.svg)
Szigeti G. Csongor: Privát Csapda 5.0
Csóválták a fejüket a többé és a kevésbé okosak egyaránt, hogy előbb-utóbb baj lesz a részecskegyorsítós kísérletekből. Elmélete válogatta, hogy milyen világvége várható, de egybehangzó vélemény volt, hogy aki a Planck-energiával kacérkodik, az csak a bajt keresi. Mégis addig-addig ütköztették a fizikusok a protonokat, míg tényleg baj lett. Amikor az ütközés energiája elérte a 42 YeV-ot, valami nagyon furcsa dolog történt, a kvantumszint helyett a makrovilágban. Az emberek elkezdtek eltűnni. Csak az emberek.
A felfordulás azonnal globálissá nőtt, sokan megtértek, mások kitértek a hitükből, az emberek fogytak, háborúk kezdődtek és értek véget különös hirtelenséggel, miután az épp aktuális hadúr eltűnt és újabb emelkedett a helyébe. Közben az ENSZ legmagasabb polcaitól a sarki bolt eladónőjéig mindenki azt kutatta, ki és mikor, és főleg miért tűnik el. Elfogadható válasszal a Nukleáris Kutatási Szervezet tudósai álltak elő, véletlenül. Átugorva a kínos részleteket, amelyek során a kutatócsoportból, az empíria nevében, jópáran eltűntek, a hipotézis a következő volt. A 42 YeV-os ütközés következtében a kvantum-hab sűrűségmátrixa satöbbi, szóval amikor két ember a természet rendje és módja szerint, nos, az p nagyobb, mint nulla, de egynél jóval kisebb valószínűséggel a két illető aktus közbeni eltűnését eredményezte. Akkor és csak akkor. A hipotézist, főleg a világot vastag fekete keretes szemüveg mögül szemlélő okostojások közül, sokan kételkedve fogadták. A dologban jártasabbak azonban, ismerőseik eltűnése nyomán, bólogattak.
Megalakult a 42-es válságstáb, amely egy lepusztult gyárnegyedben kezdett szigorúan szabályozott emberkísérletekbe, szép és csúnya, buja és önmegtartóztató, rendkívüli és hétköznapi példányokkal. Önkéntesekkel. Többnyire. A reprezentatív minta nevében. Voltak afféle ártatlan tudós-kérdések, hogy például az eltűnő emberek mögött vákuum marad-e vagy levegő, van-e sugárzás, befolyásoló tényező-e az óvszerhasználat, bizonyos pozíciókhoz köthető-e az anomália, és ott volt a kulcskérdés, hogy mekkora ez a p valószínűség. Az emberiségnek egy bizonyos p fölött ugyanis befellegzett. Ellentétben a Drake-egyenlettel, nem volt emberfia, aki a Higgs-egyenletről ne hallott volna legalább érintőleg.
Miközben a laborokban megfeszített munkát végeztek, az utca embere látta a társai szemében a kisarasznyi feszültséget. A szépek egyféleképpen néztek egymásra, a csúnyák másféleképpen, aztán a szépek a csúnyákat és a csúnyák a szépeket megint másféleképpen nézték. Az egyházak papoltak, hogy az ég akarata, amíg kiderült, hogy a papjaik is el-eltűnedeznek. A szerencsejáték-függők végre kiélhették magukat, a tudósok meg kockás lapon hegyezték a ceruzájukat. Öregemberek kajánul mondogatták a fiatalabbaknak, hogy bezzeg az ő idejükben. Filozófusék közül volt aki vitatta, volt aki megélte a hedonizmus és fatalizmus, az előjáték és a játékelmélet összefonódását.
Születtek babonák szép számmal, aszerint, hogy hol mivel esett egybe a részecskegyorsítóból eredő anomália. Valami latinamerikai faluban pontosan akkor dőlt le a Mária-szobor – zarándokhely lett, nem is akármilyen. Az egyik nyugat-európai szekta lelki vezetője autóbalesetet szenvedett abban az órában, csak más napon vagy talán más évben, ám ettől függetlenül lelki vezetőből előbb felkent kiválasztottá, majd megváltóvá lépett elő. És volt az egyik ropogós füvű tisztáson itt a közelben egy napszámos bácsi, aki másodpercre pontosan a protonok 42 YeV-os ütközésekor kezdett aznap kaszálni. Na az a bácsi, hogy nehogy mégtöbb bajt csináljon, jobbnak látta többet nem dolgozni.
Az egyik kísérletben tehát azt vizsgálták, hogy amikor az aktus résztvevői eltűnnek, levegő vagy vákuum marad-e a nyomukban. A kísérletet szigszalaggal légmentesen zárt fóliasátorban bonyolították, de mert p nagyobb, mint zéró, de ugyanakkor kisebb mint egy, az alanyok először nem tűntek el. Hanem az erőfeszítések közepette egyszerűen megfulladtak. Finomítani kellett tehát a kísérleten, míg aztán a fólia behorpadt, tehát légnyomás, tehát vákuum. Szeretkezők el, tudomány halad.
Ahogy folytak a kísérletek, fogytak az emberek – igaz, laboron kívül is fogytak. Haladt a tudomány és gyűltek a számjegyek a p-be. Nulla egész három. Nulla egész három kettő. Nulla egész három egy nyolc. Nulla egész három egy nyolc három... és ahogy finomodott a pontosság, a p egyre inkább hasonlítani kezdett az egy per három egész tizennégyhez, azaz az egy per pi-hez. A kör átmérője és kerülete közötti arányhoz. Azon csodabogarak mellé, akik több ezer tizedesig tudták kívülről a pi-t, megjelentek azok, akik az egy per pi-t kezdték el felmondani vallásos áhitattal. Három, egy, nyolc, három, nulla, kilenc, nyolc, nyolc, hat, egy – igen, volt esélyük megtanulni.
Ez a p valószínűség, ez a bonyolult matematikai izé az emberek nagy részén kifogott. A számok jól mentek addig, hogy sacc per kábé egyharmad, de óriásplakátokon kellett hirdetni, hogy nem követ törvényszerű eltűnés két sikeres aktust, ahogy az önmegtartóztatást azonnali eltűnés is követheti. Olyan ez, magyarázta valaki, akinek az önbecsüléséből épp egy kisarasznyi hibádzott, ám jóval régebbtől, mint a 42 YeV, szóval olyan, mintha kockával dobnánk. Az egy és a kettő eltűnést jelent, nem úgy a három, négy, öt és hat. Minden kockadobás egyedi, lehet hatosokat dobni zsinórban egymás után ezerszer is. Szerencse kérdése, már ha van kivel kockázni, kockáztatni.
A tömegek, aszerint, hogy a pohár teli vagy üres felét akarták látni, beszéltek p-ről és egy mínusz p-ről, mármint p eltűnés vagy egy mínusz p el-nem-tűnés – ahogy az egyenletben szerepelt. A nulla egész hat mindenesetre kétszer nagyobb, mint a nulla egész három. Kétszer nagyobb. Kétszer. Vagyis kétszer nagyobb optimizmus vagy pánik, ízlés szerint, hittel vagy anélkül tálalva.
A 42-esek olyan emberek voltak, akik változatlan vagy egyenesen nagyobb mennyiségben habzsolták az örömöket, mint a gyorsítóból eredő szerencsétlenség előtt – legalábbis ezt állították magukról. Előadásokat tartottak a sikereikről, életvezetési könyveket árultak szép pénzért, míg aztán nemzetközi határozat született róla, hogy mint a cigerettás dobozokon a rákos megbetegedés kockázatát, ezeken a plakátokon, könyveken is meg kell jeleníteni az eltűnés kockázatát – hisz az eltűntek nem tartottak előadásokat és nem írtak könyveket. A főleg gyenge tanulókból cseperedett felnőtt olvasótábor szépen fogyott minden új 42-es életvezetési tanács nyomán.
Csakhogy energiamegmaradás, e egyenlő m c négyzet, például. A szeretkezés közbeni p egyenlő kb egyharmad eséllyel eltűnő emberek nyomán nem maradt vissza semmi. Sem anyag, sem sugárzás. Nem volt pukkanás (leszámítva a megürült térbe beáramló, a szeretkezésben részt nem vevő levegő hangját), nem volt felfénylés, sem mágneses tér, és a geiger-számlálót is hidegen hagyta az aktus. Az előjátéktól a kényszerű megszakításig, és azon túl is.
Egy-egy unalmasabb életű egyetemista azon törte a fejét, nem jelenti-e ez a tény azt, hogy a szívtipró szobatárs egyszercsak megint megjelenik az emeletes ágy alsó felének homályában, az épp soros üdvöskével együtt, hogy ott folytatódjék a nyögdécselés és a faszerkezet nyiszogása, ahol abbamaradt oly áldott hirtelenséggel.
Aztán a p egyszercsak csökkenni kezdett. Rövid időn belül tapinthatóan több volt a szex és kevesebb az eltűnések miatti szomorkodás. Bevallottan legalábbis, nem működött sehol sem részecskegyorsító akkortájt, így az is lehet, hogy az egész 42-es válasz hülyeség volt – hisz mégis mi köze néhány részecske ütközésének az ember nevű csupaszmajom szaporodási aktusához? A többséget csak alaptalanul lehet tudományos kíváncsisággal vádolni, ám tény, hogy néhány hét leforgása alatt elegendő kísérletet hajtottak végre az önkéntesek ahhoz, hogy kijelenthető legyen: a p változását leíró görbe aszimptotája az x tengely, azaz p tart a zéróba.
Hogy a p csak végtelenül megközelítette-e a nullát, vagy el is érte azt, máig nem tudni. További kísérletekre van szükség.
Váradi Nagy Pál 1985-ben született Nagyváradon. Főállásban programozó, szabadidejében amatőr csillagász, író. Rendszeresen publikál, első novelláskötete 2012-ben jelent meg: Urbia (József Attila Kör – Prae.hu – Korunk, Budapest–Kolozsvár).
