Vass Tamás: Székek
No items found.

Sorban

XXXV. ÉVFOLYAM 2024. 09. (887.) SZÁM – MÁJUS 10.
Vass Tamás: Székek

Következő, szakítja félbe a dm-es kasszás a többedik sikertelen fejtegetésem, hogy vajon melyikőtök lehetett az, aki miatt most itt kell állnom. Mint a hülye gyereknek, úgy mondja, mintha nem lenne egyértelmű a csávónak, most már odaléphet a plexifal elé, hogy lehúzzak mindent is, amit összeválogatott a polcokról az asszony megbízásából, ahogy ezek egymás közt nevezik a gyerekeik anyját. Amúgy szeretem ezt a helyet, az egyetlen bolt ebben az országban, ahol normálisan tisztítják ezeket a védőfalakat, nem mintha számítana, de akkor már lássam a rohadékot, aki megfertőz. Az előttem álló lép, követem, továbbra is tartva a két méter távolságot, ahogy azt a kedves vásárlóktól elvárják, hogy véletlenül se gyilkoljuk meg egymást, mintha nem erre kondicionálna mindenkit ez az ország amúgy is.

Izsák, Péter, Boldi, Gábor, Ferike, Laci, Soma, Andris, Gábor, Tádé, Laci, Marci, Fülöp, Gabó, András, Bence, Balázs, Damáz, Dani, Danó, Krisz, Gabó, Beni, Szabi, Zsolt, Márk, Vadim, Sebő, Geri, Lala, Bendi, Artúr, Boti, Patrik, Ádám, Benyó, Áron, Frici, Laller, Máté, Domi. A negyvenegy szerencsés. Hosszú a lista, meglep, hogy meglep. Gyorsabban átfutottam, mint hogy a kasszás, hogy is hívják?, Erzsi, baszki, szegényem, minthogy Erzsi beolvasta volna az úr termékeit, pedig nem ma kezdte. Mennyire patriarchal már az a society, ahol egy női név ennyire determinálja a tulajdonosát. Papíron, mondjuk, Kis Gézáné, munkaidőben Kasszás Erzsi, a szomszédnak csak Bözsi, esetleg Bözsi néni, otthon Erzsike. Life-long sarcasm. Vajon ha ő is írná a fiúi nevét, akikkel valaha szexelt, hosszabb lenne, mint az enyém huszonöt évesen? Hm. Mondjuk, én se ma kezdtem.

Lényeg a lényeg, az utolsó három közül lesz valamelyikőtök. Laller, veled pénteken, Máté, veled szombaton, Domi, veled vasárnap szexeltem. Szoki hétvége, haha. Na jó, vissza kéne vennem. A piából is. Ah, mondjuk, a folyamatos csíkozás sem segít. Amúgy meg nem mindegy, ha pozitív lesz, akkor pozitív. Lehozom ezt is, mint eddig mindent. Könyvet tudnék írni az életemről, ha érdekelne bárkit is. Azért megüzizem Ctrl C Ctrl V mindhármótoknak, hogy csináltam tesztet, és két csík. Hadd szóljon. Pesterzsóból kiveheted a lányt, de a lányból nem veheted ki Pesterzsót, sorry, fiúkák. Baszki, mi?, seriously?, uuh tolem van? Ó babáim, csak megszületnetek volt nehéz. Na, most örülhettek a farkatoknak, mint a kiskutyulim szokta, mondjuk most pont bedepizett, not incidentally, ő az egyetlen lény, akivel érdemes törődnöm.

Na de, kezemben a Covid-gyorsteszt, szalagon a terhességi, ez lehet egy jel. Hogy oda kéne figyelni. Meg védekezni. Step one, szájmaszkot fel. A kurva életbe, de fáj a fejem. Mindig a nő szop. Ó anyám, már megint anya egyik híres mondata, mintha akkora bölcs lenne, pedig még egy ilyen diszfunkcionális családot, mint amit apával összehoztak, a világ nem baszott még, de speciel ebben az egyben meg kell adni neki a pontot. Végre, dübörög a PMS, örülök a fejemnek, hogy mindjárt beüt a hasgörcs, migrén, puffadás, hogy maszkolhatok ezerrel, mintha minden oki lenne, lényeg, hogy dolgozhatok, legyek szép, kedves, ismételjem a sok szexista idióta mizujára, hogy semmi-semmi, mintha nem csak meg akarnának baszni, de baszhatom, ezt is, mint a non-stop fogigátlózást, mert falhoz vágta a hormonháztartásom. Faszom a patriarchátusba.

Micsoda?, mit ír? Leépítenek a cégnél, azokat, akik az elmúlt két évben kezdtek, elengedik, a hivatalos mailt holnap küldik, gondoltam, szólok előre, inkább tőlem tudd meg, ne tőlük, a vírus sok mindenbe bekavart, sajnálom, és jobbulást. Fura, talán a főni az egyetlen, aki használ még ékezeteket meg vesszőket. Jobbulást. Háh, de cuki. Fasznak vettem Covid-tesztet akkor. Amúgy meg, ha már a munkavállaló kötelezhető, hogy tesztelje magát a saját és a közösség érdekében, minimum fizesse a cég. De ki perkál?, na, ki?, a két idegen nyelven írni és olvasni tudó munkavállaló, én, aki tíz éve gürizek. Ezt a capitalist tempót, csak be ne hányjak, mint reggel az ágyban. Meki, H&M, majd négy év vendéglátózás, mire felkészítettem a lelkem, vagy kikészítettem, nézőpont kérdése, hogy aztán eladjam ennek a multinak. Leépítenek, mintha nem építeném le magam magamtól is.

Nincs fedezet a kártyáján, szakítja meg a dm-es Erzsi a revelálásom, hogy literálisan munkanélküli vagyok, az albi százötven per hó, a kutya koplal, hogy alkohol- és drogproblémáim vannak, se anyámmal, se apámmal nem beszéltem hónapok óta, és fifti-fifti, hogy terhes vagyok valamelyikőtöktől, miközben feltartom a sort, mert nincs kétezer magyar forintom a tesztre. Függetlenségi be like. Legalább a szaros plexifal lenne mocskos, hogy Erzsi ne lássa, ahogy a lenőtt frufrum alatt ég a pofámról a bőr, mit ég?, lángol. Ja, maszkban vagyok. Csak meg ne gyulladjon. Na jó, leszarom. Fizessenek a férfiak. Laller, Máté, Domi, rajtatok a sor. Atdobsz 2k-t revon sos plíz? nyomnek meg egy tesztet, Ctrl C Ctrl V, küldés, küldés, küldés.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb