Válogatás egy életpálya irodalmi útjaiból

Kozma Dezső: Irodalmunk útjain – Erdélyben. Válogatott írások. Madách Irodalmi Társaság, Szeged, 2015.
Nemrég került bemutatásra az Irodalmunk útjain – Erdélyben címet viselő írásgyűjtemény, Kozma Dezső tanár úr tollából. Terjedelmét, illetve az életműben elfoglalt helyét tekintve – adatait tő- és sorszámnévként kifejezve – egyaránt tekintélyes. Mintegy hatszáz oldalt töltenek meg ugyanis a változatos műfajú, tematikájú szövegek, lassan hat évtizedes munkásság 22. önálló könyvnyi tanúi. Jelen válogatás, a lakonikus szerzői ajánlás szavaival, egy csokor „tanulmány, esszé, forrásértékű közlemény, kritika, műértelmezés, alkalmi írás”.
A korábban javarészt elhangzott, publikált írások tanúi az egyetemi oktatói (Babeş–Bolyai Tudományegyetem, majd Partiumi Keresztény Egyetem), kutatói, szerkesztői pálya alakulásának. A fő irányvonalak – a XIX. századi és az erdélyi magyar irodalom, magyar klasszikusok erdélyi utóélete – rögzítettek, ezeken belül az érdeklődés annál elevenebb, szétágazóbb. Ezt tükrözi jelen kötet felosztása. A tájékozódást segítő időrend alakítja a Nagy idők vonzásában – Korok fordulóján – Új évszázad sodrában sort; a három tömb a XIX. és XX. századok magyar irodalmi, kulturális életébe kalauzol. A láncot Régi erdélyi arcok – portrétár –, illetve más korba tett exkurzus szakítja meg, például a Szenczi Molnár zsoltáraira vetett, személyes szimpátiáról tanúskodó pillantás.
A nagy egységeken belül mikrociklusok alakulnak, így Petőfi recepciójáról, Vajda János költészetéről. Ekként a külön erőfeszítéssel járó kötetté rendezés révén gazdagodnak az eredeti értelemhorizontok. A kontextusba helyezés, összefüggések, leszármazások, az irodalmi „atyaság” és „anyaság” láttatása a szerző kiemelkedő műveltségére, széles horizontjára, szakterületein való könnyed mozgására is rávilágít. A tanár úr megteheti, hogy átfogó „szellemi törekvésekről” értekezik, személyes hangot is megüt város- vagy művelődéstörténeti, színházi előadások műhelytitkaiba beavató soraiban. Melyek nagyszerűen bizonyítják, „az igényes műélvező rendszerint arra is érzékeny szokott lenni, ami az olvasott könyv szövege mögött rejtőzik.”
Az újraolvasásra serkentő, még bejáratlan csapásokra mutató írások az „irodalmi értéktisztázó munka” érett gyümölcsei. A tervbe vett új „kertek ápolásához” (például az erdélyi Madách-kultusz alakulását „külön könyvben szeretném nyomon követni”) csak jó egészséget kívánhatunk.