Szervraktár

Részletek egy készülő kötetből

„elsorolja

testének

kimeríthetetlen gazdagságát

a máj kopár hegyeit

az étkek fehér szurdokait

a tüdők zúgó ereit

az izmok édes halmait

az epe és vér tavait s hullámzásait

a csontok hideg szelét

az emlékezet sója felett”

(Zbigniew Herbert – Weöres Sándor:

Apollo és Marsyas)

Bevezetés: 1,1–3

1 ¹ Ezek annak a könyvnek az igéi, melyeket

László, Lőrinc fia – ő Dénesnek volt a fia,

ő meg Dánielnek volt a fia, ő meg Ferencnek

volt a fia, ő meg Mihálynak volt a fia – sugal-

mazott ² a halála utáni esztendőben fiának,

II. Lászlónak itt, Székelyföldön, az Olt vize

mellett, ³ Mindszent havának hetedik napján,

abban az időben, amikor még javában dúlt

az orosz–ukrán háború.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Vissza a mennybe: 64,1–8

64 ¹ Na de elég legyen a kalandozásokból, fiam,

hadd maradjon a lópatkó a cigány kovácsnál

a földön, ² sipirc vissza gyorsan a mennybe,

nehogy a végén lelkifurdalása legyen az ember-

nek, akarom mondani: a léleknek, ³ ugye milyen

vicces, hogy a léleknek is lehet lelkifurdalása?!,

⁴ de az Úr máris inti, hogy semmi vicces nincs

a dologban, szokjak hozzá végre, mondja, hogy

a mennyben ez az egyetlen „betegség” dívik,

⁵ hogy ti. eleinte minden kezdő lélek vissza-

vágyódik a földre, át kell esni rajta, mint

otthon a jámbor himlőn, ⁶ de aztán tényleg

nagyon jó lesz, az idők végezetéig, s hogy

egyáltalán nem fogjuk sajnálni azt a romlandó

földi testet, ⁷ majd afféle végső érvként (direkt

neked dedikálva, fiam) idézte a veterán lélek

Vörösmartyt: ⁸ „Meghaltál, hogy kötve ne légy

egy testhez örökké”…

Verstan: 65,1–10

65 ¹ Bizony, fiacskám, Vörösmarty is itt van,

sőt, itt van a másik részeges költőd, Weöres

Sándor is, ² szerintem még mindig nem józano-

dott ki rendesen, mert folyton közberikoltozott,

miközben az Úr Vörösmartyt szavalt:

³ „meghaltál” – ez bizony molosszus,

⁴ „kötve ne légy” – ez meg choriambus,

⁵ „testhez örökké” – jujj, de szép adóneus!,

⁶ pedig még én, a versre-süket analfabéta is tudom,

hogy Vörösmarty csak hexametert írt, ⁷ szóval

egyfolytán rikoltozott a drága Sanyika, ⁸ persze,

az Urat se kell búsulni, nagy pszichológus

az öreg: csípőből tüzelt, vagyis kapásból idézte

Weöres Sándort: ⁹ „Lelkem, füstté vált virágom!

szétröpültél / s csak alkotód kezében tündökölsz

újra” – ¹⁰ na, ettől a szépségesen szép két sortól

végre Sanyika is sírva fakadt…

Lázadás-féle: 66,1–9

66 ¹ Ne tudd meg, fiacskám, milyen furcsa köz-

játék következett ezután! érdemes ezt is fölidézni!

² Hüppögött egy sort a költő (mármint Sanyika),

mint egy kicsi gyermek, aztán elkezdett össze-

függéstelenül motyogni, ³ persze, az Úr szájról

is tud olvasni: „Is-ten-hez fut-nék – szótagolta –,

de a magam-gyúrta istenek elbotlasztják lábamat”,

⁴ akár hiszed, akár nem: ettől meg az Úr sírta el

magát, lett is nagy csődület: egy csomó veterán

lélek tolongott az Úr körül, mint otthon a

tüntetéseken: ⁵ hogy akkor most mi van?!,

szentgyónásként/pálfordulásként értelmezi-e

az Úr a költő motyogását?!, mert ha igen, akkor

az nagyon nem fair!: ⁶ ők úgy tudták, hogy a földön

kell jó útra térni!, és igenis kikérik maguknak,

hogy egyesek különleges elbánásban részesülnek!

stb., ⁷ gondolhatod, hogy erre már az Úr is össze-

vonta a szemöldökét, könnyes volt még a szeme,

de összevonta a szemöldökét, ⁸ márpedig erről

a szemöldökről te is olvastál már, fiacskám, például

Berzsenyinél: „a te szemöldöked / Ronthat s

teremthet száz világot”, ⁹ el is némult a komplett

mennyország, mint a sír…

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

‍