Örökbe­fogadottak

A történelmi környezetbe oltott műfaji ujjgyakorlatok egész hullámának lehettünk tanúi az utóbbi évek magyar mozijait elnézve. Ezekben az alkotásokban nem igazán az adott történelmi kor emlékezete az érdekes, sokkal inkább a forgatókönyvek színvonala és a karakterábrázolás. Az 1945 utáni időszak „újrakezdése” hálás háttér: a bombázásokat és népirtásokat túlélt háború utáni országnak és lakosságnak volt mit „feldolgoznia”. S hogy ez a feldolgozás éppen egy újabb fojtogató (a Rákosi-féle) diktatúrába átkúszó történelmi érában történik, ideális táptalaj (nemcsak) a műfaji szkriptekben gondolkodónak. Nem kell messzire menni, nemrég az Apró mesék (r: Szász Attila, 2019) rugaszkodott el eme alapról a thriller világába.
Az Akik maradtak lényegében poszt-holokauszt filmnek is elkönyvelhető, és vélhetően ez indította a magyar filmes grémiumot arra, hogy a legismertebb tengerentúli aranyszobrocskáért idén e filmet küldje versenybe. Pedig a Tóth Barnabás által jegyzett kamaradarab egyáltalán nem nagyvászonra kívánkozó – megkockáztatom: nem is történelmi – alkotás, s erényei is leginkább abban vannak, hogy pár újdonságot felfedez a magyar film számára.
Itt van például a rendező, Tóth Barnabás, aki ugyan tucatnyi szatirikus alkotással (Az ember, akit kihagytak, 2000, Újratervezés, 2012), kis- és nagyjátékfilmmel (Rózsaszín sajt, 2009) is jelen van a hazai filmes palettán, mégis a tavalyi Susotázs (2018) című rövidfilmjével (és első Oscar-nevezésével) került előtérbe. Repertoárját végignézve kijelenthető, Tóth igazi mindenevő, aki a vígjátéktól a szatírán keresztül biztos kézzel irányítja kameráját karaktereire és válogatott ügyességgel írja forgatókönyveit. Ez az Akik maradtak című filmjén is érződik. A rendező sem a képi világgal, sem a dramaturgiával nem kísérletezik, hanem inkább magát próbálja ki a kosztümös lélektani drámában. Remek színészválasztással és -kezeléssel főleg a férfiak belső világával foglalkozott eddig is. Zárt rendszereiben azonban nem sikerült neki eljutni a mozis ábrázolás szélesvásznú miliőjéhez – érdemes hozzátenni, nem is akart, mert filmjét nem is moziba szánta. Ugyanis az Akik maradtak fullasztó belsői, szobái, sötét tónusaival operáló lélekváltozásai a magyar tévéfilm legjobb alkotásait juttatják eszünkbe, s kétségtelen, hogy Tóth ezt a vonalat jól is erősíti.
A film finoman operáló belső utazás, színpadias dráma. Egy elnyomott érzelem visszafogott fellángolásáról szól, amely egyáltalán nem olyan, mint amilyennek látszik. Aldó (Hajduk Károly), a szülész-nőgyógyász feleségét és kisfiát vesztette el a vészkorszakban. Egy nap megismerkedik a cserfes kislánnyal, Wiener Klárával (Szőke Abigél), akinek „még távol” vannak szülei. Az orvos és a diáklány között furcsa kapcsolat szövődik. A lány még reménykedik, Aldó viszont már mélyre temette családjának emlékeit. Kettejük portréjával nyit és zár a film. Aldó rezzenéstelen arccal segít világra egy gyermeket a felütés epizódjában, majd gratulál a boldog apának, miközben látszik rajta, hogy nem hisz semmiféle jövőben. A végképben pedig Klára tekint világító szemével a reménykeltő jövőbe, s talán nem árulok el túl nagy titkot a filmről, hogy ekkor már talán nem is számít annyira a korszak történelmi vetülete (1953 tavaszán).
Tóth filmje a gyász feldolgozásáról is szól, ha úgy tetszik, kétféle felnövéstörténet: egy valós és egy lelki. S bár szereplőinél igen, az ország nagy részében ekkor még közel sem ért véget az a bizonyos „hosszú ötvenes évek”. A rendező és forgatókönyvírója (Muhi Klára), végigtekintve a kettős kapcsolatát, kissé szájbarágósan érzékelteti a politikai hátteret. Amikor például Klára Aldó ölébe hajtja a fejét, a párról jelentgető besúgóhálózat lép színre, az összeölelkezéseket az ávósok szorongató fenyegetéseihez kötik a szerzők. Sőt, Aldó barátjának, a szintén túlélő és örökbefogadással új családot építő Pistának (Lukáts Andor) „besúgóvá” válása érzékelteti a társadalom „megalkuvását”.
Ami az előbb jellemzett két kép között van, az semmi más, mint egy kissé sziruposnak ható folyamat arról, hogy egy lelkileg sérült orvos és egy későn érő tini hogyan képesek újra érezni úgy, hogy szinte észre sem veszik „ébredésük” folyamatát. A szájbarágós részek pont azért bántóak, mert a film legjobb epizódjai a két színész remek, érzéki jelenetsorain alapulnak.
Pedig az F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvéből készült adaptáció fabuláját látva mintha valami gyenge Lolita-történetnek lennénk tanúi, amelynek kiszámítható az eleje-vége. A szobadarab-miliőből és a kellően konzervatív alapszituációból már-már azt hihetnénk, hogy a víg özvegy budai polgár­asszonyok filmklubjaiba való Tóth filmje. Az, hogy ennél egy kicsivel többet nyújt e mozgókép, az főleg az aktorok kémiáján múlik.
El is értünk a film újabb felfedezéséhez, Szőke Abigélhez. A világító szemű, kitűnő játékot produkáló színésznő teljesítménye remekül egészíti ki a Hajduk Károly által megformált Aldó karakterét. Tényleg sikerül elhitetni a nézővel, hogy Klára az egyetlen, aki a világégés után magányba temetkező doktort képes megváltani. S ez visszafelé is érvényes: Hajduk karaktere képes a lány pótapjává válni.
Az Akik maradtak abból a szempontból egyszerű film, hogy erényei és hibái is világosan látszódnak. A két színész játéka kerül előtérbe, a díszletek, a képi világ jószerivel eszköztelenek, s a nem-diegetikus jegyekkel együtt még csak nem is giccsesek, inkább semmilyenek. Maros Gábor kamerájával is csak a fordulópontokon erőlteti meg magát, mint például amikor a film végén szembesül Aldó érzelmeivel, s ezt az operatőr finom kocsizással emeli ki, szinte voyeurista módon „közelítve” a családhoz.
Az Akik maradtak a remény filmje is, amelyben mindenki némileg árva, magára hagyatott, de megtalálja útját. Örökbefogadottak ők, akik próbálnak élni, felgyógyulni a sebeikből. Tóth nem igazán tud újat mondani, leginkább ábrázolni erről a dologról, de biztos kezű munkájával és remek castingjával legalább tanulságosan mesél róla. Az, hogy a film szentenciája némileg közhelyes – talán egy kicsit poros is –, nem túlságosan zavaró. Ha jó filmet nem is, egy tisztességes rendezőt s két remek színészt már biztosan nyert a magyar film…

Akik maradtak, színes magyar film, 83 perc, 2019. Rendező: Tóth Barnabás. Forgatókönyvíró: Muhi Klára, Tóth Barnabás. Operatőr: Marosi Gábor. Vágó: Mógor Ágnes. Szereplők: Szőke Abigél, Hajduk Károly, Nagy Mari, Horkay Barnabás, Simkó Katalin, Lukáts Andor, Jordán Adél, Zayzon Zsolt.