.svg)
Farkas Árpád halálára
A.
1
Zetelakáról tartunk hazafelé, te az anyósülésen;mögöttünk, középen, mélyen behajolva Bogdánbeszél; figyelsz, nevetsz, bólogatsz. Látom mostis az arcodat, a tekintetedet; tetszik a történet, azifjúkorotok elevenedik meg, a Sugás, a Kripta,a Bástya. Egykori szentgyörgyi szereplők lépnekelő a múltból, a feledésből, amikor egyszer csakhirtelen megszólalsz, hogy: „Itt – már a tusnádikanyarban voltunk – álljunk meg egy pillanatra!”,áfonyát szeretnél venni az útmenti árusoktól…
2
Finom befőtt készül majd otthon, gondoljuk,amikor kiszállsz fehér ingedben, hófehérnadrágodban, majd semmi alku nélkül jösszis vissza mindjárt egy nagy műanyag szatyoráfonyával. És leteszed a padlóra, magad elé.Még vagy fél óra az út hazáig. Nem megyünkgyorsan, nem sietünk, jól érezzük magunkategyütt; meg kell még beszélni a háromnaposeseményeket, történeteket is. Pályatársak, régibarátok, idősek, fiatalok stb.; mindig történikvalami egy ilyen írótáborban, de főként a KékLagúnában reggeltől estig, estétől reggelig…
3
Falvakon kanyargózunk keresztül; tehenek,kutyák, tyúkok, kátyúk, szekerek, traktorok,istennyila; fékezni kell állandóan. Jobbra-balra,előre billennek az utasok. Mozgás, mocorgás,fészkelődés; pisiltetés is valahol két településközött, az út szélén. Mert Neki mindig kell,mondod. A prosztatája, mondja Ő is. És hogyneked is a prosztatád, mondod Te is. Egy kiskar- és lábmegmozgatás is jólesik, egy szálcigi is, az sem árt; kiszállás, nyújtózkodás,majd ráérős visszaülés, satöbbi. Fészkelődés,helyezkedés, amíg haza nem érünk a stadionkörnyéki tömbházlakáshoz; előbb még letesszükLacit; nehezen marad el, mondanivalója volna,mint mindig, beszélgethetnékje, mint mindig.
4
Már vár reád Erzsébet; a konyhában tesz-vesz,gondolom, amikor bekopogsz; a kukucskálónkinéz, végigmér. Te vagy? Te pedig, öledben atekintélyes zacskóval, „talpig vérben”, mögötteda „vércsíkos lépcsőházzal”, hisz cérnavékonyáfonyavér kanyarog a bejárattól az ajtóig, ahol,ingedhez szorítva a „pungát”, fölfelé elhaladtál.És kinéz Erzsébet, kinéz és meglát úgy, ahogy…Tán szája elé kapja a kezét is. Jaj, Atyaúristen!Tán fel is sikolt, ki tudja. Ott állsz előtte padlóig„vérben”, melledtől bokádig lefolyt áfonyalébendiadalmasan, karodban-öledben az Ajándékkal! –
B.
5
Eljátszik az ember, amíg él!, az életével, eljátszika halálával. Ez tréfa vagy komoly, kérdezi Ő vagyMás, mint a viccben. Igaz vagy hamis, kérdezemén is most, Árpi. Ez komoly? Látlak magam előtt,ahogy „becsöngetsz” Oda… Az Ajtón… Piciszünet, majd belépsz. Bogdán is ott van, várakoziktürelemmel. „Be jó, hogy jöttél, Testvér!” Bő féléve, hogy vár reád, de úgy el van foglalva most,hogy talán észre sem veszi azt a nemlétező foltotrajtad. Mert a folt úgy/már Nincs! Akkor volt csak!Meg a játékból?, viccből? mímelt rettenet is: „Halál.” –
Megjelent a Helikon 2021/5. lapszámában.
