Van-e szívgarancia?

Foltjaival együtt ölti magára lélekkabátját Demény Péter újabb verseskötetének beszélője, akinek kételyei, gátlásai és szenvedései beleszelídülnek egy nyugalmat nyújtó, bájos szerelembe. Ennek a történetnek a stációit rövid, formailag és műfajilag nagyon változatos darabok képezik – vallomásosságuk pedig a felszabadulás feltételévé válik.
Az idill azonban nem takarja el teljesen a szorongásokat, az idő késleltetésére, megállítására törekvő kényszerek, a halállal és a hittel kapcsolatos dilemmák nem szűnnek meg, de a kabát alatt valamilyen egyensúlyba rendeződnek, miközben a lírai én a szenvedést is ígérő szerelem által keltett félelmek és vívódások közepette vállalja a felelősséget az új vágyakért. Az önreflexív mozzanatok és a saját érzelmek értésére irányuló gondolatok egy önkeresési folyamattal is együtt járnak: „hol leszek belőlem én” (Zsoltár); „Bennem sok minden fordítva van,/ keresem és folyton elveszítem magam,/ aztán elbolyongok és megtalálom/ öreggé vert, nyugtalan ifjúságom” (Duecento). Ez a keresés a társra találással együtt látszik valamilyen módon beteljesedni, ami az ezt tematizáló versekben a zenei és kifejezésbeli könnyedségben, olykor poénos megfogalmazásokban érhető tetten. „Szeretném tudni, hogy örökre szólsz,/ hogy nem jár le a szívgarancia” – szól szerelméhez minden korok vágyakozó gesztusával a lírai én, hogy a korábban „sutának” ítélt boldogságot (Sláger) bizonyosságba horgonyozza. A kötetben kibontakozó érzelmi ívet az utolsó, talán legmarkánsabb szöveg foglalja össze, amely úgy használja allegóriaként a mítoszi történetet, hogy az attól való eltérésben felsejlik a szerelem emberi dimenziója (Odüsszeusz éneke).
A verseket Eperjesi Noémi illusztrációi kísérik, amelyek, bár lényegükben a szövegektől függetlenül is működhetnek, összességükben véve ugyanúgy valaminek az újralendüléséről, a megnyílásról, a „lélekkabátba” öltöző új életről szólnak.


Demény Péter: Lélekkabát. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2015.