.svg)
Mennyire boldogok
voltunk, és nem
is tudtuk, sejteni lehet csak, mint ég-
léken hangtalan madárcsobbanást, árny
bújtatja, bottal ütheted nyomát felhő-
gomoly szűrte diribdarab derű hepehupái
közt, ahonnan hevenyészett szánkóival
visszhangzik a hóban hempergő gyermek-
kor, ma ékágéd szeszélyes szökdelésein
szívbe markoló dilemmadoktor morfon-
díroz villámcikcakkot vetve vihar előtti
csenddel össze, mikor a szívbillentyű
billegése pilled, emberöltőnyi nonstop
magasfeszültség hipertóniája eret, élet-
teret meszesít el, játéktérből csatatér,
csavaros csúszdák folytatásaként irányított
rakétával esik egymásnak haragvás vére,
elburjánzanak a nemkívánatos elemek,
immunrendszered szögesdrótkerítését
vírusinvázió lepi, lépi léha had hosszú
létrákon át, megszállnak légutakat, tüzet
gyújtanak tüdőhörgőben, sátort ütnek
ütőerekben, vesekövekkel köveznek
őssejtet, kétszázezer helyett néhány pár
pártolhatja halványuló hemoglobinod,
idegenség mos arcvonást el, homlokvárat,
elme óvóhelyeit, míg elcsorog minden
csepp emlék a felejtés Holt-tengerébe.
Ha réven révülten visszafordulsz, még
rémlik,
mily boldogok voltatok némely
kikötőben, elsőéves magyar szakos tanár-
jelöltek, huszonvalahányan hazafias
munka után, ott állsz a félkör jobboldalán
kincses Kolozsvár Szent György-szobra
előtt; szerelmes vagy, biztosan ez az
igazi, tiszai pillanat kérész-násztánca,
világvonzást virágba borító meteorfesztivál;
közlik első versed, három nap, három
éjjel olvasod, minden betűje halleluja,
ujjongó hála jeleként hajol Teremtő lábához,
kit urambocsá’, titkon túl is szárnyalsz;
késő őszi zúzmarában seregnyi diákkal,
téeszes krumpliföld, cukorrépa, osztály-
terem az ó, nagy kerek kék ég végtelen-
nek támasztott kukoricatáblával (a temes-
vári Északi pályaudvar mellékvágányáról
szutykos fülkéjű, huzatablakú különös
szerelvény füstölög Sándorházáig /rom.
Șandra/ és tovább); fegyelmezett sorban
állás apróságaiddal kenyér-, tej-, hús-,
levegőadagért rosszullétekig; mit visz
a kishajó szókincsdúsító játék familiáris
meditációt ágyon lebegtető esti áram-
szünetben; vagy tízévesen, nyereg híján
szőrén ülöd meg a lovat, gátgaloppja
tört üleppel röpít deli délibábok visszás
vízírásán; elsötétített ablak fekete
autót kémlel, nyűtt arcú szülő, szepegő
nővér, előírásos batyuk, ziháló csöndbe
reccsent székek, naivan egyedül te
véled kínálkozó kalandnak a végül
megúszott barbár bărăgani kitelepítést;
és megbélyegző kulákivadék létedre,
mikor lángvörös pionírnyakkendő mű-
selyme lobban mégis inged havasán…
…szégyenkező ürömöröm szorongással
aláaknázott pro furtum provinciában,
ahol
a nép nevében szívpitvartól szív-
kamráig adót, tudatot rekvirálók, földet,
boronát, istállót Göncölszekerestül el-
hajtók, szókincstárt, szájpadlást is felsöprő
kvótavámpírok európai kísértetjárása
dörömböl, dúl vadul, hogy lélegzet-
gyűjtő dalra gyújt anyánk, el-elcsukló
elszántsággal sulykol, csavarint mosó-
teknőt, látóhatárt elborító tisztátlanságot,
amerre csütörtököt mond az én házam
az én váram, emberszabású együttérzés
majomhorda-morál mellett, virulens
lumpenizmus ver vérig apát gyerekei
színe előtt megkövült sikoly örökké-
valóságában… Ó, mennyire boldogok
voltunk pelyvás sártapasz szagú búbos
kemencénk hajnalig langyos oltalmában,
annyi harmóniát nem is hívhatsz elő,
csak fehér lelkű negatívja dereng át
megalázottságon, mire kiviláglik szoba,
szózat, század, testvéri blabla, renitens
rend horrorisztikus humanizmusával,
s agg Jeges-tengered ingó jégtábláin
meredsz elkobzott ihlet, hivatás, hit,
hurrá hullámverése után, kísért rózsás
karú ösztön jégtömbbe tördelt ölelése,
cirpel elszabadult tücsökhangverseny
rád szakadó süketségben, ami üdvösség,
vígság volt valaha, amit csak innen,
vagy innen sem…
