Szalonpunk

Sötét éjjel volt, a csillagokat felhők takarták. Az utcákra telepedő feketeséget az oldalt magasodó lámpák narancssárga fénye falta fel. A repedt falú lakóházak ablakai sötétek voltak. Hűvös szellő fújt, a távolban kutyák ugatása visszhangzott.
Három tépett fiatal tántorgott be az egyik városszéli, elhagyatott utcába. Véreres szemeik mögött szesszel gyötört agyak ültek, melyekben dob és gitár erőteljes hangja visszhangzott.
– Mit szóltok, Borsos haza fog találni? – kérdezte Laura. Vékony alkatú, alacsony lány volt, sápadt bőrrel és fűzöldre festett hajjal.
– Haza. Ha nem, majd csinál utat magának – szívott a cigijébe Áron. Borostahajú, szegecses dzsekis fickó volt. Unott arcot vágott, mint mindig.
– Ja. Ha egyenesen a háza felé megy, akkor is odaér. Kitépi az útjába akadó fákat, ledönti a házakat és felzabálja az embereket. Borsos egy vadállat – mondta Kos. Magas fiú volt, széles vállait kopott zekéje takarta. Feketére festett tüskehaja és kecskeszakálla volt. Abszintzöld szemei mámorosan ragyogtak.
– Akkor nem féltem – vihogott Laura.
– Nini, kiégtek a lámpák – szólalt meg a lány pár perc múlva, ahogy az utca végén bevilágítatlan útkereszteződést pillantottak meg – Tök ciki.
– Gyújtsak új fényeket? – Csillant fel Kos szeme, ahogy Laurára nézett.
– Mégis mivel? – kérdezte Áron.
– A bikaölő még nálam van – célzott Kos a zsebében lapuló gyilkos erejű italra. – Azt már tudjuk, hogy meggyullad – vigyorgott.
– Csak hang vagy Kos, nem mered! – cukkolta Laura.
Kos a lány fénylő szemeire és csípős mosolyra húzott szájára nézett. Nagyot dobbant a szíve. Nyelt egy nagyot, majd kisvártatva újból elvigyorodott és kibökte:
– Hadd égjen.
– Zsarukat nem látok – nézett körül Laura, látva, hogy Kosnak komoly az elhatározása –, de azér’ gyorsan csináld!
Kos a lány szemébe nézett, majd biccentett felé és Áron felé, és futva indult az útkereszteződéshez.
Bőrkabátja belső zsebéből előrángatta a hírhedt erejű pálinkát. Mire a kereszteződés közepére ért, a gyufáját is előszedte. Körülnézett rendőrök után, de csak botorkálva közeledő társait látta.
Még lihegett a futástól, mikor lecsavarta és elhajította a bikaölő kupakját. Meghúzta az üveget. Az ital lávafolyamként vágtázott végig a torkán. A gyomrába érve könnyeket facsart a szeméből, és meggyűrte az arcát.
Kilocsolta maga köré az üveg tartalmát, majd meggyújtott egy gyufát, és a földön csillogó folyadékra dobta. A bikaölő lángot vetett. Kos elkápráztatva nézte az őt körülvevő tüzet, majd a magasba emelte az üveget és földhöz vágta. Szilánkok repültek mindenfelé, az üvegben maradt szesz fényes lobbanással gyulladt meg.
Kost elsodorta az alkohol, a lángok és saját szenvedélye alkotta bódulat. Hosszú másodpercek teltek el, mire rájött, hogy forogva nézi a tüzet, és hangosan, ízesen röhög. Hirtelen eszébe jutott Laura. A tűzkörön kívülre kémlelt, hogy végre láthassa a lányt.
Laura rohant, és kikerekedett, rémült szemekkel nézett vissza rá. Eközben kétségbeesetten kiáltott, hogy fusson már. Áron is ott loholt mellette és szitkozódott. „Mi a szarnak nem mozdul már Kos?!” Ekkor lépteket hallott maga mögül, és megpillantotta a tűzkör felé futó rendőröket. Kiugrott a lángok mögül, és minden erejéből menekülni kezdett, de már késő volt. Valami kemény csattant a fején, és rögtön hasra vágódott. Még látta, ahogy Laura a távolból fájdalommal teli arccal visszanéz rá.
*
Róbert hunyorogva lépett ki az utcára, majd a fejébe húzta rendőrkalapját. Őszülőfélben levő szőke hajú, testes férfi volt. Napbarnította arcából vesébe látó szemekkel kémlelte a világot.
Épp hogy kettőt lépett előre, megpillantott egy felé futó nyakkendős férfit:
– Rendőr úr, rendőr úr! Meggyújtották az autóját!
Kikerekedett szemekkel iramodott meg, hogy elérje a járművet. A parkolóban talált rá. A teteje valóban lángolt, a járókelők már köré gyűltek.
Már megint ezek a barmok.
– Arra futott a tettes! – mutatott egy sikátor bejárata felé a nyakkendős hangos zihálás közepette – Kapja el a kis mocskot, én addig eloltom az autóját! – hadarta, a mocsok szót erősen megnyomva.
Róbert komolyan a mintaállampolgár szemébe nézett, majd rohanvást megindult a sikátor felé. Ahogy elérte, halkan, de sebesen lépdelt tovább, megpróbálva kitalálni, hogy merre menekülhetett a bűnös. Jó pár métert ment, és úgy hitte, elvesztette a nyomát, amikor hirtelen vihogást hallott a távolból. A hangot követve két fiatalra lelt.
– Nem hiszem el, hogy sikerült – karolta át a fiú vállait a lány. Lila mohikánhaja volt, és kék macskaszemei. A magas, tüskehajú fiú, akinek a gyújtó még a kezében volt, csókot nyomott a szájára, majd megszólalt:
– Szépen lángolt, de most nyomás! – indulni készült, de ekkor Róbert lépett elő a sarok mögül. Épp hogy elkezdte a meggyanúsító szöveget és a gyanúsított jogainak felsorolását, a két fiatal már fejvesztve menekült. Róbert utánuk eredt. Magas volt és fizikailag edzett, nem esett nehezére elérni a bűnöst. Gumibotjával erős csapást mért a fejére. Az ütés erejétől elkábult kölyök kezeit villámgyorsan összebilincselte, majd átkozódva maga után rángatta. A lila hajú lány könnyező szemekkel, hörögve és kétségbeesetten kérlelte, hogy engedje el a barátját. De Róbert sosem végzett félmunkát.
*
Kos kiesett az ablakon. A fényes üvegszilánkokkal együtt vágódott a hideg, kemény aszfalthoz. Borsos terebélyes alakja tűnt fel a betört ablak mögött. Arcát vad düh gyűrte meg, tüskehaja fenyegetően meredt a plafon felé. Mire Kos a kínzó fájdalom ellenére feltápászkodott, már Borsos is az utcán volt.
– Nem volt elég, kishaver? – dörmögte borittas hangon.
– Nem. Nem hagyom, hogy elkezdd ezt az egész faszságot. Nem tudod, mi lesz a vége.
– Már hogyne tudnám?
– Úgy, hogy egy agresszív, húgyagyú szemétláda vagy – vicsorgott Kos, és megint nekiesett ellenfelének.
A többiek is kijöttek a kocsmából, ki az ajtón át, ki a betört ablakon átmászva. Lélegzetvisszafojtva figyelték a vezéralkatú ifjak ökölharcát. Ha nem is tudták, érezték, hogy sorsdöntő küzdelmet vívnak meg előttük.
Kos új erőre kapott, és vad hévvel vitte be az erőteljes ütéseket, Borsos arcát vagy hasfalát célozva. A kegyetlen erejű csapásokat, amiket kapott, mintha meg sem érezte volna. Csak egy cél lobogott a szeme előtt: megfékezni ezt a fenevadat, mielőtt belekezd ostoba tervének megvalósításába.
Borsosnak kiült az arcára a rettenet, látva, hogy ellenfele nem fárad, s mintha meg sem érezné brutális ütéseit. Megrémítette Kos vadsága.
De nem kellett sokáig állnia a sarat.
A rendőrök kíméletlenül ütöttek rajtuk. Gumibotokkal rontottak a fiatalok közé, s aki ellenkezett volna, arra pisztolyt fogtak, hogy végképp elvegyék tőle a kedvét. Notórius bűnözőket kerestek és találtak, személyi igazolványokat kértek azoktól, akik túl fiatalnak tűntek, hogy alkoholt igyanak… és megbüntették a nyilvánosan verekedőket. Laura ismét könnyes szemmel nézte végig, ahogy Kost elrángatják a törvény emberei.
*
– Fent vannak a tetőn, rendőr úr, már vagy húsz perce verik egymást! – mondta a vénasszony, sűrű nyálzáport zúdítva Róbert hátára. – Mikor felmentem, hogy meglocsoljam a virágaimat, akkor láttam meg őket, el sem tudtam képzelni, mit csináljak! Ott verték egymást, és amikor észrevettek, rám mordultak, hogy mit keresek ott! Mintha a tető csak az övék lenne! Öntörvényű, mocskos barbárok, ők a társadalom szemetei! Falkákban élnek és acsarognak a jó polgárra, mert büdös állat egytől egyig! Ha én fejes lennék, már rég kilövettem volna az egészet!
Róbert kilépett a tetőre, a lépcsőházban hagyva az öreg hölgyet. Két fiatalra talált. Egy kopaszra és egy sárgára festett hajúra. Ingjeik és szegeccsel kivert kabátjaik a földön hányódtak, meztelen felsőtestüket tetoválások fonták körbe. Izzadtak voltak, sebek és véraláfutások borították őket. Szemükben vad tűz lobogott, ez hajszolta testüket, hogy még több csapást vigyen be, és állja a kapott sérüléseket.
– Nyilvános testi sértést követtek el! – rivallt rájuk Róbert. – Befejezni, most azonnal!
A sárga hajú némi késéssel reagált. Védett egy ütést, majd Róbert felé fordult. A kopasz ismét meg akarta ütni társát, de látva, hogy amaz másfelé figyel, habozott, hogy megtegye-e. Végül ő is leeresztette öklét.
– Mit akarsz, zsarukám? – kérdezte dühödten a sárga hajú. Bal szeme nem látszott egy alá mért ütéstől, lihegett és folyt róla az izzadtság. – Mi a faszért nem bunyózhatunk? Itt vagyunk a tetőn, és nem ütünk senki mást, úgyhogy hagyjál békén!
– Zavarjátok a környék lakóit – bökött Róbert a fejével maga mögé, az ádáz arccal leskelődő nénikére.
– Mi is a környék lakói vagyunk, tudod? És minket is kibaszottul zavar, hogy éjjel-nappal szirénával csapatjátok az ablakaink alatt. Az ilyen vén szatyrok fülének persze zeneszó, ők örülnek nektek, megváltónak látnak. Minket meg minden apró faszságért levadásztok, mert nektek muszáj volt úgy dönteni, hogy ennek a kiherélt társadalomnak a kutyái legyetek! Elegem van belőletek, és a társaim is készek tőletek! Hagyd, hogy ezt itt ketten lerendezzük, mint férfi a férfival. Mi döntöttünk így! Én is és te is oda akartuk már baszni a másikat a földhöz, ugye Sörét? – fordult társa felé, ő pedig helyeslően biccentett.
– A tető közterület, tehát nyilvános helynek számít. Menjetek máshova…
– Hova?! – üvöltötte a kopasz, és fenyegető lépésekkel indult Róbert felé. – Mégis hova a szarba menjünk?! – dühében ordított egyet, majd: – Kurva zsernyák, most ledarállak!
A sárga hajú is ökölbe szorított kézzel indult felé. Róbert még időben vette elő sokkolóját, hogy áramot küldjön a kopasz testébe. Ő rázkódva esett össze, de társa Róberthez lépett, kiütötte a kezéből a fegyvert, és arcon ütötte. Róbert a fájdalom és az ütés erejétől hátrahőkölt, be a lépcsőházba. A nénike riadtan kiáltozva futott segítségért.
Róbert kiegyenesedett, és védő állást vett fel. Állta egy ideig a fiatal ütéseit, majd támadásba lendült, ütötte, ahogy bírta, és végül sikerült megtörnie a védelmét. Erőteljesen hasba ütötte, majd arcon vágta, és kilökte a lépcsőház ajtaján. A fenekére esett, kába társa mellé.
Róbert keserű vicsorral vette elő a bilincsét, és közben a földön ülő suhanc szenvedélytől és fájdalomtól csillogó szemébe nézett.
*
Kos és Borsos a verekedés és korábbi bűneik miatt jó időre hűvösre kerültek. Kos úgy gondolta, hogy elég időre ahhoz, hogy lehűljön Borsos feje, és rájöjjön, hogy hülyeség, amit akar. De nem így történt.
Nem sokkal azután, hogy kikerültek a börtönből, megkezdődött Borsos forradalma.
Több mint száz fős bandát gyűjtött össze, és a város egy híres terére mentek, hogy ledöntsék egy régen élt zsarnok szobrát. Kos is csatlakozott, mert nem akarta magára hagyni társait. Laurának semmiképp nem engedte meg, hogy részt vegyen a tüntetésben, s a lány ezt elfogadta. Mikor elbúcsúztak, megígértette a kecskeszakállas suhanccal, hogy ezúttal nem hagyja, hogy elkapják a rendőrök.
A szobor egy merev tartású férfit ábrázolt, aki komor arccal tartotta kardját. A lábát házi készítésű bombával robbantották ki, kőtestét kötelekkel húzták a földre.Eközben tüntetőtáblákat emeltek a magasba, „Minden el lett baszva!”, „Le a rendszerrel!”, „Nevezhetitek szabadságnak, de ezek rabszolgaságra játszanak!” és hasonló feliratokat.
Nem sokkal a szobor ledöntése után jelentek meg a rendőrök. Egy ideig csak álltak és állták a tüntetők támadásait. Miután azok nem oszoltak fel, megkapták a parancsot a támadásra. Gumibotokkal, viperákkal – teleszkópos fémbotokkal – és könnygázzal rontottak a fiatalokra. Ők baseballütőkkel és egyéb rögtönzött fegyverekkel, esetleg ököllel harcoltak.
Kos nem hitte, hogy szerény golfütőjével kárt tehet a rendőrökben, ezért hátul maradt a harcban, és várta, hogy az egésznek vége legyen.
Az ütés mintha a semmiből érte volna. Hirtelen fejen találta, és egy pillanatra eszméletét vette.
A fájdalomtól hunyorogva, szédülten tápászkodott fel. Körülnézett, de támadóját nem látta már. Furcsán öltözött, dühös ifjakat látott, akik jól felfegyverzett felnőtt férfiakra támadnak. Megpillantotta Áront, amint magasba emelt, szegekkel teli fadarabjával ront egy rendőrre. Amaz pajzsával verte vissza őt, kiütötte a kezéből fegyverét, majd megütötte a gumibotjával. Áron vérző szájjal rogyott össze. Hülye. Elindult felé. Barom az összes, mégis mit képzelnek, mit érnek el ezzel? A vállára vette Áront, és távolodni kezdett a rendőröktől. Megtörik a rendszert? Egy vörös hajú fiút éppen mellette gyűrtek le, és nyomtak bilincset a kezére. Lófaszt. Kinyitják a nép szemét? Egy-két részeg fickó csatlakozott a tüntetéshez, a többit meg vagy nem érdekli, vagy nem fog tenni soha semmit a szabadságáért. Behúzta Áront egy sikátorba, és a falnak támasztotta. Csorgott a szájából a vér, és felakadt a szeme.
Kiment a sikátorból és ismét végignézett a téren. A rendőrök éppen Borsost vették körbe, és fegyverezték le. Csúnyán elbántak vele, több sebből vérzett és félig eszméletlen volt. A nagy hős.
Elegem van ezekből az idiótákból. Elegem van ebből az egészből. Megkeresem Laurát, és választásra bírom: vagy én, vagy ezek. És vele vagy nélküle, elköltözöm innen a fenébe, egy másik városba. Talán még egy jó állást is kapok.
*
Tominak hosszú zöld haja volt, fejét oldalt csak borosta fedte. Világos bőre volt, és sötétbarna dzsekit hordott. Arcán meglátszott a vallatás nyoma: kék és lila foltok borították.
Róbert egy hűvös, kékre festett falú szobában ült vele. Egy alacsony asztal fölött néztek szembe egymással.
– Nem fogok köpni – mondta a fiatal –, lehet, hogy elegem van belőlük, de nem fogom elárulni őket. Nem mondom el, hol lesz a tüntetés.
– Miért van eleged belőlük?
– Értelmetlen ez az egész lázadozás, amit erőltetnek. Ezzel a fajta tüntetéssel nem érnek el semmit. Ordítoznak egyet, a magasba emelik a tábláikat, oszt annyi. És ha sikerülne kiharcolniuk a szabadságukat, az sem érne semmit, mert erőszakkal szerezték meg.
– Ott akarod hagyni őket.
– Persze. Elhúzok egy másik városba, és megélek valahogy.
– Nem olyan rossz dolog az – kezdte Róbert –, új városba mész, új állást kapsz… Ha rendőri állás, az is megfelel. Undorral püfölöd az embereket, akiket egykoron a fajtádnak neveztél, vadászod őket. Eleinte jólesik. Aztán idővel rájössz, hogy saját természeted bírt arra, hogy otthagyd a társaidat. Lázadtál a lázadás ellen. És zsaru lettél. A legtöbb ember nem ezért ölt kéket, azt hiszem... – vigyorodott el.
– Te… komolyan… te punk voltál?
– De még milyen. Nem hallottál Kosról?
– Apám mesélt róla, hírhedt arc volt annakidején. Aztán egyszer csak eltűnt a városból…
– Eltűnt, és levágta híres kecskeszakállát. Lemosta a fekete hajfestéket, mert amúgy sem tudták, hogy szőke. Elhagyta a Kos ragadványnevet, mert kevesen ismerték Róbertként. Punk voltam, és csak az elmúlt hónapban jöttem rá, hogy lényegében még mindig az vagyok, az is maradok.
De te még választhatsz, Tomi. Maradhatsz az, ami vagy. Lebeszélheted a társaid az ostoba forradalmukról. Kaphatsz egy középutat, nem kell a ló túloldalára esned, aztán szívnod, mint én.
– Ezzel a lázadás elleni lázadás dologgal igazad van… ez is hülyeség – kezdte Tomi. – Asszem, ma este nem fogok aludni – mosolygott.
– Gondolkozz csak. És ne kövesd el ugyanazt a hibát, mint én. Akkor megkereslek és megverlek.
– Vén punk-zsaruk nyilvános verekedése... – nevetett a suhanc – El is tudom képzelni. A társaidnak megmondod, hogy nem köptem?
– Majd hazudok valamit. Menj nyugodtan, és agyalj azon, hogy döntesz.
– Kos, még valami. Mit fogsz tenni, most, hogy rájöttél, hogy még mindig az vagy, ami, és az is maradsz?
– Először is elmondom az asszonynak, nagyon fog örülni neki. Amúgy meg megmaradok a hivatalomban, csak igyekszem a leszereléssel. Aztán szerzek egy rohadt nagy lencséjű napszemüveget, hogy álcázzam magam. S aztán az asszonnyal elmegyek pár koncertre, lássuk, hova torzult a zenénk.


Gáll Barnabás: 1996-ban született Gyergyószentmiklóson. A Salamon Ernő Elméleti Líceumba járt. Jelenleg Nagyvázsonyban él.

A Helikon és a Perspektíva diáklap által közösen szervezett Szalonpunk novellapályázat díjazott írása.