani, na ezt nem, ilyenkor mindig inkább a szagokra fókuszáltam, a színekre, valami cipőfűzőre, hogy az honnan jött, aztán mi lett. Alszom, jeleztem neki, szóval te is alszol, és tényleg, már össze is esett. Ennek roppantmód örültem.

Holnap majd megbeszéljük, mi történt, vagyis hát ő beszél, én meg mutogatom neki a fák illatát meg a napsugarat, meg hogy milyen kellemes szellő fúj, az csak segít, nem bírnám elviselni, ha megtudnám, mit tettek velem. Aztán újra kimennénk, és talán ő futna el legközelebb, ne érezzem már magam annyira rosszul, amiért mindig elfutok. Persze nem ezért futna el, hanem csak úgy, lenne rá ok, mindig van. Nehéz a takaró. Semmire sem emlékszem. Átölelem.

Itt vagyok úgy amúgy

Basque: Kamehameha

(az egyik elindul megkeresni a másikat, aki valahol nagyon mélyen van, talán épp ás valamit, egy gödröt vagy mit)

szerintem vissza kellene jönnöd.

itt vagyok.

igen, tudom, hogy itt.

(az egyik a gödör pereménél áll, beleejti az egyik papucsát)

hallod, leesett a papucsom.

hallottam.

jó mélyen lehetsz, ha ilyen hangos. nem tört össze nagyon?

a papucsokra nem jellemző, hogy összetörnek.

(az egyik néz lefelé, a másik nem néz fölfelé, biztos ás még mindig)

nem dobod vissza?

nem tudom, merre vagy.

nem lep meg. ha szeretnéd, lemegyek…

ne gyere, nem érek rá.

…és segítek felhozni a bőröndöt is.

(a másik a bőröndöt keresi a szemével, de mindenütt a kihányt földet látja)

nagyon nehéz. nem lehet fölemelni.

de hát valahogyan elmentél.

el, az igaz. érdekes.

segítek.

(megtalálja a bőröndöt, kilátszik egy földkupac alól a sarka)

föld is van rajta.

kiássuk.

én most mást ások.

(az egyik beleejti a gödörbe a másik papucsát is)

feleslegesen fáradozol, nem lehet fölemelni.

akkor ásd csak el.

napersze. különben se tudsz lejönni. én is csak úgy tudtam, hogy fönt voltam és elkezdtem lefelé ásni, és leértem ide, ahol most vagyok.

aha. érdekes. akkor én is leássak?

nem érsz utol.

(az egyik keresi a másikat a sötétben, de nem lehet látni, még egy sarkot se, semmi)

jó, megvárlak.

várhatsz, azt lehet. csak épp másfelé haladok és nehéz a bőrönd.

túl sok felesleges dolgot cipelünk.

hülyeség. itt vagyok.

Hajós Eszter: 1990-ben született Budapesten. A Károli Gáspár Református Egyetem mesterképzős hallgatója.

‍