Todor Tamás. A szerzőről, cím nélkül

Minden, ami adott, érthető és elérhető. Hanem a megértett, az legfőként egy adottság. Ahogyan a tehetség is. Hogy elérhető a még meg nem értett, az szintén érthető, de pont emiatt, érintetlen marad ez a még mindig el nem ért. Ennélfogva, a tehetség egyedül, önmaga, tehetetlen. Egyetlen képessége mindaz, ami képtelenség. Ez egyedüli vonatkozásának mindegyik szorítkozása. Mert mindazt, ami képes, a használhatóság lehetősége rendszerezi és rendkívülivé teszi. Tárgyilagosítja és tárgyiasítja azt. Az egyszeriségnek ezen jelenléte az, ami folyamatként, az így megragadottat jelenséggé formálja. Mert hirtelen keze ügyébe keríti azt és megragadja, azonban az ott marad, magávalragadóan, megragadva. Az alkotás folyamata egyszerre vallja meg és váltja ki a lehetőség gyakorlásában a lehetetlen vágyakozását. Ezért aztán úgy tartják, kellőképpen, hogy a tehetség képessége kiváltság, képtelen jelenléte pedig kiválóság. Ennek az egységnek a folytonossága: viadal, egyessége szerzőjével: diadal.
Szemügyre venni egy szervezetet úgy, ahogy azt a szerveire szedik szét, ez egyedül csak annak a képletét állapítja meg, amely egy ilyen képzetet képes alapul venni, ezzel megalapoznia inkább önmagát, mintsem az egyszeriség alkalmát. Így tehát, a valóban képtelen inkább az, ami – vagy az, aki – lehetségesként éli át a lehetőség megélését. Mert még nem látszik, ami még csak látszat. Még nem látott, aki még csak láttat. Ebben áll minden olyan fajta törekvés, ami a végtelenségig sokszorosít egy lehetségesnek képzelt tárgyalókészséget, figyelmen kívül hagyva a használhatóság rendkívüliségét, amelynek tárgyiassága így már nem érhető el és nem is érthető meg, az ilyen, meg az ehhez hasonló alkalmazhatóság módszereivel. A véleménynyilvánítás jellegzetes esete ez.
A folyamatoknak a formaadása minden olyan jelenség, ami a tárgyiasítás használhatóságának a képességét lehetségesíti. Ettől válik valami egyidejűleg adottá meg adottsággá is. Ezért, minden megformálással szembeni, egyetlen, valamirevaló képességnek a lehetősége csak akkor valósulhat meg, ha ez az egyidejűség jelen marad még akkor is, mikor a megérthető vagy az elérhető még mindig egy meg nem értett, vagy még mindig egy el nem ért. Függetlenül attól, hogy mit ábrázol vagy miket sorakoztat fel, egy ilyen képességnek a tárgya maga a kép. Akármi, ami fennmarad a képesség tárgyának arculatából, az magának a képnek az egyedülálló kiváltsága – annak a megtartott engedelme. Azért, hogy bármely használat lehetőségével szemben megmaradjon olyannak, amilyen – úgy, ahogy. Mindegy, hogy ki mit mond rá vagy ki minek nevezi meg aztán. Ebben áll a műtárgy sajátossága, és pontosan ez az, ami képessé teszi arra, hogy rendkívüli és elképesztő maradjon, minden adott valószínűség ellenére is. Ezen képesség kiváltsága maga az engedelmesség, az a magában álló lehetőség, ami az adottat adottságként használja fel. Nem egy alkalmazhatóság eljárásával, hanem az alkalmazkodás vágyakozásával. A tehetség képességének mindegyik tárgyiasítása csak ezt az egyet tükrözi, a jelenlévő egyidejűség egységét és egyességét.
Mi mindannyian csak ezért az egyért vagyunk még itt és csakis emiatt állunk még szóba, egyik a másikkal. A szerző pedig ezeket már mind nagyon is jól tudja. Karjait kabátjába ölti, feláll az asztaltól, megfordul, kisétál, és félig lehajtott fejjel, „sokszor csak úgy maga elé néz”. Címek nélkül, címtelenül, ő ezektől mind, külön ül.

Todor Tamás: Backyard 2

Todor Tamás: Backyard

Todor Tamás: Custom is a second nature

Todor Tamás: Mourning