Nálukfele ez úgy van, hogy…

Mărcuțiu-Rácz Dóra: Macska van az úton. Prolog Kiadó, Nagyvárad, 2017.

A falusi élet fogalma számomra az öreg házak falán logó ütött-kopott cseréptányérok emlékével fonódik egybe, amelyekről a szép, népi motívumok lassacskán pattognak le. Mărcuțiu-Rácz Dóra a valóság ábrázolására tesz kísérletet kötetében, mindezt úgy, hogy az elmúlás tudatosításával rögzíti az akkori jelen eseményeit anélkül, hogy bármilyen vágyképzete lenne a jövőt illetően (Szemtelenszög).
AMacska van az úton igazán jó elsőkötetes szárnybontogatás. Az egészen új koncepciójú realista, kapákfalvi világ megteremtésének első mozzanatában az egyedi megnevezésű, ún. „eposzi jelzőkkel” illetett karakterek állnak, beleértve a közösséghez tartozó állatokat is. Fontos tudnivaló, hogy a kapákfalviak olyasmi ideológiával élnek, ami szerint a név nélküli dolgoknak nincs nagy jelentőségük (vagy nem is léteznek), mivel az a sajátosan kollektív eszköz, ami igazán összeköti az ottaniakat, a nyelv, köztük éldegél a nemfaluban. Az is lehet, éppen valaki szomszédja a „bicegő romántudás” vagy az illető a mássalhangzókat elhagyó nyelvjárás mellett ül a buszon (Férjé’ vagy má’?). A generációk találkozásának otthont adó Kapákfalva pedig olyan hely, ahol bármilyen banális vagy furcsának tűnő dolog megtörténhet, ha külső szemlélőként figyeljük a történéseket. Viszont az ott élő „térfigyelők” számára majdnem minden a szokásos hétköznapi dolgok sorába helyeződik, amit az élet körforgásának tudnak be. Ezt a kettős perspektívát mutatja meg Mărcuțiu-Rácz Dóra a szövegeiben, amelyeket keserű humorral és (ön)iróniával megszórva egy bögre tej mellé kínál.
Emellett maga a tálalás is igen változatos, hiszen a kötet műfajszintézisek (próza, líra, dráma) láncolataként olvasható, amelynek keretet adnak a tartalmilag összekapcsolódó novellaciklusok. Érdekes módon a szöveg üteme, ritmusa jóval erőteljesebben érzékelhető a prózában és a drámában. Viszont Mărcuțiu-Rácz Dóra verseiben újabb, belső nézőpontból engedi láttatni a történéseket, amelyeket intenzíven él meg, illetve meséli el a közösség és a saját életmódjának apró töredékeit, úgy, hogy nem helyezi magát egy kiemelkedő pozícióba, szerényen a háttérben maradva: „Egy sánta lábjegyzet lennék Kapákfalva örökmorgó statisztikáiban” (Paranoia), és egy kis gyermekséget megtartva eszmél rá helyzetekre és ismer fel történéseket.