No items found.

Műnemek és műhelyek a hetedik Látó-táborban

Hetedik alkalommal szervezi meg a Látó szépirodalmi folyóirat éves táborát. A falu és város tematikáját idén a műnemek és műhelyek témája váltja fel. Van-e még különálló próza és líra? Merre bolyong a kritika? Egyáltalán, mit tudunk kezdeni a műnemekkel – 2023-ban, a nyárádszentmártoni Lovasfogadóban? Ezekre igyekszik válaszolni az idei, műhely- és előadásközpontú Látó-tábor. A műhelymunkát André Ferenc (líra), Codău Annamária (kritika) és Szabó Róbert Csaba (próza) vezetik.

Szó esik majd az erdélyi regényről (már ha állíthatjuk, hogy létezik), a műfajokban való elhelyezkedés nehézségeiről (fiatal szövegcsinálókkal), de persze arról is, hogy hogyan lehet izgalmas egy folyóirat összeállítása napjainkban – ehhez a Látó csapata sok más folyóirat szerkesztőinek segítségét is igénybe veszi majd. A tábor idei résztvevői: André Ferenc, Balog Alexandra, Biró Sára, Burkhardt Zsófia, Codău Annamari, Endrey-Nagy Ágoston, Fazakas Réka, Ferencz-Nagy Zoltán, Fischer Botond, Horváth Benji, Ila Gábor, Imre Eszter, Kemenes Henriette, Kovács Péter Zoltán, László Noémi, László Zsuzsa, Lázár Kinga, Leitman Kornélia, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Molnár Rozália, Nagy Zalán, Ozsváth Zsuzsi, Péter Blanka, Seres Lili Hanna, Sikó Boglárka, Szabó Róbert Csaba, Szentes Zágon, Sztercey Szabolcs, Szűcs Anna Emília, Tamás Zsófia, Tófalvi Zselyke, Újvári Dorottya, Vajna Ádám, Vida Gábor, Vida Krisztina.

A program hézagaiba beszüremkedik még a minden évben ikonikus író-foci, de a szervezők készülnek cianotípia-műhellyel és táncházzal is – ahogyan idén a zene is kiemelt helyet kap önállóan és a felolvasások keretében egyaránt.


A 7. Látó-tábor programja:


JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK

13:00-15:00

érkezés, regisztráció

16:00

megnyitó

16:30

zenés felolvasás I., zene: Ila Gábor, felolvas: André Ferenc, Horváth Benji, Seres Lili Hanna, Vajna Ádám

19:00

vacsora

20:00

zenés felolvasás II., zene: Ila Gábor, felolvas: Kemenes Henriette, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Ozsváth Zsuzsi, Sztercey Szabolcs



JÚLIUS 28., PÉNTEK

10:00-14:00

műhelyek I. (próza-, líra- és kritikaműhely)

14:00-15:00

ebéd

16:00-18:00

Hogyan írjunk erdélyi regényt? - Vida Gábor előadása

18:00-20:00

Mit tanácsolnál a pályakezdő énednek? Beszélgetés fiatal szerzőkkel és szerkesztőkkel (Seres Lili Hannával, Kemenes Henriette-tel és Mărcuțiu-Rácz Dórával Péter Blanka beszélget)

20:00

vacsora

21:00

táncház Molnár Rozáliával


JÚLIUS 29., SZOMBAT

10:00-14:00

műhelyek II. (próza-, líra- és kritikaműhely)

14:00-15:00

ebéd

16:00-18:00

felolvasás: Imre Eszter, László Noémi, Szabó Róbert Csaba, Tófalvi Zselyke

18:00-20:00

A szöveg két vége - szerkesztés, írás (Horváth Benjivel, László Noémivel és Vajna Ádámmal Fischer Botond beszélget)

20:00

vacsora

21:00

a titkos tábori napló felolvasása, majd műhelyfelolvasás


JÚLIUS 30., VASÁRNAP

Táborbonás, hazaindulás


Kötetlen programok: író-foci, cianotípia-műhely Újvári Dorottyával, fürdés a Nyárádban.


Helyszín: a nyárádszentmártoni Lovasfogadó

Forrás: hírközlemény, Látó

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb