„Mintha Korovjov és Azazello ólálkodna a környéken” - Borcsa Imola Bretter Köréről

A hétfői Bretter körön Borcsa Imola prózájával ismerkedhetett meg a közönség, ahol jó hangulatú, élénk beszélgetés alakult ki a szövegek kapcsán. A vitaindítóban André Ferenc kiemelte, hogy a szövegek erőteljesen az érzékszervekre apellálnak, így életre tudnak kelni a szereplők és a tájak, de kérdés az, hogy helyenként a részletezés átcsordul-e túlzásba? A belátható, átlátható terek ismerősek, ugyanakkor el is idegenednek az olvasótól, fantázia és realizmus között táncol a szöveg. Az identitás, az abban levő zavar, a lét általi meghatározhatóság, illetve meghatározhatatlanság visszatérő motívumként jelenik meg. A macskák nesztelen suhanása is mindegyre előbukkan, mintha Korovjov és Azazello is ott ólálkodna a környéken.

A beszélgetés rögtön beindul, Csonta András rögtön rátér a jelzős szerkezetekre, melyek kapcsán kifejti, hogy fontos számára, hogy a szöveg ne csak tartalmilag adjon valamit, hanem magában a megformáltságában is. Okos Attila hozzáteszi ehhez, hogy a szöveg végig a túlírás pengeélén táncol, és néhol megvágja a talpát, néhol modorossá válik a szöveg. Ugyanakkor a szövegek hordoznak magukban dinamikusságot, ami viszi az olvasót. Sárkány Tímea a szöveg erősségének tartja a jelzős szerkezeteket, mivel véleménye szerint ezeket a szerző kitartottan tudja halmozni, viszont felhívja a figyelmet a bejáratott jelzők használatára. André Ferenc egyet ért, ezzel együtt hozzáteszi, hogy nem a jelzők darabszámával van a probléma, hanem azok ömlesztésével, melyek ilyen formában egy „grammatikai entitásként” kezdenek működni a szövegben, nem kivágni kellene elemeket, hanem darabolni, hogy az olvasónak legyen ideje elképzelni a részleteket. Ilyés Zsuzsa véleménye szerint a szöveg nincs túldíszítve, van dinamikája és az olvasó szabadsága, hogy mit fogad be és mit nem.

Bréda Ferenc hangulatteremtő prózaként tekint a szövegekre, apróbb filológiai hibákat emel ki és a krokodilizmust, mely tipikusan prózai hiba. Varga Melinda szerint is csiszolni kell még helyenként a szöveget. Bréda emellett nem tartja helyénvalónak, hogy a beszélt nyelv regiszterét használja a szerző, melyre André az ördög ügyvédjeként rögtön ellenérvvel szolgál, szerinte a nyelv bármely regiszterén megszólalhat az író és az elbeszélőnek éppolyan élővé kell válnia, mint maguknak a szereplőnek. Vass Csaba is helyénvalónak tartja a szóhasználatot. A krokodilizmus kapcsán Sárkány Tímea és Csonta András is egyetért abban, hogy ezek a szövegek képesek egy olyan kontextust teremteni, melybe belefér az, ha a szerző nem mond ki mindent és ismétli önmagát. Ilyés Zsuzsa véleménye szerint a karakterek kiépítéséhez lényeges lenne elkerülni a krokodilizmust. André egyet ért ezzel a gondolattal, de mivel rövid szövegekről van szó, véleménye szerint sok lenne minden szereplő részletezése, mivel az megbuktatná a történetet. Inkább a fókusz megtalálására helyezné a hangsúlyt.

Gotha Róbert Milán a második szövegre tereli a figyelmet, mely meglátása szerint már érzékelhetően letisztultabb. Varga László Edgár nem érez történetet az első szöveg mögött, meglátása szerint épp ott fejeződik be, ahol el kéne kezdődnie. Okos Attila kétségbe vonja Edgár állítását, ő határozottan érez feszültséget a szöveg mögött. Szántai János a Szabadulás című szöveg erősségének tartja a párhuzamos váltásokat, melyek szépen kirajzolják a váltakozó idősíkot. Ő is kihangsúlyozza, hogy visz a szöveg, viszont arra hívja fel a szerző figyelmét, hogy kicsit túl könnyen is visz, néha meg kell ostorozni kicsit az olvasót. Kérdésként merül fel a párbeszédek életszerűsége.
Utolsó szó jogán Borcsa Imola a párbeszédekre visszatérve megjegyzi, valóban így hangzott el a párbeszéd, melyet beleépítette a műbe, továbbá néhány rövid szóban reagált az elhangzott hozzászólásokra.