Nincs semmi értelme az életnek, erre a következtetésre jutott Lili, és becsapta maga után az ajtót

Székely Ian: Erő, sebesség

Nincs semmi értelme az életnek, erre a következtetésre jutott Lili, és becsapta maga után az ajtót. Biztos fiú van a dologban, gondolta az anyja, és folytatta a vinetta kikavarását. Meg azt is gondolta, hogy Lili túlságosan belelovallja magát ezekbe a szerelmi ügyekbe, és nem foglalkozik eleget az iskolai teendőkkel. Például nem gyakorol eleget, pedig másfél hét múlva hegedűvizsgája lesz. Úgyhogy anya eldöntötte, hogy vacsoránál ezt is megbeszélik. Ezt meg még valami mást is. Anya többször is megfogalmazta magában, hogy mit kellene ezeknél a vacsoráknál mondani, és minden este készült arra, hogy belekezdjen. Soha nem terelődött a dologra a szó. Úgyhogy inkább a vizsgákról beszélt. Hogy Lili milyen tehetséges, meg hogy kár lenne holmi fiúk miatt tönkretennie a karrierét. Ennek semmi köze a fiúkhoz, mondta Lili, és üres tekintettel bámult a tányérjába. Rendben, egyezett bele anya, de akkor meg pláné nem értem, hogy miért nem gyakorolsz rendszeresen. De rendszeresen gyakorolok, erősködött Lili. És így tovább, ameddig a tőmondatok félmondatokká, a félmondatok ingerült szavakká, az ingerült szavak mormogássá, a mormogás pedig csenddé zsugorodott. Akkor anya rendszerint feladta, és nekilátott letakarítani a vacsoraasztalt. Lili pedig bevonult a szobájába, és tüntetően nem gyakorolt. Vagy ellenkezőleg, elővette a hegedűjét, és éjfélig valami horribilisan technikás etűd duplás meneteit kezdte el kidolgozni. Hallgathatatlan volt, a szomszéd szobában anyáék sem elaludni, sem tévézni nem tudtak.
Olyan fél egy tájékán a szomszéd szobában Lili végre befejezte a hegedülést. Szerette az érzést, ahogy sajog a nyakán a seb, meg azt, hogy forróak lesznek a mozgástól az ujjai. Szerette a rituálét, ahogy elpakolja a hangszert, a kottát és a kottatartót, és azt is szerette, hogy amikor rápillant az órára, és azt látja, hogy eltelt az idő. Nem mindig sikerül belemélyednie a gyakorlásba, de most jólesett nagyon, hogy az ujjaira kellett figyeljen, megnyugtatta a metronóm kattogása, és kihívásként élte meg a duplák kitisztítását. A végeredmény korántsem volt tökéletes, de jól haladt, és ez elég volt. Ilyenkor mindig nehezebben aludt el. Akaratlanul is a gyakorolt szekvenciát szolmizálta az ágyban, és fejben addig gyakorolt tovább, ameddig el nem nyomta az álom. Másnap aztán már sokkal könnyebben kelt fel, sőt, egyenesen várta a reggelt, elképzelte a kávé illatát, és azt, ahogy pizsamában, a konyhai kanapéra felhúzott lábbal eszi a müzlit. De azért kerülte az anyja tekintetét. Irtózott a gondolattól, hogy a szülei személyes sikerként élik meg a gyakorlásait. Úgyhogy inkább gyorsan elkészült, és elindult a suliba. Útközben felhívta Diót, és megkérdezte, hogy nincs-e kedve meginni vele valamit a hegedűórája előtt. Dió még ágyban volt, amikor telefonált, úgyhogy nem tudta eldönteni, hogy a tegnapi veszekedés miatt morcos, vagy csak a reggeli hangja ilyen. De azt mondta, hogy elkészül, és ő is kimozdulna. Lili beült a szokásos helyükre a kedvenc asztalukhoz, kávét rendelt, és rágyújtott egy cigire. Kicsit izgult. Dió elég sokáig váratott magára, úgyhogy csak egy fél órájuk maradt a hegedűóráig. Na helló, mondta Dió, és ledobta magát Lilivel szemben a székre. Lili látta, hogy Dió nem zuhanyzott, és azon morfondírozott, hogy vajon akkor mi tarthatott ennyi ideig. Nézte, ahogy ő is rágyújt, és szerette volna megérinteni a kezét. Egy ideig csendben ültek, Lili túl gyorsan itta a kávét, és megfájdult tőle a feje. Szeretett volna kérni egy pohár vizet, de nem látta sehol a pincért. Végül kiment a mosdóba, és pisilés közben érezte, hogy valami szorítja közvetlenül a gyomorszája felett. Ismerte az érzést, mostanában gyakran előjött. A kezeit a mellkasára tette, és így a tenyeréből hallotta, hogy milyen gyorsan ver a szíve. Biztos a kávé miatt, gondolta, és kézmosás közben a csapból ivott vizet. A furcsa émelygés nem múlt el. Lassan ment vissza az asztalhoz, figyelte minden lépését. Bizsergett a teste. Dió a telefonján babrált, a kezében füstölt a kék Lucky. Lili lehuppant a székre, az asztalra könyökölt, és előrehajolt. Ahogy így a tenyerébe ejtette az állát, mintha nem szédült volna olyan borzasztóan. Arra gondolt, hogy megpuszilná Dió arcát. De nem bírt megmozdulni. Jó volna, gondolta, ha Dió kitalálná a gondolatait. Dió hallgatott. Egy ideig így ültek, aztán Lili hátradőlt. Dió lerakta a telefonját, és felnézett. Lili arra gondolt, hogy Dió talán pont most szakít vele gondolatban. Csendben ültek egy ideig. Elszívok még egy cigit, és megyek. Dió csak bólintott, ő is rágyújtott, és tartotta a kezében a lángot Lilinek. Most nagyon fájt a közelsége. Lili remélte, hogy lesz még valami, de nem volt semmi. Már az utcán volt, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtett fizetni. A vállát húzta a hegedűtok. Érezte, hogy remeg a lába, és tudta, hogy nem látja maga előtt az utat. Nem emlékezett, hogy hogy ért be a suliba.
A hegedűóra szarul ment. Nem jöttek ki a duplák, amiket tegnap este kigyakorolt. Szorította a torkát a sírás, és el szerette volna mondani a tanárnőjének, hogy egész este ezt gyakorolta. A tanárnő kitalálta a gondolatait, és azt mondta, hogy néha van ez így, hogy nem mindig látszik meg azonnal az eredmény. Hamarabb végeztek a szokásosnál. Lili legszívesebben a falhoz vágta volna a hangszert. Egy örrökévalóságnak tűnt, amíg a tanárnő összepakolt és kiment a teremből. Lili akkor érezte, hogy mindennek vége, úgyhogy lefeküdt a padlóra. Most meg tudnék halni, gondolta, és behunyta a szemét. Az iskolai csengő hangjára riadt fel. Az arcára helyezte a kezét, és teljes erejéből leszorította az arcát, mint aki eggyé szeretne válni a szőnyeggel. Fájdalmat érzett és dühöt, amiért nem tud teljes testével saját magára feküdni, és szétnyomódni. Egy ideig még így feküdt, aztán hirtelen felállt, sebtében összepakolt, és berohant matekórára.

Adorjáni Panna: 1990-ben született Kolozsváron. Jelenleg Budapesten él.