Valami kapcsolat

Szabó Márton István: Másodlagos kötések. Jelenkor, Budapest, 2016.

Elsőkötetes szerzőkről írni mindig felelősség, ott bizsereg az az általános elvárás, hogy megjósoljuk az „ígéretességüket”, kiszámítsuk, milyen pálya áll előttük. Szabó Márton István lírája megfontolt, nyugodt hangvételű, tudatosan kerüli a nagyotmondás formáit. Másodlagos kötések létrejövésének és bomlási fázisainak lépéseit követi nyomon, lépésről lépésre mutatja be az átalakulás folyamatát. Legszembetűnőbb hatásnak Závada Péter, Simon Márton költészete hozható fel, az anya, a szerető elvesztésének feldolgozása, a felejtés és az emlékezés közötti permanens feszültség, ahogyan megképződik az én és a másik viszonya közötti átjárás. Mindezek mellett mindegyre felütik a fejüket a meghatározási lehetőségek kísérletei.
Többnyire pillanatképeket tár az olvasó elé, melyek által fény derül egy kapcsolat, viszony, hangulat elő- és utótörténetére is, apró mozzanatokkal illusztrálja a történéseket, minimális narrációt alkalmaz, inkább az impressziókra, részletekre figyel oda, hagyja, hogy magukért szóljanak. Az emlékezet beszél és beszéltet. „Egy együttélés vége. Ilyenekről beszélünk.” (Szájból kivenni)
Szabó kötetében a folyamatosan fellépő ellentét a személyesség és a tárgyiasság között kelti életre a lírai alaphangot. Bár alapvetően énlíráról beszélhetünk, mégis egy nagyon kimért, precíz távolságtartás és analitikai szemszög érvényesül a szövegekben, kimondottan pontos kijelentéseket tesz, anélkül, hogy ez kényszeredett, görcsös kapkodásba torkollana vagy erős indulatokat hozna létre. Voltaképpen a hétköznapi nyelv „felstilizálása” érhető tetten a versekben, az apró megfigyelések, a másik hiányának kivetülései és az emlékezés gesztusa között oszcillál ez a megszólalásmód. Halk szavú líra, nem vádol, nem üvölt, csak mesél – a lehető legalaposabban. Még az olyan erősségű képek is, akár „[a] mellkasom, mint egy spontán lakástűz” is képesek csendesen megszólalni, anélkül, hogy ezt az elemző, felsoroló, higgadt hangnemet megtörné bárhol is.
És érdemes követni, megfigyelni azokat a rezdüléseket, amelyeket felmutatnak ezek a történetek.