Titkos napló a Látó-táborból

Péntek

Valamikor éjfél után indulunk haza a Planetáriumból, még tart a fejemben a Beatwándor-koncert. Vagy most kezdődik újra. Nem férünk be négyen egy taxiba, elöl nem ülhet senki. Felkavar ez a szabálytartás, tényleg van társadalomformáló ereje a koronavírusnak. Vincze Bence a hajnali gyorssal fut majd be, várjuk a konyhában, beszélgetünk. Nem tudom, miről, ami meg akar maradni, az megmarad alapon nem jegyzetelek, ez egy rövid napló lesz. Megjön Bence fél négy körül, aztán nyilvánvalóan fél hatig beszélgetünk a konyhában. Majd alszunk a kocsiban, határozom el magam, miközben lehajtom fejem a madárcsicsergésre, és eszembe jut, hogy nem mostam fogat.
Reggel pattanni kell, Alida kettőtől drámát próbál, fogmosás, zuhany, összepakolás, van reggeli, van, de veszünk, nem Kaufland, kisbolt, Lili szomorú, mert nem Kaufland, hazafele lesz-e idő pacalleveskonzervet venni, vegyem most, nincs a kisboltban, lesz-e elég sör, nincs péksütemény, nincs kosár, remeg a kezem, el fogom ejteni az üveges söröket, sandwich cu salam picant, hol a Lili, hol a Bence, hol vagyok, a tejtermékek még mindig sokkal finomabbak Romániában.
Kettő óra három perckor befarol az Opel a Lovasfogadó elé, szia, heló, Vajna Ádám, örvendek. Felmérjük a terepet, főépület, faházak, ez itt a kert, ez itt a várárok, ez itt a folyó. Bence megtanít kacsázni, életem végéig hálás leszek neki. Közben megtörténik az első szociálisan kínos pillanat, amikor elsétál mellettünk Láng Zsolt, aki nem tudja, mi kik vagyunk, de mi tudjuk, hogy ő ki, de bemutatkozni nem merünk, de azért azt hiszem, köszön, amire azt hiszem, mi is köszönünk valamit, de az egészbe belezúg a Nyárád.

Fotó: Vincze Bence
Alida drámája körül nagyon is élő beszélgetés alakul ki művészeti és társadalmi kérdésekről egyaránt. Ez egyébként az egész táborban is a kedvenc dolgom: nem csak ülünk és hallgatjuk a beszélgetést, hanem ülünk és beszélgetünk.
Éjszaka orosz hardbass, (videók is készültek, zsarolható vagyok, jó ember leszek), aztán magyaralter. Hajnalban megdöbbenéssel vesszük tudomásul, mennyire nőgyűlölő a United Hófehér Jaguár című száma, aztán elmegyünk aludni.

Szombat

Ma tudom meg, hogy ez a napló titkos, illetve, hogy nem szabad inni a csapvízből. Mivel csak Lilinek mondtam, hogy felkértek naplót írni, de ő már elfelejtette, előbbinek nem lesz következménye; utóbbinak viszont igen.

Fotó: Vincze Bence
Amúgy nem mondtam teljesen igazat a jegyzeteléssel, mert valójában lejegyeztem két mondatot. Az egyik az, hogy „A gázt nyomni kell, lelkem, azért van kitalálva”, de a kontextust nem írtam fel. A másik az, hogy „Van egy ilyen, lehet, hogy én írtam”, ezt Vida Gábor jegyzi meg valamelyik eszmefuttatása előtt. Nem én leszek a naplóírás Márai Sándora.
Az ebéd utáni iróniás beszélgetés nagy örömömre a nyelv problémájára fut ki, és azóta is gondolkodom azon, amit Láng Zsolt vet fel a közönség soraiból: Amikor nincs nyelv, akkor tombol az aktivizmus. (Na, jó, ezt a mondatot is felírtam.)
A délutáni foci tízedik percében leszek csak igazán büszke magamra, hogy tegnap este mégsem szívtam el másfél év után azt a szál cigit. Megmártózunk a Nyárádban, vacsora, ami utána történik, arról nem beszélünk.

Vasárnap

♫Emlékeim az útról: foszlányok,De legalább ma többet nem hányok. ♫

Kedd

Bence, Alida és a többiek megosztják a fotóikat. A vizuális ingerekkel stimulálhatónak tűnő memóriámban bízva leülök a laptop elé. Már Lili is kezd jobban lenni.

Fotó: Vincze Bence
Nem hoztam pacalleveskonzervet. Remélem, Imola többet jegyzetelt.