Próza, líra, zakuszka - Nagy Koppány Zsolt kolozsvári estjéről

Az E-MIL Álljunk meg egy szóra beszélgetés sorozatának meghívottja Nagy Koppány Zsolt volt a április 27.-én, a szerzővel László Noémi beszélgetett.

A beszélgetés vidám anekdotákkal indult, ahol többek között a szerző beszélt arról, hogy milyen nehéz a mai irodalmi világban előre kerülni a könyvespolcokon, hiszen nem túl szerencsés meztelen nőket ábrázoló festményt választani borítónak, ha konzervatív könyveladók rendezgetik a polcokat. Az egymást követő rövid történeteken keresztül együtt nosztalgiázhattunk a szerzővel az egyetemi évek nehézségein, amikor a zakuszka mindig jól jön, de ezt sajnos a lakótársak is tudják.
A továbbiakban László Noémi Berszán István mondatával kapcsolatban kérdezte Nagy Koppány Zsoltot, miszerint egyet ért-e azzal, hogy az alkotók ma inkább verset írnak, mint prózát, mivel az könnyebb műfaj? A meghívott is egyetért azzal, hogy a prózaírás sokkal több pepecselést igényel, mint a líra. Személy szerint mindkét műfajban alkotott, sőt, olyan büszke volt a Családi pör című verse megjelenésekor, hogy a Kalligram folyóirat összes számát fel akarta vásárolni, melyben megjelent az említett mű. Hozzátette, hogy bár véleménye szerint prózát könnyebb írni, de a versek sűrítettsége, ahol nyolc sorba bele tudják foglalni azt, amit a próza talán hatszáz oldalon sem képes, mindig lenyűgözi.

A Családi pör című verssel nem csak említés szinten ismerkedhetett meg a közönség, de a szerző előadásában is halhatta. Továbbá elmondta keletkezésének körülményeit is: a szöveget egy újságcikk ihlette. Ez mellett azt is megtudhattuk, hogy mi mindent tesz meg egy szerző azért, hogy anyagot gyűjtsön egy szöveghez, akár egy prostituáltat is felkeres beszélgetés céljából. Ma már ugyan csak határidőre ír, regényei Székelyudvarhelyen születnek apja rendelőjében, ahol valamiért jobban fog a tinta. A szövegeibe mindig beleépít egy olyan karaktert, amely önmagára hasonlít, ez által próbál elébe menni a kritikának, hiszen a szereplő mondja ki a legdurvább kritikát a műről. Egy újabb anekdotaként azért elmeséli, hogy ennek ellenére volt már olyan kritika, amin mégis meglepődött, mely szerint erdélyi származása miatt meggyanúsították, hogy biztosan pálinkával vásárolta be magát a Magvetőhöz.
László Noémi a kiadókkal való tapasztalatairól kérdez, mellyel kapcsolatban a szerző elmondja, hogy az Alexandra kiadóval való munka után érték meglepetések, hiszen semmiféle tájékoztatás nem történt a kötettel kapcsolatban, viszont a Magvetővel teljes mértékben meg van elégedve. Szó esett még a kötetek kettős felosztottságáról, ugyanakkor a megírás és a kiadás közt eltelt idő hátrányairól, hiszen Houellebecq Behódolás című műve például ugyanazt a témát dolgozta ki, melyet ő is próbált körüljárni. László Noémi kérdésére válaszolva elmondja, hogy számára a regény az, ami ugyanezt a világot hitelesen megtudja festeni történetek által, nem leírja, hanem megmutatja azt. A tervezett regényéről csak annyit árul el a közönség számára, hogy az már csak szöveg lesz, a néha elidegenítőnek ható irodalomelméleti játékok nélkül.

Az oldott hangulat ellenére mégis kissé félve terelődik rá a téma a szerző Kárpát-medencei Tehetséggondozó Non­profit Kft. keretein belül folytatott munkásságára, aki viszont feszélyezés nélkül, nyíltan beszél arról, hogy milyen feladatokat végeznek a mentoráltak, ugyanakkor azt is kifejti, hogy érzékeli az óriási indulatokat, vádakat, melyek egy része valóban valós. Azzal viszont nem ért egyet, hogy a fiatal, pályakezdő szerzőket is támadni kellene. Az est végén levetítették Lakatos Róbert és Bálint Artúr Személyi Figyelő című filmjét, mely Nagy Koppány Zsolt azonos című novellájából inspriálódott.