Pulzus 2017

XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 17. (727.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.

társművészetek

artefaktum

Hatodik alkalommal szervezték meg a Pulzus elnevezésű alkotótábort Székelyudvarhelyen a Spanyár-házban. Az egyszerre kisvárosi és természetközeli környezet viszonylag kis térben teremt otthonos, bensőséges hangulatot, melyek alapvető feltételei az alkotásnak, a termékeny találkozásoknak. A képtárban megrendezett táborzáró kiállítás egy karakteres alkotói folyamatba nyújt betekintést. Idén tíz alkotó vett részt a művésztáborban:
Daczó Enikő – installációit, kedvelt tárgyait, formáit, motívumait, korábban használt eszközeit hátrahagyva, fest. Szűkszavúan, a gesztusok és színek nyelvén, szublimált módon próbál kilábalni a feketéből, a mélybarnából, mely heves mozdulatokkal vászonra vitt felületével éppúgy sajátja, mint a téglavörös lágy ecsetvonásai vagy az arany simasága. Talán a szembenézés a legfontosabb.
Kövecsi-Kovács Imre – pulzusra hangolt alkotása egyszerre erőteljes és egyszerű. Könnyedén, gesztusszerűen jelöli ki terét, egyetlen lendületes ritmussal, szignóként írná be magát környezetébe.
Ming-Chin Tung – tajvani szobrász, az alsórákosi szénbányából származó 6000 éves fából faragja ki a Láthatatlant. Az anyagban rejlő lehetőségeket próbálja megragadni, körüljárni, láthatatlanul is érzékelhetővé tenni. A fa képlékeny lesz, megpuhul az alkotó keze alatt, leheletfinoman kirajzolva az éles vonalú fahasábokat, érzékeltetve azok durvaságát, keménységét. Érzékelteti, majd elengedi azt.
Nicu Barbu – szabálytalanul, ösztönösen, ugyanakkor mély ráhangolódással járja be a képi tereket, hagyja kibontakozni a változó felületek, anyagok és technikák összjátékából adódó lehetőségeket. Festi, égeti, spray-ezi a felületeket, vagy néha teljesen érintetlenül hagyja azokat. Az organikus ritmusok érdeklik.
Sipos Gaudi Tünde – mint egy hatalmas becsapódás, úgy töri meg a végtelennek tetsző fehérséget a kivágott fatörzs látványa. Jel. Jaj. És ebből a távolról foltnak látszó monumentális egyszerűségből közelebb érve kirajzolódik a fa minden erezete, a gondosan, nagyon aprólékosan, rengeteg munkával megrajzolt, a fa belseje fele mutató vonalak sűrűje, a régmúlt gyűrűi.
So Young Park – a Kanadából érkezett, koreai származású művész alkotói attitűdjét a természetről való gondolkodásmódja határozza meg. Minden megnyilvánulásával a természetről, ember és természet lehetséges viszonyáról beszél. Annyira, hogy képeit is kizárólag természetes pigmentekből, kávéból, teából, növényi festékanyagokból hozza létre. Ecsetet sem használ, vonalait, ha nem késsel alakítja, többnyire a hiányból nyeri, hogy ragasztószalagokat, különböző ragasztógumikat felhasználva szab határokat a festékanyagok természetes folyásának.
Szabó Réka – művészetében egyre határozottabban fordul a természet fele. Bár érintésszerű, leheteletfinom közelítéseit, tájba komponált konstrukcióit a nemezelt gyapjú időtállóbb technikája váltja fel, most is a természetről van szó, beleértve az emberi természetet is. Organikus formáival, természetes vonalkódjaival furcsa, gyakran ellentmondásokkal teli helyzetet teremt, az élet egyszerre szürreális és kézzelfogható, testhez szabott lehetőségeit mutatva fel.
Szigeti Gábor Csongor – betonvasból készített, saját fejéről mintázott magáncsapdája egy sorozat ötödik darabja, melynek ötletét, formai, szerkezeti kiindulópontját egy egércsapda jelentette. Csongor saját csapdáit gondosan megtervezi, megépíti, majd a maga teremtette szorult helyzetekből, különböző lengő, úszó vagy akár stabil rácsaiból szabadulóművészként próbál kijutni.
Tamás Borbála – kirakósként összeillesztett, ugyanakkor nyitva hagyott összegzésével saját művészetére reflektál. A festékrétegek rétegszerűen rakódnak egymásra, hol takarásban maradva, hol pedig transzparens módon felerősítve részleteket. A kirakós darabjai kronológikusan járják be egy festői út különböző állomásait, el egészen a hiányzó darabokig, új perspektívákat nyitva.
Berze Imre – a kiállítás művészeti vezetője – lírai hangvételű, minimalista munkája tisztelgés a közelmúltban elhunyt művésztárs és jó barát, Siklódi Zsolt emléke előtt. Szimbolikus erejű témaválasztásával, a hiánnyal dolgozva teszi jelenvalóvá szellemiségét, kitörölhetetlen emlékét.