Részlet Filip Melinda olimpiászos dolgozatából

Szemelvények a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának díjazott dolgozataiból

Az Utunk, illetve a korai Helikon szerkesztőségében bevett szokás volt évente ellátogatni az 1972-ben indult Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny – vagy ahogy akkor hívták, olimpiász – országos szakaszára, Utunk- és Helikon-különdíjat osztani az arra érdemesülteknek, majd a lap hasábjain válogatást közölni a díjazott diákok dolgozataiból. Sokunknak életük első publikációit jelentették ezek a dolgozatszemelvények. Ezt a hagyományt elevenítette fel 2023 áprilisában a Helikon szerkesztősége, amikor lapszámbemutatóval és kiállítással egybekötve ellátogattunk az immáron Mikes Kelemen nevét viselő tantárgyverseny országos szakaszára a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba. A Pavilon 420-ban közölt dolgozatszemelvényekben Vámos Miklós Rajzlapjának Károlykájáról, Kosztolányi Dezső jó bírójának álláspontjáról olvashatunk, de kreatív szövegek születtek Örkény-egypercesek mentén a színész abszurd halála és az átváltozás motívuma kapcsán is. Mikes Kelemen Fannihoz írt levelei után fiktív élettörténeteket olvashatunk Arany Hídavatása alapján, valamint meghallgathatjuk Medve Gábor beszédét és Bébé monológját is.

‍

Filip Melinda

Márton Áron Főgimnázium, Csíkszereda, X. osztály, III. díj

1717. április hó 11. Rodostó

Nagyot nevettünk a kéd levelén a fejedelemmel, melyben a magány pusztító érzését részletezé. No, ne értse félre, kedves Fanni, egyáltalán nem mulatságosak a kéd érzületei, mégis arra kérem, tegyen le erről a világnagy bánatáról. Még a végén annyit sír, amiből visszaúszhatnék Rodostóból édes hazámba. Olyan ez a nagy siránkozás, mint az itt töltött napjaim, nincsen se végük, se hosszuk. No, de tréfát félre téve, igen-igen megörülék, mikor a kéd levelét olvasatba vettem. A’ vala ennek oka, hogy a magánnyal én már egy ideje mélyreható barátságot köték, nálam jobban nem ismeretes ő senkinek. Ebből kéd is lássa, miért tanácsos ily ügyletekben hozzám fordulni. (…) De a kéd leveléből úgy értettem, kédnek a megértő és érzületes társaság hiánya okoz gondot. No, de egyet se bánkódjék, kedves Fanni, mert bár pénz híján, de ötlettel teli a tarsolyom! (…) De egy álmatlan éjszakán ültem íróasztalom fölött, s már éreztem is a magány kínzó gondolatainak csillogó pengéjét megcsillanni torkomon. Ekkor, mint égből jött villámcsapás, mártottam pennámat tintába, és lerázván a fojtogató magány kezeit, nekiláttam írni. Ha hiszi kéd, ha nem, de bizonyosan ez volt az, ami engem feltámasztott. Mint idvezült lélek, úgy szusszantam fel első levelem végeztével. A szavak csak úgy folytak belőlem, úgy kellett hordóba felfogni az árból mellé ömlő szavakat. Egész este vetettem papírra addig ki nem mondott gondolataim, minekutána csordulásig teliből kongó üressé váltam. Azt a nyugalmi állapotot, melyet akkor éreztem, sohase feledem.

‍