Részlet Balázs Hanna Imola olimpiászos dolgozatából

Szemelvények a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának díjazott dolgozataiból

Az Utunk, illetve a korai Helikon szerkesztőségében bevett szokás volt évente ellátogatni az 1972-ben indult Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny – vagy ahogy akkor hívták, olimpiász – országos szakaszára, Utunk- és Helikon-különdíjat osztani az arra érdemesülteknek, majd a lap hasábjain válogatást közölni a díjazott diákok dolgozataiból. Sokunknak életük első publikációit jelentették ezek a dolgozatszemelvények. Ezt a hagyományt elevenítette fel 2023 áprilisában a Helikon szerkesztősége, amikor lapszámbemutatóval és kiállítással egybekötve ellátogattunk az immáron Mikes Kelemen nevét viselő tantárgyverseny országos szakaszára a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba. A Pavilon 420-ban közölt dolgozatszemelvényekben Vámos Miklós Rajzlapjának Károlykájáról, Kosztolányi Dezső jó bírójának álláspontjáról olvashatunk, de kreatív szövegek születtek Örkény-egypercesek mentén a színész abszurd halála és az átváltozás motívuma kapcsán is. Mikes Kelemen Fannihoz írt levelei után fiktív élettörténeteket olvashatunk Arany Hídavatása alapján, valamint meghallgathatjuk Medve Gábor beszédét és Bébé monológját is.

‍

Balázs Hanna Imola

Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Kolozsvár, XII. osztály, I. díj

A Világ Legnagyobb Marhája

Ünnepi beszéd (eredeti példány, M. G. erről olvasta fel a köszönőbeszédét, emiatt néhol az előadásmóddal kapcsolatos megjegyzéseket tartalmaz)

Tisztelt bírálóbizottság, mélyen tisztelt meghívottak, illetve azt hiszem, mondhatom így: kedves elvtársaim! (mosoly, hatásszünet) Nagy örömömre szolgál, hogy most itt állhatok önök előtt, előttetek (joviális, párthű mosoly), az öröm pedig nem is lehetne ennél teljesebb, hiszen ezt az oklevelet tarthatom a kezemben (így teszek, mintha olvasnám). Önzetlenül a Hazáért Díj. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok sem önzetlen, sem hazafi. Katona voltam (mell kidüllesztése, hogy látsszanak a kitüntetések), író lettem. Rossz kombináció. (…) Az író ezzel szemben nem hazafi. És most kérem, ne idézzék a fejemre Petőfit! (nevet, úgy tesz, mintha az elvtársak ismernék Petőfit), ő nem író volt, hanem költő. Az író is érez mindenfélét a hazájáról, de ha ezt beleírja a könyveibe, az egyből erőltetettnek fog hatni. (Ártatlan arc. Véletlenül se szuggesztív, nehogy úgy tűnjön, mintha a propagandairodalomra célozna.) (…)

1953 tavaszán (Both Benedek fejében)

Úristen, szerencsétlen Medve! Látom, ahogy rezegnek az orrcimpái. Ilyet utoljára akkor csinált, mikor megkínáltam a Merényiékkel szerzett narancsból. A nagy elvei. Nem szeretett lopott holmit enni, de azért a fejesekkel sem akart konfliktust. Ilyenkor nem. De azért nem jó színész, bármikor kiborulhat nála a bili. Csak legyen esze, és ne vágja az oklevelet valami nagyfejes arcába! Három hetet szenvedni egy kétperces beszéddel… Én annyi pénzért, amennyi ehhez a Haza Marhája díjért jár, félórásat is írtam volna. Persze, kínos ott állni és telibe hazudni mindenkit, de azért a nyugati, „szocialista irodalmat népszerűsítő körútért” vagy miért megéri. Perspektívában kell nézni. (…) De az ajándékomnak örülni fog. Jó ég, de nehéz volt meggyőzni a keretről, hogy ne faragja össze a keretet. És milyen nehéz volt ilyen vöröscsillag-színű festéket találni a felirathoz!

1957 nyara (Lukács-fürdőben)

– Te Bébé! A könyvével együtt nem küldte el neked Medve azt a képkeretet? Amire felírtad, hogy a „Világ Legnagyobb Marhája”?

– Nem. Azt lefoglalták a házkutatáskor. Terhelő bizonyíték. Rendszerellenességre.

– Az a fene nagy igazságérzete…

– Végül csak kiborult nála a bili…